Pest.

Teljes szövegű keresés

Pest.
Lapjaink 267-ik számának vezérczikkében a’ megyei kicsapongások mikinti elháritásáról értekezvén, a’ legsikeresb módok egyikének vallottuk a’ szabad közönségeknek alkotmányos jogokbani részesitését; de minthogy ezt ama’ községek belső elrendezésének szükségkép meg kell előznie; tehát korszerűnek véljük a’ megyei törvényszéknek a’ nagykörösi kültanács rendezése iránt még a’ m. é. novemberi közgyülés elébe terjesztett, ’s innét a’ nm. h.tanácshoz helybehagyás végett felküldött javaslatát a’ megyei végzéssel együtt, miket akkor csak röviden érinténk, egész terjedelmében közleni. – A’ megyei törvényszék az emlitett község belszerkezetét a következő elvekre véli alapitandónak. 1) Miután N.Kőrös városában a’ belső tanácsnak hatósági köre eddig leginkább csak gyakorlat által határoztatott meg, ’s épen azért abba ollyanok is bele szövettek, mellyek mint a’ városi községnek elidegenithetlen jogai annak természetes és törvényes jogához is tartozván, a’ község-jogok nyilvános megsértése nélkül a’ városi belső tanács által kirekesztőleg tovább nem gyakoroltathatnak, szükségesnek tartja a’ törvényszék: hogy jövendőre nézve a’ belső tanács hatósági köre nyilvánosan jelentessék ki, ’s ne terjedjék tovább, mint a’ biráskodásra, a’ megyei határozatok végrehajtására, a’ helybeli rendőrségi felügyelésre, nemkülönben a’ választott polgárság üléseiben alkotott határozatok foganatositására, mellyek közül a’ 3 első körbeni munkálkodását illetőleg a’ választott polgársági gyülekezettől független, ennek üléseiben költ végzések sikeresitését illetőleg pedig a’ külső tanácsnak felelet terhével tartozik. A’ városi község javainak kezelését és kormányzását tárgyazó hatóságát pedig jövendőre nézve a’ választott polgársággal, mint a’ nép képviselőjével együtt, egy gyűlésben fogja gyakorolni, ’s ezen gyülésben költ végzéseknek általa, mint végrehajtó testület által, miképen történt végrehajtása felett külön jegyzőkönyvet, szükséges tudomás és kellő ellenőrség gyakorolhatása végett a’ képviselő tanácsnak időrül időre bemutatandó jegyzőkönyvet tartani köteleztetik. 2-or Az előadattak szerint jövendőre nézve a’ választott polgársági gyülekezet hatósági körében a’ belső tanácstól tökéletesen független; a’ mennyiben pedig ezen gyülekezet tanácskozásaiban egyedenkint jelen lenni kötelessége leend – ugyan azon czélra t. i. a’ városi lakosság közjólétének előmozdítására és gyarapitására dolgozó testületet képezvén, a’ városi főbirónak, vagy ennek akadályoztatása esetében az idősb tanácsbeli tagnak elnöksége alatt a’ város közönséges házánáli teremben tanácskozik, ’s a’ városi egyik jegyző által külön jegyzőkönyvet szerkeztend. – 3) Tagjai ezen külső vagy is kormányzó tanácsnak a’ városi fő és 2-ik biró, nemkülönben belső tanácsbeli társaikon kivül a’ városnak mindegyik negyedében lakozó minden nem-nemes, ugy szinte nem, közbirtokos, és város ellen annak consistentiáját vagy birtokát tárgyazó pereket nem folytató nemes lakosok által, a’ járásbeli fősz.birónak felügyelése alatt szabadon választandó 15 egyed. – Azon esetben, ha ezen szám valamellyik negyedből ki nem telnék, szabadságukban álland az illyes negyedbeli lakosoknak más negyedből is választani, és miután Nagy-Kőrösön minden esztendőben szokott birói választás történni, a’ fenebbi mód szerint először elválasztott polgárok közül az időközben kimultak helyett csak az esztendőnkinti tisztujitószék alkalmával töltethetik be; helyettesités utján pedig soha sem; választhatnak pedig egyedül csak ollyanok, kik – a) tulajdon házaikban laknak, vagy – b) földdel vagy szőlővel birnak, és szülői vagy gyámi