Pozsonyi ujdonságok.

Teljes szövegű keresés

Pozsonyi ujdonságok.
Augustus 5. Az országházi termek javitása, kinyittatása már ugy szólván egészen elkészült, ’s mi ez érdekes változást, jövő alkalommal, miután már az ujjá alakitott termekben tanácskoztak, hű rajzvonásokkal közlendjük. – Már a’ mult hét végén seregestűl gyülöngtek itt azon országgyülésiek, kik a’ szünnapokat használni akarván, Pozsonyból több kevesebb időre eltávoztak, és ezen, mindenfelől összefolyó megérkezések ollyforma szint kölcsönöznek városunkra, mint midőn az országgyülés ez idén először megkezdetett. De a’ magyar mindig csak rá rákezdi, mint Bosnyák bátya a’ tánczot. – Most Pozsonyt ujra nagy élénkség deriti minden felé. – Az országgyülési ifjuság közt nagy divatba kezd jőni a’ párbajvivás. A’ becsületsértés megtorlásának tekintetéből már többen vívtak karddal, ’s a’ küzdelmek következménye legfölebb némi karczolásokban állapodott meg. És ez, bár valamivel nemesebb lovagiasabb szint visel magán, mint az egykor annyira napirendű agybafőbe-verés, mindazáltal már csak azért is, mivel az illy vérengző viszálkodás magyarok, vérek, rokonok közt történik, elszomoritólag hathat reánk. – E’ napokban már kettő pisztolyra vívott, ’s az első lövés egyszerre földre terité a’ szerencsétlen ellenfélt. Ez halva van, ’s valljon vesztőjének becsülete tisztában áll e mármost a’ világ előtt, ’s van e már most nyugodt lelkismerete ezen rettentő elégtétel-szolgáltatás által? Ez olly kérdés, mire minden ész- és szivvel biró ember könnyen megfelelhet. A’ veszélyes párbajvivást csak a’ becsületsértést orvosló szigoru törvények alkotása szüntethetné meg; de van e ország, hol az illy törvények kielégitők volnának? vagy ha igen, végrehajtásuk vagy részrehajlólag vagy hanyagul megyen, ’s ez szüli a’ törvény hiányát pótlani látszó szerencsétlen bajvivásokat, ezen hajdani istenitélethez annyira hasonló kegyetlen szokást. – – A’ nemzeti szinkör, melly most Pozsonyban a’ magyarságnak egyik legfőbb mulatóhelye, eddigelé igen szomorú helyzetben állt az itteni négy német szinpad és arena ellenében. A’ vállalkozó igazgató leginkább érezvén a’ részvétlenség nyomasztó következéseit, egy hónappal ezelőtt nyomtatásban terjesztett folyamodást intéze az egész országgyülési közönséghez, már csak az idő viszontagságai által is igen megrengetett szinkörének ollymódoni pártolása végett, miszerint magyar szinésztársaságát, ’s ez által a’ nemzeti ügyet, aláirás utján havonként összegyüjtendő bizonyos pénzsegedelemmel az egész országgyülés alatt biztositani méltóztatnának, különben – szerinte – azon nemzeti ügy, mellyet országgyülés alkalmával valahára önálloságra emelnie sikerült, csakhamar hanyatlásnak indulhatna! – Ezen felhivást az országgyülési közönség részéről igen csekély süker követé, és lőn, hogy a’ mint most a’ szünidő lefolytával az országgyülési közönség ismét összesereglett, mindenki azon szomoru hir által lepeték meg, miszerint a’ magyar szinkör igazgatója megbukott, ’s az intézet vagy bezáratik, vagy más, netalán idegen igazgató kezére jutand. E’ megszégyenitő hir mégis csak fölébreszté a’ magyarok becsületérzését ’s nagylelküségét, ’s Klauzál Gábor és gr. Ráday Gedeon lelkes inditványára, hirtelenében az ország képviselői a’ szinkör fölsegélésére tetemes összegeket irtak alá, ’s ez által az ügy egy időre biztositva van a’ bukás ellen, sőt ama’ gyászos hir terjedése óta, mintha sokan jóvá akarnák tenni hibájokat, a’ magyar szinkör közönsége szemlátomást szaporodik. Vajha e’ buzogni kezdő részvét ne volna csak pillanatnyi lelkülés tünékeny következése! Mert valóban csúfos és leverő volna közszégyent viselnünk a’ miatt, ha az országgyülési közönség ápolását igénylő magyar szinészet, a’ nemzet szine előtt, a’ nemzet lábainál kénytelenittetnék kiadni – árva lelkét!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem