Pest.

Teljes szövegű keresés

Pest.
(A’ nagykörösi tanács rendezésének vége.) A’ város főbirájának mint választott község elnökének jogai és kötelességei. – 1) A’ város főbirája a’ választott polgárságnak rendszerinti elnöke ’s annak akadályoztatása esetében a’ belső tanácsbeliek közül a’ legidősb tanácsbeli pótolja ki helyét, ’s kötelességében álland minden hónapnak első napján, ha pedig az ünnep-nap vagy vasárnapra esnék, a’ következő nap mulhatatlan gyülést tartani, sőt ha a’ körülmények ugy kivánnák, a’ választott polgárságot időközben is összehívni tartozik, ’s ha a’ gyülést meg nem tartaná, ennek okát a’ legelső gyülésben előterjeszteni kötelessége, nyilván kijelentetvén, hogy az elmulasztásból származható károkérti felelet terhe a’ gyülést nem tartó elnököt illeti. – 3) Valahányszor tanácskozás alá tartozó tárgy adja magát elő, kötelességében áll az elnök birónak, vagy helyettesének, a’ városi illető szolgák által minden választott tagot, ugyszinte a’ belső tanácsbelieket is azonnal és egyenkint meghivatni, ’s mielőtt a’ tanácskozásra fentebb már meghatározott ’s az elnökön kivűl már legalább 36 egyed előtt valamelly tárgy fölvétetnék, hogy mint mindnyájan meghivattak gyültek össze, jegyzőkönyvbe iktattatni. – 3) Ha valamelly tárgy fölötti vitatásba a’ választott polgárság meg nem egyezne, vagy azt akármelly tag kivánná, tartozik a’ dolgot szavazatra bocsátani, és ha a’ szavazatoknak száma mind a’ két részen egy forma, azon résznek szavazata leend eldöntő, mellyhez az elnök a’ magáét csatolja. – 4) Köteles a’ város pereinek mibenlétéről a’ választott polgárságot évenkint legalább egyszer, ’s ha a’ körülmények ugy kivánják, mindenkor, mikor szükséges leend, értesiteni. – 5) Köteles a’ város jogaira és szabadságára felügyelni. – 6) Kötelességéhez tartozik az egyetértést és bizodalmat a’ belső tanács és választott község tagjai között fentartani, ’s az egyenetlenségek és részreszakadások elháritásáról gondoskodni. – 7) A’ közönséges pénztárok bátorságáróli gondoskodás szinte őtet illeti, mivégből kötelességében álland a’ külső tanács és választott polgárság tagjai közül a’ választott polgársági gyülésből kiküldendő tagokkal az emlitett pénztárakat több izben, négyszer azonban mindenesetre és pedig véletlenül megvizsgálni, és a’ tapasztaltakról az egész gyülekezetnek tudósitást tenni. – 8) Kötelességében áll a’ város határában lévő utaknak jó karbani tartására szorgalmatosan felügyelni, továbbá minden évben, legalább egyszer maga mellé veendő néhány választott taggal a’ város épületeit, majorját, egy szóval mindent, mi a’ községé, belső tanácsbeli tagtársainak is befolyásokkal rendre megvizsgálni, az általa tapasztalandókról a’ gyülekezetnek jelentést tenni olly végből, hogy a’ hol valamelly hiányt tapasztalt, annak helyrehozása iránt a’ választott polgársági gyülésben a’ szükséges rendelések megtétethessenek; – végezetre szükségesnek tartja a’ törvényszék megjegyezni, hogy miután az előadattak szerint a’ valasztott polgárságnak külön jegyzője nem leend, hanem üléseiben a’ tanácskozás alá került tárgyakróli jegyzőkönyvet a’ tanácsbeli jegyzők egyike vezetendi, ezen jegyzőkönyvnek elkülönözötten kell szerkeztettetni, ’s külön jegyzőkönyve leend a’ tanácsnak, mint a’ választott polgársági határozatok végrehajtójának, ’s ezen jegyzőkönyvet az elnök a’ választott polgársági gyülésnek időnkint és olly végre köteleztetik bemutatni, hogy ottan megvizsgáltathassék mennyiben szereztetett legyen foganat a’ képviselő tanács határozatainak. – A’ törvényszék eme’ javaslatára következő végzés hozatott: A’ törvényszéknek ebbeli véleménye tanácskozás alá vétetvén, iránta e’ következendő határozások tétettek. 