hatalom alatt nincsenek, vagy – c) ha házzal nem birnak is, de első classisu adófizető mesteremberek; d) ellenük semmi vétkes és becstelenitő tett föladva és bebizonyitva nincsen, vagy illyenekért megróva vagy büntetve nem voltak, mint p. o. szántszándékos gyilkosok, rablók, tolvajok, gyujtogatók és mesterséges csalók; – e) semmiféle számadással hátra nincsenek, és a’ városi pénztárba legfölebb illetőségeiknek negyed részénél többel nem tartoznak; – f) akár nemesek, akár nemnemesek, ha az 1838 évi 5667–72 sz. első pontja alatti határozat értelmében a’ város ellen annak consistentiáját vagy birtokát tárgyazó kérdésekbe vágó pöröket nem folytatnak, vagyis nem ollyanok, kiknek a’ városi község dolgaiba való avatkozás megengedése által a’ községre káros következés hárittathatnék, ugyanazért kik a’ járásbeli fősz.biró által leendő felszólittatásuk következtében magukat közbirtokosoknak tekintetni kivánják; a’ választáshoz semmi szín alatt befolyással nem lehetnek; – g) egyébiránt, miután a’ városi közjónak előmozditása a’ külső tanács minden tagjainak egyformán áll kötelességökben, és igy mindegyiknek kötelessége ugyanazon egy czélra való törekedés, jóllehet az atyafiságra és sógorságra nézve már elhatároztatott, hogy ollyanok, kik a’ tanács vagy választott polgárság valamellyik tagjával az atyafiságnak 1-ső és 2-ik, a’ sógorságnak pedig első fokozatán vannak összeköttetésben, a’ külső tanácsbeli tagok közé ne választathassanak; tekintvén mindazáltal az 1838 évi 5567–72 számok alatti közgyülési határozat 3-ik pontjában is valóságosnak ismert azon körülményt, hogy N.Kőrösön a’ közhivatalok viselésére alkalmatos és az értelmi kifejlődésnek magasabb lépcsőjén álló egyedek csaknem általánvéve egymással szorosabb atyafiságos kapcsolatban állanak, és igy igen könnyen megtörténhetik, hogy a’ külső tanács tagjainak választása alkalmával épen a’ leghaszonvehetőbb tagokat nem lehetne alkalmazni, ’s ez által a’ városi község tetemes kárt szenvedni kénytelenittetnék: az illyenek elháritása és jelen pont elején előadottak tekintetéből, a’ külső tanácsbeliek elválasztásában az atyafiságra és sógorságra semmi tekintet ne legyen, ’s választani lehessen atyát fiával, vejével, sógort sógorral ’stb., csak egyébkint alkalmatos legyen, mi annyival inkább eszközölhető a’ törv.szék véleménye szerint, minthogy a’ választott polgárság minden 6-ik évben uj választás alá kerülend. – 4) A’ közjó gyarapitása iránti érdeknek és a’ lakosok müveltségének gyakorlatilag leendő előmozditása tekintetéből – mint fönebb is érdekeltetett – szükséges leend, hogy a’ választott polgárság minden 6-ik évnek végével a’ jarásbeli fősz.birónak fölügyelése alatt uj választás alá bocsáttassék. Ha időközben valamellyik választott polgár becstelenséget, vagy maga után terhesebb következést vonó tettet követett volna el, akár nemes, akár nem, a’ járásbeli fősz.biró, az előtte e’ részben tett jelentés következtében végrehajtandó vizsgálat után a’ feladás valóságát tapasztalván, hivatalától függeszsze föl, ’s a’ fenforgó körülményeket a’ megyei törv.széken minélelőbb biráltassa meg; egyéb esetekben e’ választottak sorából végképeni kitöröltetésnek csak birói itélet következtében legyen helye. – 5) A’ választott polgárság tagjainak semmi fizetésök nem leszen, sem személyeik avagy vagyonaik akármelly közteher és szolgálat viselétésől is fel nem oldoztathatnak, jutalmuk egyedül polgártársaiknak bizodalma, ’s a’ rájok bizott kötelességek hív teljesitésének öntudata; azon esetben mindazáltal; midőn a’ község dolgábani kiküldetésök következtében a’ város határán kivül fáradoznak, a’ község pénztárából 48 pkrt kapnak.
A’ választott polgárság jogai: 1) minden hónap 1-ső napján, ’s ha ez ünnep vagy vasárnap lenne, az utána következő nap, a’ városi főbirónak, vagy ennek akadályoztatása esetében a’ legidősebb tanácsbelinek elnöksége alatt a’ városházánáli tanácsteremben, ’s ha a’ szükség ugy kivánná, többször is összeülni szabadságában áll; hogy azonban – 2) foganatosan tanácskozhassék, az elnökön kivül összesen 36 tagnak jelenléte megkivántatik, magában értetődvén, hogy a’ belső tanácsbelieknek kötelességök mindenkor jelenlenni, ezen tehertől őket csak törvényes akadályok menthetik föl. – 3) A’ tanácskozás tárgyai lehetnek általában a’ község minden javainak miképeni kezelését, és igy gazdálkodási erejének és tehetségének előmozditását tárgyazó mindazon dolgok, mellyek a’ belső tanácsnak fentebb már meghatározott körébe nem tartozóknak számittattak, jelesül pedig: a) uj szerződések és épületek tétele, ’s az e’ végre netalán szükséges pénzeknek kölcsön fölvétele; – b) a’ város által birt királyi vagy akárminemű jövedelmeinek haszonbérbe adatása és föltételeinek megállapitása; – c) a’ község értékéből és pénztárából teendő rendkivüli fizetések; – d) minden év elején a’ bevételek és kiadások előleges jegyzékének elkészitése, megrostálása, ’s azon summának, melly a’ város állandó közös jövedelmein felül a’ közszükség pótlására megkivántatnék, a’ lakosok összeirt vagyonához képesti kivetésben sinórmértékül szolgáló kulcsnak kidolgozása; – e) a’ község számára teendő akárminemű vásárlások. Jogaihoz tartozik továbbá: f) a’ vármegye hadi és házi adójának az e’ végre kiadott kulcs szerinti személyes kivetése; – g) a’ számadások megvizsgálása; – h) a’ lakosok adókönyvecskéinek az adószedők naplókönyveikkeli összehasonlitása, azon megjegyzéssel mindazáltal, hogy ezen esetekben a’ belső tanácsnak a’ végre kirendelendő két tagján ’s az elnök főbirón vagy legidősb tanácsbelin kivül minden negyedből szavazat által választandó két egyént, ’s igy összesen 8-at küld ki, és azok a’ végzettekről a’ választott polgárság gyülekezetének a’ foganatositás előtt jelentést tenni tartoznak. – 4) Joga van a’ választott polgárságnak véletlen és akármikor a’ közgyülekezetből az elnököt felszólitani az iránt, hogy a’ pénztárak megvizsgálása eszközöltessék, mi végre a’ belső tanács részéről kinevezendő két egyeden kivül a’ választott polgárság közül választandó 8 egyed azonnal kirendelendő, ’s kötelességében álland ezen 10 egyénnek a’ rájok bizott vizsgálatot nyomban megtenni, ’s a’ tapasztaltakról a’ választott polgársági gyülekezetet tudósitani. – 5) Joga van a’ számadások által a’ bevételekről és kiadásokról évnegyedenkint a’ tanácsnak bemutatandó rövid kivonatok előterjesztését megkivánni.
A’ vál. polgárság kötelességei: 1) Valahányszor a’ biró vagy akadályoztatása esetében a’ legidősb tanácsbeli nevében az illető egyén által meghivatnak, a’ gyülésen minden választott tagnak megjelenni kötelessége, ’s azon esetben, ha otthon lenne, ’s mégsem jelenhetnék meg, okát adni köteles; mivel különben ha egymásután háromszor ok nélkül elmarad, neve a’ többiek sorából kitöröltetik, mi végből köteles leend a’ biró a’ vármegyének jelentést tenni, hogy iránta vizsgálat rendeltetvén, a’ tapasztaltakhoz képest a’ kitöröltetés iránt határozat tétethessék. – 2) Ha valamellyik tag a’ választott község gyüléséből akár az adónak és a’ város szükségei pótlására közakarattal megállapitott summának az egyes lakosokra leendő kivetésére, akár a’ számadások és pénztárak megvizsgálására és az adó-könyvecskék összehasonlitására a’ fölebb már előadott mód szerint kiküldetik, kötelességében áll, nemcsak a’ munka kezdetétől fogva annak végeztéig jelenlenni, hanem minden egyes esetekre is szorgalmatosan fölügyelni, ’s ha legkevesebb rendetlenséget vagy egyes személyeknek mások fölötti terheltetését venné észre, arra a’ jelenlevőket azonnal figyelmeztetni, és ha ezen figyelmeztetésnek sükere nem lenne, az illy egyes és különös körülményekről azonnal, egyébiránt pedig a’ tárgynak egész folyamáról annak befejeztetése után a’ legközelebbi gyülekezetnek körülményes tudósitást tenni. – (Vége követk.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem