NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
Ward ur sheffieldi szabadelmű tag inditványa, mellyet az alsóházban aug. 1-jén tőn, lényegesen következő vala: „Terjesztessék elő alázatos fölirásban ő fölségének, miképen a’ ház véleménye szerint az irnép elégületlensége nem csillapittathatik le helybeli rendbontások erőszakos elnyomása által; hanem hogy ez egyedül ama’ sérvek megszüntetése által lehetséges, melly annyi évek óta nyujtott anyagot Irlandnak gyakran hangosan panaszlott sérelmeire Anglia ellenében. Ezen sérelmek egyik legkitünőbbike ama’ törvény, melly Irland egész egyházi vagyonát egyik csekély számu néposztály papságának adá sajátul. Az alsóház tehát mélyen meggyőződve arról, hogy illy törvény sem észszel sem a’ kereszténység szellemével össze nem férhet, kötelesnek ismeri magát, a’ fenálló tulajdonjog illő tekintetbe vétele mellett, olly lépéseket tenni az irlandi egyházi vagyon kiegyenlitésére, minélfogva minden igazságos sérelem elhárittassék és az irlandi nép kiegyenlittessék.” Ez inditványt Ward ur terjedelmes beszéddel kiséré; nem csudálkozék, hogy két ministeriumnak e’ kérdés kiegyenlitése körüli hajótörése után a’ mostani ministerium abba belefogni nem mer, ’s egész irlandi politicáját inkább a’ fegyverbillben öszpontositja; azonban Irland állapotja ollyanná lett már, hogy ama’ kérdést nem halogathatni tovább, ’s hogy azt valami módon valahára csakugyan meg kell oldani. A’ szónok inditványának támogatására rövid vázlatát adja az angol országos egyház történeteinek Irlandban, ’s megmutatja, hogy ott vallási tekintetben minden cselekvés fonák és szerencsétlen vala. Minden országos egyház e’ földön, a’ néptöbbségének vallására lőn alapitva; csak Irlandban fordittatott meg e’ szabály, mert Irlandban a’ nép többségét egy meghódított népfaj képezi; minélfogva az országos egyház az irlandiakra nézve nemcsak folytonos sérelem, hanem gúnyteli megbántás is egyszersmind. A’ szónok Spenser Edmondra (a’ „tündérek királynéja” czimű költemény szerzője, ki a’ 16-ik század vége felé tervet dolgozott ki Irland meghóditására) hivatkozva, említi, hogy a’ reformatio bevitele Irlandba az angol papság söpredékére bizatott. Több rendbeli példát idéz, p. o. hogy Jakab király London városának Colerane nevű Irlandban fekvő jószágát azon világos záradékkal adományozá el, hogy az ekkép megajándékozott brit főváros lakosai a’ catholicusok kiirtására működjenek. Igy ment végig mindazon szenvedéseken, mellyeknek Irland az utolsó királyok alatt kitéve volt. Emlité a’ szónok, miképen Eliot lord azt állitá, hogy Irland bajai az irlandi társadalom állapotjából eredtek; ugyde ezen társadalmi állapotnak forrása a’ törvény. Szónok élénken fakad ki az irlandi országos egyház ellen, melly minden dúsgazdagsága mellett is vallási és erkölcsi tekintetben mindeddig mit sem tön Irlandért; még az ujabb kor nagy erkölcsi forradalma, egy egész népnek mérsékletre vezetése is egy szerény róm. cathol. pap (Mathew atya) müve. Történeti példákkal bizonyitja szónok, hogy az országos egyház minden időben nem annyira vallási intézet, mint inkább politicai gépmű gyanánt használtatott. „Illy egyház létezését” – mond a’ szónok – „az irek nem csak jogtalanságnak, hanem megbántásnak is tekintik. Minthogy emberek, kormányoztatniok kell; illy módon azonban minden kormányzás lehetetlen. Igy nem vagytok képesek 8 milliónyi népet kormányozni, melly közvetlenül mellettetek él, és mellyet egy közösen szenvedett jogtalanság köteléke egyesít. A’ szárazföldön, Poroszországban és Ausztriában, minden egyes balfogások mellett is, jobban ismerik az egyház és közállomány kölcsönös viszonyaiban uralkodó elvet, egyedül Anglia látszik e’ részben tudatlannak. Az én tanácsom következő: szoritsátok meg a’ püspökök és érsekek költséges rendszerét, ’s csak annyit tartsatok fen ebből, a’ mennyire szorosan szükség van; az angol papságnak egyedül azon részéről gondoskodjatok, mellynek községei vannak, ’s melly lelki kötelességeiben valóban eljár. Törvényesitsétek a’ r. cath. püspökök czimeit, és adjátok vissza a’ catholícusoknak egyházaikat, mellyek régenten erőszakkal vétettek el tőlök. Tegyétek a’ papságot – mikint már Pitt javaslá – összekapcsoló lánczgyürűvé közöttetek és a’ nép között. Némellyek azt hiszik, hogy legjobb az egész országos egyházat a’ r. cath. vallásra átruházni. Ez sikerithető lett volna az unio idején; sőt még 1825-ben is hajlandók valának a’ papok a’ statustól jövedelmeket elfogadni; de ez engedékenység ma már megszünt. Mások meg ugy vélekednek, hogy a’ cath. papságnak az országos pénztárakból bizonyos meghatározott fizetést kellene adni; ez azonban lehetetlen, mert az angol és a’ scót nép erre soha sem fogja megegyezését adni. Az én javaslatom ez: adassanak az irlandi egyházi javak biztosok kezeibe, ’s ezek által számaránylag osztassanak el a’ püspöki orsázgos egyház, presbyterianusok, és r. catholicusok közt. Azonban a’ vallás igazsága fog ellenvettetni: ugyde illy ellenvetés fölötte hiú; mert nincsen párt, nincsen többség, mellynek joga volna más párthoz vagy a’ kevesbséghez határozottan ekkép szólni: ,az én vallásom egyedül igaz.’ Ha ama’ tétel állana: ,cujus regio, ejus religio’ ugy p. o. Ellenborough lordnak is Indiában az angol egyház 39 hitágozatát, nem pedig a’ somnathi szandalkapukat kellene diadallal széthordoztatnia. Mondják továbbá, hogy a’ catholicismus veszélyes a’ közállományra nézve. Ugyde ne feledjük, hogy a’ nyugoti kereszténység sok századokig egyedül a’ catholicismus egyházi formája alatt virágzott, és hogy a’ catholicismus saját vallásunknak is régibb typusa. Sir! (a’ ház elnökéhez fordulva) Irland fölött felhő vonul össze, mellyre az egész száraz föld feszülten veti szemeit. Nekünk nincsenek barátink a’ szárazföldön. Ott sokan féltékenyek nagyságunk iránt, sokan ohajtják, hogy e’ kétes pillanatban hibás lépést tegyünk. Az én nézetem szerint még nem késő a’ kérdést helyes szempontból felfogni; de ha elszalasztjuk most az arany alkalmat, ugy az ránk nézve örökre elveszve leend. Engedjék önök erőteljesebb szavakkal kimondanom nézetemet, mint minőkre nyelvem képes; hallgassák meg Grattan Henry emlékezetes szavait, mellyeket 1797-ben mondott: ,Irland jelen helyzetében csak két rendszabály lehetséges: reform vagy erőszak. Mi az elsőt ajánlottuk nektek, de ti az erőszaknak clsőséget adtatok. Tekintsük meg kissé a’ dolgot! Meghóditás, kényszerités, föltételetlen elnyomás – ez a’ ti elvetek. Fölötte bajos és kétes kisérlet! Ez kisérteték meg Amerikában is, és mi vala végre? Elválás! Ti azt mondjátok, hogy mielőtt javítnátok, a’ népet meg kell hódítnotok. De ti feleditek, hogy javitással hódittok is egyszersmind. Reform a’ legjobb hóditás. De föltéve, hogy erőszakos rendszabályaitoknak sikere leend, mi lesz majd következése? – Katonai despotismus. Fölötte szomorú diadal egy szelid kormány és szabad alkotmány fölött! Most talán sikerül az egyesülés, de későbben elválás fog következni, mert illy föltételek alatt az unio nem állhat fen!’ – Mi szomorúan és mi teljesen valósult Grattan jóslata! Az unio sikerült ugyan, de már magában bizonytalan és rothadt vala. Most az elválás pontján állunk. (Halljuk!) Azon lépés, mellyet a’ ház ma tenni fog, nagy befolyású leend e’ fontos kérdésre. Én a’ föliratot első lépés gyanant javaslom a’ békülés ösvényén. Én azt becsületteljes kiegyenlités, nem pedig szégyenletes egyezkedés gyanánt inditványozom. A’ föltételekkel nem akarok fösvénykedni. Lealkudni valamicskét igen jó és czélszerű lehet esekélyebb életügyekben; de nagy czélokat csak nagy eszközökkel érhetni el, ’s csak egy nemes, magasztos, bizalomteljes politica törölheti el ama’ benyomást, mellyet három száz éves nyomorú féltékenykedő üldözési politicátok az irnép lelkében hagyott. Jöjjön vlaahára ez uj, e’ jobb politica, akármelly oldalról, akármelly párttól; ez nem párt, hanem nemzeti kérdés. (Helyeslő felkiáltás.) Sajátitsa el magának az e’ körüli érdemet akárki, csak legalább tegyen kisérletet! Ám gondoskodjunk, hogy a’ két nemzet és a’ két ország valahára valóban egygyé legyen – egygyé, a’ vallási és polgári jogok tökéletes egyenlősége által!” (Vége köv.)