1) Az 1-ső pontra nézve, 564minthogy a’ választott polgárságot, melly jövendőre nézve is külső tanácsnak fog czimeztetni, több tekintetekből ’s különösen az adó iránt is a’ megyének meghallgattatni szükség leend, az itélő tanácsnak hatósági köre jövendőben egyedül csak a’ biráskodásra fog kiterjedni, ’s e’ szerint a’ külső tanács a’ választott polgárság sorába 3-ik pont alatt előszámlált tanácskozási tárgyakon kivül, tanácskozhatik a’ város közgazdálkodását vagy politikai belső rendőrségét illető mindazon tárgyak felett, mellyek a’ belső tanácsnak mint birói testületnek és végrehajtásnak körébe nem tartoznak, 2-or a’ külső tanács tagjaivá választható minden keresztény lakos, ki a’ város határában akárminémü fekvő javakat bir, – illyenekkel nem birókat elválasztani szabad nem leszen, és ezek közé számittatnak azok is, kik számadás terhével egybekapcsolt hivatalt viselnek. – 3-or a’ választási 6-ik év eltőlte előtt mindenkor kötelessége leend a’ külső tanácsnak a’ választók lajstromát a’ város mindegyik negyedére nézve külön elkésziteni, ’s felügyelni arra, hogy ollyanok, kiknek több negyedekben is vannak vagyonaik, csak egy negyedben irassanak fel a’ szavazandók sorába. – 4-er bekövetkezvén a’ külső tanács választására kitüzött 6 éves határidő, a’ választás mindegyik negyedben a’ jó rend fentartása végett a’ járásbeli tisztviselő urak egyikének elnöklete alatt fog eszközöltetni, ’s azok kik iránt a’ közbizodalom nyilatkozik, ujolag megválaszthatók. – 5-ör a’ külső tanácsgyülések nyilvánosan tartandók, ollyan esetekben mindazáltal, mellyekben a’ város magános birtokjogait érdeklő tárgyak vétetnek tanácskozás alá, szabadságában áll üléseit zárva tartani. – 6-or a’ tanácsbeli tagok valamelly közhatározat foganatositására egyedül magok sohasem küldethetnek ki, hanem szükség leend hozzájok a’ külsö tanács tagjai közől legalább egyet kiválasztani. – 7-er a’ közelebb mult évi 6152-ik szám alatt felolvastatott tudósitásnak illető pontjai tanácskozás alá vétetvén, az itélő tanácsbeliek és jegyzők fizetése iránt előterjesztett javaslat átaljában helybenhagyatott, mi pedig – 8-or a’ levelek miképen kezelése iránt kivánt intézkedést illeti, miután azok mint a’ városi község kétségtelen tulajdonai felett leendő határozat szinte önhatósági köréhez tartozik, kötelességében álland a’ külső tanácsnak mindjárt ujonan leendő szerkesztetése után e’ részben czélirányosan rendelkezni – egyébiránt; hogy jövendőre nézve a’ belső tanácsbeliek közé közbirtokosok ne választathassanak, semmi észrevétel fen nem forogván, a’ fentebbiek szerint megállapitott szerkezeti javaslat mindennemü irományokkal együtt olly alázatos kérelemmel fog a’ nm. m. h.tanács elébe terjeszteni, hogy azt kegyesen helybehagyni, és minél előbb leendő foganatositása végett e’ részbeni határozatát a’ megye RR-eivel tudatni méltóztassék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem