SPANYOLHON.

Teljes szövegű keresés

SPANYOLHON.
Telegrafi sürgönyök. „Perpignan aug. 8-kán. A’ valenciai közbátorsági junta jul. 30-kán eloszlott, ’s a’ polgári és katonai hatóságokra bizta kötelességeik szabad teljesitését. Veloce hajó, melly Rosasban (Cataloniában) horgonyt vetett, tegnap estve Port-Vendresba érkezett. Tizenhárom utas volt rajta, közöttök egy spanyol alezredes és tiz spanyol pattantyus tiszt, kik Cadixban ültek hajóra. E’ tisztek nem akartak Sevilla ellen nyomulni.” – „Bayonne, aug. 8-kán. Concha és Figueras tábornokok altábornagyokká neveztettek. Concha e’ fölött a’ gyalogság főfelügyelőjévé, Figueras pedig a’ tartományi őrseregek főfelügyelőjevé és sevillai főkapitánynyá lőn kinevezve. Concha tábornok jul. 31-kén ment be Cadixba. Malabar sorhajó még a’ kikötőben volt, ’s rajta a’ regens betegen feküdt.”
A’ legujabb spanyol forradalom legnevezetesebb hadi eseménye minden esetre Sevilla ostroma, melly Espartero nevén, mig civilisatio leend, és a’ lélek undok embertelenségektől visszaborzadni képes leend, letörölhetlen szégyenfoltot hagyand; mert a’ forradalom utolsó phasisaiban már Sevilla ostromának nem lehete strategiai czélja; hanem ez a’ legbőszültebb boszúvágy őrült kitörése vala, mellyhez hasonlót hasztalan keresnénk a’ vandalok dulásaiban. És ezt egy spanyol tevé, ki minden léptelen hazafiságával kérkedék, ki ezelőtt három évvel még a’ logronoi alcade szerény hivatalában becsvágyának legmagasb czélját látá, ki a’ hon szabaditójának tisztes czimét igénylé magának. De Sevilla lelkes lakossága egy pillanatig sem csüggedett, ámbár az ostrom egész ideje, tehát 21 nap alatt 60 ágyuból 1600 bomba és golyó löveték Andalusia szép fővárosára. A’ kormány meg is jutalmazá a város hős viseletét buzditó példaul az utóknak. A’ királyné nevében arany koszorú küldetik ajándékúl a’ városnak, ’s az áthozó küldöttség Rivas herczeg, don Manuel Cortina és Montelivio grófból áll. Sevilla ezentúl e’ koszorút czímere fölött viselendi, ’s valahányszor ünnepen vagy más nyilvános alkalommal az ayuntamiento megjelenik, e’ diszjel hirnök által nagy bársony vánkoson fog előtte hordoztatni. – A’ városi őrsereg igen csekély számú vala, de Figueras tábornok ügyes és lelkes vezérlete és a’ lakosok enthusiasmusa, sokszoros erő gyanánt szolgált. A’ városnak e’ hős védelme nagy áldozatokba került, de az ellenség vesztesége igen véres volt. Egyébiránt az ostrom nem 25–26, hanem 27–28kának éjjelén szüntettetett meg.
Az új kormány, mellyre most a’ diadal első mámorában a’ győztes hadvezérek – kik többnyire a megbukott és országszerte gyűlölt mérsékelt (nb. e’ czimnek semmi köze a’ párt politikájához, mert ha van párt, melly a’ mérsékletet nem ismeri, úgy bizonyára a’ spanyol moderado-párt az) párthoz, Christina királyné camarillájához tartoznak – kissé még igen katonás befolyást gyakorolnak, ujitásaival ’s az egész eddigi hivatalrendszer felforgatásával sok érdeket sért meg; remélhető azonban – ’s e’ remény valósultaért kezeskedik a’ ministerek szabadelmű jelleme, és májusi programmájok – hogy az első győzelmi nesz lecsillapulta után ez örökös letételek és kinevezések megállapodást fognak nyerni. A spanyol főtörvényszék erőteljes nyilatkozatot nyujtott be Lopez urnak, mellyben kijelenté, hogy olly kormányt, melly nem az alkotmány rendelete szerint alakittatott, elismerni, esküjével megegyezhetlennek tartja – olly kormányt, mellyről a’ törvényszék sem azt nem tudja, ki által alakittatott vagy ruháztatott fel hatalommal, sem azt, ha elismertetett-e a’ nemzet vagy annak többsége által. E’ nyilatkozatnak, mellyhez némelly tagok nem járultak, az lőn eredménye, hogy több tagok azonnal elmozdittattak ’s engedékenyebbekkel váltattak föl. – Az Eco de Aragon szerint don Narciso Ametller csak jul. 29én ment hadosztályával Saragossába. Az alkotmányköve előtt a hadszokás szerint megállott, ’s magasztos felkiáltásokkal üdvözlé az 1837ki alkotmányt, a’ királynét, a’ mindig hős jellemű Saragossát, és a’ város vitéz nemzeti őrseregét; mire a’ katonaság laktányaiba, a’ lakosság pedig házaiba vonult, ’s mindennek csendes vége lőn. – A’ tartományi junták, jelesűl a valenciai és barcelonai középponti junták, úgy látszik, mit sem akarnak tudni a’ kormány teljes hatalmáról, mig országos középponti junta nem rendezendi el végkép az ország ügyeit, sőt a’ barcelonai junta egyenesen ki is mondá, hogy minden önkényes kisérlet az ideiglenes kormány részéről új népmozgalmat idézend elő, minélfogva Barcelona már ki is nevezte ’s Madridba küldé két követét az ott összegyülendő középponti juntához. A’ valenciai középponti junta is, mielőtt eloszolnék, két követet nevezett ki. A szabadelmű junták ezen mozgása ellensuly gyanánt szolgáland a’ moderadok titkos szőtt tervei ellen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem