A’ szerencsétlen Miskolcz ügyében.
A’ szerencsétlen Miskolcz ügyében.
Nyílt levél. T. szerkesztő ur! Miskolcz f. hó 19-kén a’ lángok martaléka lett. Nincs ellenség, melly igy elpusztitandotta e szegény várost; mert az megkimélte volna a’ templomokat, hol a’ kegyesek ahitatos éneke zeng, nem bántotta volna az iskolákat, hol a’ gyermekek szépre jóra neveltetnek, állni engedte volna a’ hivatalos épületeket miknek falai a’ szegény adozó nép veritékével épitvék, ’s miben törvény és igazság szolgáltatik; de e’ tűzvész megemésztett lángnyelvével templomokat, iskolákat, megyei és városi középületeket, még ollyanokat is, mellyek cseréppel és palakővel valának födve, – néha ugy látszik a’ gondviselés leveszi igazgató kezét az elemekről ’s engedi őket dulni! – kis és nagy házak százankint hevernek romban, számosaknak mindene földig ’s porrá égett, de még eddig nem tudhatni hány ember esék áldozatul, sem azt nem mondhatjuk meg, hány száz ezer pengő forintra üt a’ kár, avagy haladja e a’ milliót is? Isten hatalmas keze irtózatosan megsulyosodott e’ szegény városon, és épen most, midőn kebelében kir. biztos másod évre dolgozik királyi várossá emeltetésén, épen most, midőn uj életnek áll küszöbén ’s áldozatokra kellene készen lennie. Miskolcz országunk felső részén a’ legnépesb és életdus város, piacza és vásárai hiresek, gabnakereskedése roppant terjedelmű. E’ város egy tekintetben hasonló a’ hazához, mert körülbelől olly régi, mint maga e’ hon, és mint ez, olly ifju, azaz inkább jövendője van, mint multja; de más tekintetben nem hasonló, mert tiszta magyar faj lakja, magyar mind nyelvre, mind erkölcsére mind ős szokásaira nézve. ’S épen a’ nemzetiség tekintetében kivált fontos álláspontot foglal el Miskolcz, levén az alföldnek kezdete, hol laknak a’ tiszta magyarok, ’s levén a’ felföldnek vége mellyen felül kezdődnek az idegen nyelvüek. E’ város az egész hazában egyik fő műhelye a’ magyaritásnak, mert nagy számu mesterembereinél sok felföldi legények dolgoznak, mert katholicus, reformált, evangelicus, és zsidó fi és leányiskoláiban évenkint a’ német, tót és zsidó gyermekeknek egész serege magyarosodik meg. Ezért e’ város ’s népe virágzásának ohajtatnia kell minden igazi hazafi által, nemcsak mivel szép jövendővel biztat, nemcsak mivel egy országrésznek életpontja, nemcsak mivel polgáraiban a’ magyar ősvér legnemesbike foly, hanem főkép mivel e’ város ’s nép, és épen azon helyen, a’ nemzetiség tekintetében országos közérdekű. Igen természetes tehát, hogy mi, mint követei Borsodnak, mellynek szive Miskolcz, ugy is mint emberek, ugy is mint hazafiak, kötelességünknek ismertük tisztelettel megkérni t. szerkesztő urat, méltóztatnék hatalmas szavaival ama’ pusztult város szegényebb népét ajánlani olvasóinak emberszeretetökbe ’s aláirást nyitván adakozásra alkalmat nyujtani azoknak kik szeretnek könnyiteni a’ szerencsétleneken. Állásunknál fogva megfosztatván a’ balsors azon egyetlen örömétől, a’ szenvedőkön tüstint a’ szenvedés pillanatában segithetni, a’ távolban egyebet nem tehetünk, mint esedezünk azon jószivüeknél, kik felebarátaik szerencsétlenségeit nemcsak érezni szokták, de azokon enyhiteni is szoktak. – Maradván különös tisztelettel, Pozsony jul. 27. 1843. T. szerkesztő urnak alázatos szolgái
Palóczy László, Szemere Bertalan.
A’ roppant szerencsétlenség maga hangosabban szól ugyan a’ felebaráti szeretet indulatához, hatalmasabban ébreszti a’ könyörület ’s irgalom érzetét, mint minden ékesszólás tehetné; de fölhivásra, figyelmeztetésre, szükség még is volt, miszerint az emberszerető közönség figyelme a’ szerencsétlen város felé forduljon. ’S e’ fölhivás bizonynyal sem hatályosabb, sem méltóbb organumoktól nem eredhetett, mint midőn Borsodnak lelkes választottai emelék anyavárosuk szegényebb népe javára a’ felebarátai irgalomért esdő szózatot. – Illy férfiaknak illy szerencsétlenség ügyében emelt szózata után, nekünk csak a’ cselekvés kötelessége juthat; azért is a’ miskolczi szegény tűzkárvallottak fölsegélésére ezennel aláirást nyitunk, ’s tisztelt olvasóinkat a’ szerencsétlenség roppant súlyának enyhitésére azon szerény emlékeztetéssel felkérjük, hogy kinek a’ pusztitó lángok mindenét fölemésztették, az kétszeresen áldandja az emberszeretet segéd kezét, melly gyorsan sietett vele éreztetni, hogy ember emberek között nem maradhat vigasztalás nélkül, nem eshetik az elhagyatottság kétségbe ejtő átkának martalékaul. – Az ezennel megnyitott aláirást részünkről 20 p. fttal kezdjük meg.
A’ szerk.
Lapjaink még sajtó alá sem kerültek; ’s igy e’ felszólitás még világot sem látott, midőn Tóth Gáspár – helybeli magyar szabómester ur szives volt kezeinkbe 20 p. ftot azon megbizással letenni, hogy adományát a’ miskolczi magyarszabó czéh tűzkárvallott tagjainak felsegélésére küldenők be, mit is e’ hét végeig begyülendőknek remélt segély pénzekkel együtt, első küldeményül rendeltetése helyére juttatni szent kötelességünknek ismerendjük. – Első jegyzék öszvege 40 p. ft.
