Zágráb.
Zágráb.
Zágrábból, julius 12. Horvátországban a’ zavar soha sem volt olly nagy mint jelen pillanatban. Cornelius Tacitus szavait: „consularis legatus aderat, non compescere mentes, non retinere dubios, non cohortari bonos ausus” – egészen magunkra alkalmazhatjuk. E’ kínteljes kétséges helyzetben könnyen magyarázható: miért az ilirek naponta szaporodnak, a’ horvátok száma pedig, kik a’ magyarokkali szövetségben keresnek üdvöt és menedéket, naponta kisebbedik. – Azonban térjünk át belügyeinkre. Az orsz.gyülési RR. táblájának azon nagyfontosságu határozatára: hogy a’ nemzet törvényhozási teremében ezentúl csak magyar nyelven szabadjon tanácskozni, lehetett gyanitani, miszerint a’ horvátországi követek az ellen minden erővel küzdeni fognak, ’s ez meg is történt. A’ báni conferentia felszólitá a’ horvát megyéket közgyülések tartására, ’s a’ RRnek megkérdezésére: megengedik e, hogy követeik az országgyülésen magyarul beszéljenek? Hogy e’ kérdés, „nem”-mel fog eldöntetni, előre tudni lehetett. Egyetlen egy megyében, Zágrábban, nyerhetett volna a’ magyar szó többséget, ha a’ nemesség közgyüléseken megjelenne; de ez nem történhetik. Folyó hó 10-kén e’ szerencsétlen megyének vörös-sapkás rendei összegyültek, ’s igen mulattató vala látni, mikint a’ világ minden részei felé kémeket küldöztek, kipuhatolni: ha valljon más részről cortesek nem jőnek e? – A’ megyeház majd 9 óráig bezárva ’s erős őrizet alatt vala. Azonban senki sem jött hogy a’ nemes férfiakat működéseikben háboritsa, tanácskoztak is szív és lélek szerint minden további félelem nélkül. A’ főispán felolvastatá először a’ követek jelentését, azután Körös vmegye határozatát; ez utóbbit természetesen csak azért, hogy a’ KK. és RRet hasonló határozatra lelkesitse. Az érdeklett Körös megyei határozat oda megy ki, hogy a’ báni conferentia igyekezzék a’ horvát követeket latinul szolhatási jogukba visszahelyezni, ’s ha ez nem sikerülne megkérni ő felségét: miszerint e’ fontos kérdésben tartományi gyülést rendelni méltóztassék. E’ két rendbeli felolvasás után megkezdődtek – nem a’ vitatkozások, mert hiszen ellenvélemény nem is vala, hanem a’ kebellázitó szónoklatok. Sokan szólottak ilir nyelven, a’ követeket vissza hivni ’s a’ turopolyai grófot Horvátországból számüzni kivánták. Municipalis jogaik veszélyeztetését a’ legfeketébb szinekkel festegeték. Felemlittettek a’ „pacta conventák” is, mellyekben világosan kiköttetik, hogy a’ horvátoknak minden jogai, mellyekkel ekkorig birtak, fentartassanak. Ezek ellen az anyaország magyarjainak bármilly határozata nem jöhet tekintetbe. Az álladalomban egységnek kell lenni, tehát egy vallásnak is uralkodni. Továbbá elmondatott: hogy a’ horvátországi követek a’ magyar országgyülésen kigúnyoltatnak, megvettetnek, ’s mindez a’ követek személyéről magára Horvátországra, mellyet képviselnek, háramlik vissza. Többek közt még egy politicai vakbuzgó, fél óráig tartó beszédet mondott, mellyben a’ leghallatlanabb, ’s csak Horvátország jelen körülményei közt képzelhető dolgok fordulnak elő a’ többi közt azt mondá: hogy a’ magyar nemzet minden könyvecskét, melly horvát nyelven iratott, kárhoztat, és maga azt énekli: „adja isten hogy a’ magyart a’ félvilág uralja” ’stb. – Mi ugyan parányi része vagyunk a’ nagy Szlavoniának, de azért nyissátok ki, ti gazdagok, erszényeiteket ’s eszközöljétek a’ népnevelést, a’ clerus igyekezzék ne csak a’ protestansoknak betolakodását meggátolni, hanem a’ szellemi kifejlődést is előmozdítani; a’ polgárok, gondolják meg, mivel tartoznak hazájoknak, az ifjak ne dorbézoljanak, ha nem tanuljanak, – és mi dicsőségesen fogunk állani ön erőnkkel, sem külsegedelemre nem a’ magyarokéra nem szorulunk, sem bár kinek nyelvét magunkra tukmálni nem engedjük. Többet mondanom felesleges volna; például még csak Spartát idézem fel melly területére kicsiny de hatalomra nagy és hires vala.” – Egyébiránt az egész beszédnek iránya, mint az utána következőknek is oda ment ki, hogy a’ követeket vissza kell hivni, ’s Horvátországnak Magyarországtól el kell válni. – Az elnök mindezen lázitó beszédekre semmi más megjegyzést, minthogy hosszak voltak, nem tevén, határozatul kimondá: hogy a’ báni conferentia a’ horvát követeket latinul beszélhetési jogukba vissza helyezni, ’s ha ez nem sikerülne tartományi ülést eszközölni igyekezzék. Másnap a’ határozatnak második része azon gyanuból, hogy a’ tartományi gyülést a’ magyar párt is ohajtja, a’ jegyzőkönyvből kihagyatni rendeltetett. E’ gyanu azonban, ’s az abból eredt félelem alaptalan vala. (Vége köv.)
