Vas.
Vas.
Válasz a’ Vas megyei ellenőr méltatlan vádjaira. (Vége.) Továbbá emliti ellenőr, hogy egy szónok engesztelő szavakkal akará az annyira szükséges békét ’s egyeséget visszaállítani. Ezen szent szavakat nem lehet elegendőképen ismételni. Illetik azok jelenleg hazánk minden ügyeit, illetnek különösen minket is, minden tett vagy szó, melly ezektől távolit, jelenleg kétszeres bün. Bár kiki azon magasztos érzelem által lelkesittetvén, drága hazánk ’s dicső nemzetünk jelen átalakulási korszakában, a’ különvélemények összeforrását előmozditani igyekeznék! Én, részemről, rosz honpolgárnak tartom azt, a’ ki a’ közjóert, személyes gyülölségét feláldozni, és még legnagyobb ellenségével is megbékülni kész nem volna. De, fájdalom! ezen üdvösséges elv, az ellenőr ur által felhozott gyanusitásokkal, vádakkal, és régi – már behegedt – sebeknek megujitásával, nem igen támogattatik. Mi összeköttetésben vannak T– urnak hivatalából, az utólsó tisztujitás alkalmával történt kimaradása, és B. ur ellen három év előtt merő szenvedélyből és önérdek miatt (?!) irányzott ellenzés, az apr. 3-kai eseményekkel? Mert, tegye bár ki jobbját szivére, és ha őszinte lesz, megvallandja, hogy választások alkalmával többnyire csakugyan annak adja szavazatát, kihez szive érzelmei által vonzódik; ez tágas értelemben önzés ugyan, de illyes önzésből tökéletesen kivetkeznünk emberi gyarlóságunk örökké gátoland. Azért legyünk türelmesek polgár- és embertársaink iránt; mert ezen türelmességre bizonynyal mi is rászorulunk. A’ következő két, érdemdus és polgári koszoruval ékesitett honfitársainkat, t. i. V. J. és E. B. urakat érdeklő-szavak ide épen nem tartoznak. Czéljok bizonyára nem az ohajtott egyeségnek helyre állitása, hanem ellenben uj meghasonlások eszközlése, és a’ már némüleg lecsillapodott kedélyek felingerlése! Ez, ellenőr uram, polgári erényre nem mutat! Való hogy E. B. tb. a’ körlevelek iránt fölszólamlot,t de helyes tapintatával megnyugodott a’ nyert fölvilágositásban; mert azon iratok az illető tisztviselőnek súlyos hosszas nyavalyája alatt a’ levéltárba tétetvén, midőn kivántattak összekötve előadattak. Ezt az ellenőr természetes igazsága szerint jobbnak látta elhallgatni, mert akkor czélját, t. i. a’ haladási párt minden lépésének gyanusitását el nem érheti. Mondatik továbbá: –o– ur hamisan állitja, hogy V. I. volt alispán hatalmáról lemondott volna, holott ez hivataláróli leköszönésekor egyszer sem említé, hogy hatalmát letette! – Micsoda sophisma, micsoda nevetséges szőrszálhasogatás? mintha lehetne hivatalról leköszönni a’ nélkül, hogy a’ vele összekapcsolt hatalmat is egyszersmind letenné! Az én fogalmam szerint, municipalis szerkezetünknél fogva, a’ megyei RR. egyes tagjának tudománya, tapasztalása és – megengedem – népszerüsége szerint, nagyobb vagy kisebb befolyása lehet ugyan, azonban a’ hatalom kitünőleg főtisztviselőink kezeiben központosul. – Hogy némelly egyedek, fokozati előléptetésre számitottak; ebben olly igen nagy csudát lelt ellenőr ur, vagy olly borzasztó igazságtalanságnak tartja? Nyugodjék és gondolja meg, hogy ha az ifjuság hivatalra nem vágyódnék, az öregek elhunyta után helyeik üresen maradnának; a’ mi csakugyan kivánatos nem volna. – A’ mi D. tb. ellen mondatik: hogy nem annyira a’ majoratusok, hanem a’ magnások ellen vitézkedett légyen; az világosan rosz szándékot mutat; mert ezen annyira fájdalmas viszhangu húrt megpendíteni, nem egyéb, mint az egyenetlenség almáját közénk vetni; bár az isteni gondviselés adná, hogy ezen botrányos meghasonlás hazánk minden rendü nemessége között, már végképen megszünnék. D. tb. ur jelleme és igazságszeretete kezeskedik a’ felől hogy ő nem egy egész osztályt, hanem csak egyéneket ró meg, ha szükségesnek tartja; azon kiváltságát pedig a’ mágnási rendnek, hogy egyik vagy másik tagja ellen észrevételt tenni se lehessen, józan észszel csak senki sem követelheti. Továbbá, tömérdek azon vádak és személyeskedések halmozata, mellyek –o– ellen irányozvák, ’s mellyeknek minden sorából rendkivüli ingerültség, részrehajlás mutatkozik, annyira, hogy minden tiszta jellem és szelid kedély untatására elégséges. Valóban nem, minden egyén gyönyörködik illyes komámasszony, és szomszédasszonyi mende-mondákban. Ennyi méltatlanságok ellenében fogadja –o– ur ezen őszinte nyilatkozatomat, hogy közlései tapasztalatom szerint mindig történéti hűségen alapultak, ’s hogy kifejtett nézeteit e’ megyének szabadelvü közönsége helyeselte. Hiszem, hogy ezt elvbarátim többségéről elmondhatom, de hiszem azt is, hogy ő előtte, „valamint a’ nagy közönség józan része előtt is” ezen egypár őszinte, ’s nyiltan kimondott szó többet nyomand, mint ama’ nemtelen rejtekből fölhordott rágalmak halmozata. Egyébkint veleje az egész szótömegnek az: hogy –o– ur és elvbaráti, az életkérdéseknek, ’s leginkább az adónak népszerüsítését ürügyül használván általa mellékes czélokat kivántak elérni; és igy a’ köznemességet nemhogy az előttünk lévő, ’s korunk által hatalmasan igényelt átalakulásra elkészítették volna, sőt még azt attól elidegenitették, ugy hogy az apr. 31-ki eseményeket nekiek kell tulajdonítni; ezt érezvén magok, boszuvágyból az esetet félrecsavarják, nagyitják, és a’ vizsgálatot ennélfogva sürgetik. – Ezt megczáfolni ellenőr saját kivánsága szerint, (ha már a’ szemrehányás magamagát meg nem czáfolja) könnyen lehet, ’s erre csak néhány szót kivánok emliteni. A’ haladási és tespedési párt iparkodott nézeteit, elveit, a’ köznemesség között terjeszteni, ’s ím mindegyik a’ másikat azzal vádolja, hogy álokokkal igyekezett volna azt ámítani, és mivel a’ haladási párt működésének üdvösséges eredménye nem lön, azért ellenőr uram őt gúnyolja. Mintha nem volna könnyebb a’ tudatlan tömeget a’ nem-fizetésre, az ezentul is fentartandó tehermentességre rábirni, mintsem ugyan azt áldozatokra készszé tenni. Ennek fölfogására bizony nem nagy psychologia kivántatik. Valóban különös következetesség a’ képtelen gyanusitgatásokban; fölebb azt veti a’ haladás embereinek vétekül, hogy a’ köznemességet az adó elfogadására nem világositták föl, majd utóbb meg, mintegy lepel alol „törvénytelen apostoloskodást” emleget. 