Az utolsó napokban tartott ülésekben valamicskével élénkebb munkásság és kevesebb declamatio mutatkozott. Aug. 3, és 4-kén négy szerződésre (mellyek Ausztriával, Portugallal, Chilivel és Mexicoval a’ rabkereskedés elnyomása tárgyában köttettek) vonatkozó billek gyorsan keresztűl mentek. A’ chinaiak által elkobzott és megsemmisitett mákony kárvallott tulajdonosainak kármentesitése 1,281,211 font sterlingben állapittatott meg. A’ ministerek ünnepélyes óvást tőnek némelly tagok véleménye ellen, mintha Chinával a’ háború megsemmitett mákony miatt kezdetett volna. Aug. 5-én Bowring ur kérdést tőn, ha valljon félbeszakadtak e Frankhonnal az alkudozások egy kereskedelmi szerződvény iránt, vagy talán reménye van a’ kormánynak, hogy szerencsés czélt fog érni, Sir Robert Peel kissé roszkedvüleg megtagadá, az egyenes választ, megjegyzé mindazáltal, hogy a’ kérdéses alkudozások nem szakadtak félbe, és hogy némi remény mutatkozik.
Emlitettük már a’ castlebari repealgyülést, mellyet feltünőleg diszessé tőn az előkelő rendűek, püspökök, egyháziak ’stb. nagy száma. O’Connell beszéde fővonásiban hasonló volt más régebben tartott repealbeszédeihez, csak hogy ez uttal Amerikáról, Frankhonról és Ledru-Rollinrol magasztalással emlékezék, Esparterot ellenben és a’ megbukott angol-spanyol pártot jól lekorholá. Legnevezetesebb volt azonban M’ Hale érsek beszéde, mellyben a’ népet kitürésre buzditá, hogy ekkép megczáfoltassanak bizonyos, magokat igen bölcseknek képzelő emberek, kik azt állitják, hogy a’ jelen mozgalom Irlandban csak mulékony eredménye egy mesterséges izgatásnak. „Gyakran hallhatni” – mond a’ szónok – hogy csak jeleshirű vendégünk (O’Connell) az, ki vándorlásai közt néha az irlandi társaság földszinét mozgásba hozza, és hogy mihelyt a’ behatás megszünik, a’ felzajdult vizek is azonnal lecsillapulnak. Én azoban azt mondom O’Connell urnak és mindazoknak, kik e’ mostani mozgalmat csak az ir népindulatok ingerlékenységének tulajdonitják, – hogy bár mi nagy bűvész legyen is O’Connel ur, ha a’ nép szellemet a’ mélységből föl kell idézni – van egy hatalmasabb bűvész is kinek segélye nélkül O’Connell ur varázsvesszeje erőtlen volna, ’s melly – mint félni lehet – O’Connell urat még sokáig tulélendi – és e’ bűvész az elnyomott ir nép borzasztó insége. Ez inség, és nem hiu kandiság O’Connell urat nagy politikai szemlélvény szerint láthatni, hozá ma a’ népet a’ grófság legtávolabb szögleteiből Castlebarba, O’Connell ur szónoklata szelid és beható mint az ég hava, szózatát szivragadó melodia fuvallja keresztül, és az irnépben a’ szellemnek olly ruganyossága lakik, mellyet a’ szászok igája soha sem törhet meg: de mind ezek mellett is biztosithatom az angol aristokratiát, hogy – bármi édesen zengjen is O’Connell csalsipja – szigetünk népe még sem lett volna felizgatható, ha nyomor nem készitette volna el a’ nép lelkeit O’Connell izgatására. Az irek jelleme inkább állhatatosság mint ingatagság. Mi becses és drága lett előttök, azon legyőzhetlen nyulóssággal függnek. Polgári szabadság és a’ kath. hit, ezek szerelmöknek ’s tiszteletöknek nagy tárgyai ’stb.”