526Minő összefüggésben vannak ezek? Épen –o– ur, ’s némelly buzgó tisztitársai azok, kiket az ellenőrnek magasztalt bajnoki, az apr. 3-ki hősök, bevádoltak, hogy körükben a’ nemességet adó elfogadására rábirni törekedtek, ők voltak épen azok, kik ellen a’ küldöttség tanuhallgatásokat teljesitett, olly vád iránt, mellynek tárgya alkomtányi fogalom mellett vádnak csak kérdése alá sem jöhet, és mégis őket hirlapi czikkben azzal vádolni, hogy köznemes társaikat fölvilágosítani elmulasztják, hogy az adó népszerüsitésére mit se tevének, ez már gonosz szándék. Igenis, ők betölték erkölcsi tisztöket, ’s elmentek a’ választmány üléseibe szavazatukkal nyilván kilépni, de elmentek nemes társaik magános köreibe is, kikkel egyébkint is érintkezésbe jöttenek, ’s elmondák előttük: mikép tudák, hogy e’ szegény hazának minden jövendője a’ terhek közös viselésétől függ. ’S ezt valamint törvényeink ótalma alatt szabadon teheték, ’s igy a’ „törvénytelen apostoloskodás”-i vád nem egyéb értetlenség rágalmánál, ugy más részről alaptalan azon vád, hogy az adó népszerüsitésére mit sem tettek. Igenis, megtettek mindent, a’ mit törvény korláti között tehettek. Természetes azonban, hogy a’ köznemesség az adó eszme ellen mikép csaknem az egész honban, ugy nálunk is olly élénk ellenzést mutatott; mert ha meggondoljuk, hogy a’ naponkint szaporodó osztályok által elerőtlenedve, jövendőjébe csak aggodalommal tekinthet, – ha meggondoljuk mikép ámitások által azon hiedelembe hozatott, hogy, az adómentesség elvesztése által jogaiból kivetköztettetve, a’ pórnép közé fog taszittatni, hogy az adó védői, mint alkotmány és haza ellenségei ellen föltámadva, a’ haza iránt teljesíti kötelességét: ezen ellenzést nem csudálhatjuk. De egyébkint legyünk őszinték, valljuk meg, hogy az a’ nem-fizetés csakugyan kényelmesebb dolog a’ fizetésnél, hogy a’ nem-fizetésre természeti hajlamunk szerint is vonatra nem kivánunk igen nagy erőtetést, és hogy ki azt tanácsolja, mindig kellemetesebb előttünk, mint ki a’ fizetésre unszol; mert tagadhatlan, hogy ennek gyümölcsét nem fogjuk tüstint élvezni, hogy ez által jelen pillanatban a’ közügynek hozunk egy kis áldozatot, bő gyümölcsét áldozatunknak csak a’ jövő kor remélheti, ahoz pedig, hogy a’ közügynek ’s jövő kornak egy kis áldozatocskát tegyünk, a’ léleknek már nemesedettebb foka kivántatik. – A’ tényt azonban tagadni nem lehet t. i. hogy szabadságunknak és nemzeti függetlenségünknek eddigi főalapján, a’ szólásszabadságon, tanácskozási teremünkben halálos seb ejtetett, ’s ez minálunk annál sajgóbb, annál fájdalmasabb, mert még másutt a’ zavarok a’ gyülést megelőzőleg, vagy a’ teremen kivül történtek, nálunk a’ tanácskozás közepette törvén ki, az alkotmányos élet legszentebb pillanatát fertőztették meg. És ez bárminő üdvösséges czél elérésére használtatnék is, átok lesz belőle; mert általa az anarchiának nyittatik kapu, azért nem boszuvágy vezérelte azokat, kik a’ vizsgálatot sürgeték, hanem a’ törvényesség és rend fentartásának kivánata. Adja isten! szivemből ohajtom, hogy a’ szoros vizsgálatból senkire rosz szándék ne süljön ki, hogy az egész kicsapongás csak véletlen körülmények okozatának bizonyodjék. Akkor lehet nyugodtan a’ multra fátyolt vetni, akkor lehet a’ pártoknak őszintén kibékülni, ’s egyesitett erővel karon fogva ezen jelszó allatt „concordia res parvae crescunt” mindenkinek ereje szerint a’ közjóra működni. V–s barátitól a’ mit olvasánk, könyörületességre gerjeszt bennünket az iró iránt, valóban ez által kevés emberismeretet mutat. V. J. ki föláldozván népszerüségét elveinek, szilárd jellemét, és tántorithatatlan következetességét olly dicső fényben mutatá; ki apr. 3-kán bebizonyitá, hogy a’ megye minden nemesebjeinek hajlamát, tiszteletét, fontos hivataloskodása alatt méltán kiérdemlé, soha sem adá magát barátinak oda! minden igazszivü bármi szinü honpolgár barátja volt és leend is; – ő maga pedig, mint független önállásu férfi, barátja minden egyenes szivü polgártársának, ki hozzá őszinte érzettel közelitett. Hogy a’ politicai életben magát elvrokonihoz csatolá szorosabban, ezt hiszem, természetesnek találandja minden, kinek a’ közéletről a’ legparányibb fogalma van, hogy pedig az aprilisi gyászos események után a’ követi jeleltségről olly elhatározottan visszalépett, ez jellemének csak ujabb dicsősége. – Hogy ellenőr ur rágalmait a’ haladási pártnak minél több egyéneire kiterjeszthesse, még a’ szemöldnek is lenéző jellemet tulajdonit, ’s unquisitori hatalommal a’ lélek belsejéből olvasgatván, a’ mosolygásnak is okát fejtegeti; illy alacsonyságok megvetésnél egyebet valóban nem érdemelnek. Csak azon állitását nem mellőzhetem hallgatással, mit az akademiáról ’s nemzeti szinházról előhoz. Remélem, tán csak nem fogja senki igényleni, hogy ezen intézetek az országnak minden hozzászólásán már fölül legyenek? Az első, tetemes alaptőkéje mellett is, legalább mint a’ hirlapokból értjük, nem küzd e folytonos haldoklással? ’s ha már az ellenőr egyesektől olly határozott helyesirást követel, miért nem fogadott el az akademia egyet elhatározólag, mellyet minden általa kiadott munkákban követne, ’s ne olvastatná velünk ezek némellyikén, hogy a’ benne követett helyesirásért jót nem áll. – Honnét tanuljuk meg hát azt? De röviden csak azt akarom mondani, hogy ezen intézetek nem állhatnak a’ honpolgárok itéletén fölül; ’s ha magukat oda akarnák helyezni, csak magoknak tulajdonithatnák, ha egyszerre azon kivül éreznék magokat. Becsülni kell tehát inkább a’ szabad jellemet, melly meggyőződését illy testületek ellenében is kimondja, ’s az ellenkezőről okokkal inkább mint praeceptori leczkézéssel kell ezt meggyőzni. – Végre még egy észrevételt nem hallgathatok el. Kár volt hogy ellenőr ur az ökörszem példáját követvén, röpülését a’ szemeit napfénybe szegező hatalmas sas szárnyai alatt kivánta eszközleni. Az a’ nagy, halhatatlan érdemü, az egész pallérozott világ előtt tiszteletben álló férfiu, maga mindig egyességre intett és int bennünket, soha pedig visszavonás magvát nem hintett e’ haza munkás tagjai közé. Szentek az ő szavai, hogy nem kell több követ emelni egyszerre, hanem egyiket a’ másik után. És az is igaz, hogy sok követ kell összehordani, mig az ügyes épitő abból tökéletes egészet alkothat, ’s minden kéznek munkája aránylagos áldást hozhat; de vessen számot erejével mindenki őszintén, ’s olly kőnek emelgetéséhez ne nyuljon, melly erejét haladja. Fogadja azért maradékul ellenőr őszinte tanácsomat; ’s mondjon le szerepéről, mellyel valóban csak azoknak teendi a’ legkellemetlenebb szolgálatot, kiknek kedveskedni kivánt, mert alkalmat ad olly vádakra, mellyek eddig kiméletesen elhallgattattak. – Sz.-Kereszt, junius utolján 1843.
Gróf Széchenyi János.
