Vas.
Vas.
(A’ közgyülés folytatása.) A’ Duna szabályozással nem töltöttük drága időnket, mert hittük, hogy az országgyülésen ugy is csak a’ „rendszeres munkálatok” utjára fog kerülni, azaz a’ teendők tengerében elmerül. – A’ katonai élelmezés megváltására nézve kormányi bizottakat akarunk, kikkel alkudozni lehessen, a’ megváltás iránt hozandó törvény létesitését követeinknek különösen szivökre kötők. A’ megyei kicsapongásokra nézve elvárjuk az országos választmány munkálatát, mi véleményünket majd csak ahoz alkalmazadjuk. A’ kereskedési pontnál szellemünk már az apr. 3-ka előtti normális állapotára kezde visza térni, itt valódi „hálás érzéssel fogadtuk ő fölségének atyai kegyes gondoskodását, méltóknak tanusitottuk magunkat munkálkodhatni a’ nemes téren, mellyet a’ király bölcs tanácsnoki e’ haza híveinek kitüztenek. Ámbár a’ stabilismus baráti itt sem maradtak cselekvőség nélkül, ’s közönségünk élénken figyelmeztettetett, hogy nekünk nem belkereskedésre van szükségünk, hiszen magunk mindenütt szegények vagyunk, akár mikép kössük is az ország részeit öszsze, de nézzünk a’ kültartományokra, honnét egyedül remélhetünk pénzt terémkeinkért, ’s ha mar áldoznunk kell, igyekezzünk inkább a’ köztünk levő vámsorompókat megsemmisítni, ’stb. De hasztalan, kivivatott az elv, „melly után buzgó imádság epedez százezrek ajakán,” ’s utasitásunk íveibe belé füzhettük azon drága gyöngyöt, melly annak homályos részeire is képes fényet elárasztani; kimondatott a’ RR. részéről általános elv gyanánt, „hogy országosan meghatározandó utaknak csináltatási és föntartási költségeiben az országnak minden lakosai egyaránt részesüljenek.” Ha meggondoljuk, hogy most ezen elv, a’ haladási erőnek minden megfizetése nélkül csupán a’ tanácskozás szokott folyamával mondatott ki, és ha vissza gondolunk az apr. 3-kán kiáradott elemekre, a’ működő erők rugóját fölfogni alig vagyunk képesek. Elvekért vitatott-e ama harcz életre és halálra? hiszen itt szinte azon elv állította ugy szólván magát a’ haladó közéletnek dicső mezejére. Vagy tán külső varázs hatalmak csodás befolyása teremté a’ politicai hit világában négy hó elforgása alatt ezen tüneményes változást, mint Bosco bübájos szava, melly a’ kopár földön egy pillanat alatt diszlő virágszőnyeget elteríteni képes? A’ politicai hit növeléséhez évek kivántatnak, ’s ha az a’ lélek bensejében meggyökerezett, szivünkkel onnét kitépni lehet ugyan, de négy hónak bármi jáléka onnét ki nem büvöli. Vannak ugyan, és lesznek mindenkor egyének, kik ezen hitet a’ körülmények szerint módositják, azt majd mint fényforrást, czégérkint kitüzik, majd mint genirozó portékát zsebbe dugják, körét majd szükitik, majd tágítják, a’ mint t. i. pillanatnyi érdekeik, vagy szenvedélyeik kivánják, szóval, kik elég „eszélyesek” vele ugy bánni, mint a’ mesének „ildomos” embere, ki lehelletét meleg ellen is, hideg ellen is használta. De hála a’ sorsnak, ezen „ildomos” emberek kivételkép élnek csak közöttünk; gyülési tanácskozóink többségéről – ugy hiszem – országszerte elmondhatjuk, hogy minden napi fáradalmaik között is szentelnek gondolatukban egy két pillanatot a’ szegény haza közügyeinek, hogy ezen, magát fokonkint oda adó gondolkozás teremt egyéni meggyőződést, melly a’ szívben gyökerezve, a’ szükség pillanatában minden személyes érdek félretételével lép a’ küzdőtérre, ’s értelmének, tudásának erejét hozza áldozatul sz. hite oltárához. Ezen elem, melly a’ haza jövendőjének „ronthatatlan” magva, – megyénkben is megtermé tüstént azon gyümölcsöt, mellyet tőle e’ kétes és fontos időkben a’ közügy igényelhete, mihelyt körében a’ törvényes rend és szabadság biztositva, és köréből a’ személyes érdek játéka távolítva volt. De ezen gyászos körülmények nem egyedül nálunk zavarták a’ cselekvő erők természetes súlyegyenét, elterjedtek azok kisebb, nagyobb mértékben a’ haza majd minden vidékein; fájdalmas alakuk mindenütt ismeretes; és e’ helyen csak válasz gyanánt emlittetnek ezen megjegyzések ama’ vádakra, mellyekkel a’ Hirlap levelezője illettetett, hogy az utasitási választmány végzése folytában a’ háziadónak elvállalását olly bizton jövendölé. Hiszem, ezen végzés is tanusítja, hogy a’ megye alkotó elemeibe vetett azon hit nem volt épen alaptalan vakmerőség*. Igaz hogy közéletünk gyakorlati iskolájában egy tanulságos pillanat leczkéjével gazdagodtunk időközben, de ezen kis tanulság nem csak parányi magamnak, hanem nagyoknak, sőt törvényhatóságainknak is szóland, ’s hiszem hogy ezek is okulván a’ történeteken, nem fognak bizakodni, ’s mikor még hasonnemü életkérdés jövend utasitás alkalmával szönyegre, akkor fognak tárgyalásához, mikor a’ követválasztáson már tul estek. – Ezen végzés eléggé megczáfolja azon vádat is, mintha a’ haladási párt maga akarna minden korkérdést megdönteni, hogy a’ követeket Pozsonyban népszerütlenítse. Erre azt lehetne felelni, ki maga ajtó mögött jár, mást is ott keres. Való ugyan, hogy mióta a’ köznemességnél befolyásának, ’s tekintélyének megsemmisítésére minden erő anyira megfeszittetett, kissé körűlnéz, mielőtt magát olly mezőre bocsátaná, hol töltött fegyvert adhatna csak ellenségének kezeibe, ’s erejét nem fogja vaktában czéltalanul elpazarolni, hanem néz a’ jövőre is, melly befolyását, munkáját szinte igényli, de hitét személyes viszonyoknak föláldozni soha nem fogja. – (Vége köv.)
A’ Jelenkorban intéztetett e’ kérdés hozzám, mások kiséretében, először ugyan illedelemmel, de utóbb számtalan vádak között ismételtetve. Ezeket nem venném figyelembe, de a’ Hirlap egyik utolsó számában már ismételve idéztetett alkalmilag a’ t. szerkesztőségnek közlésemre tett azon jegyzéke: bizzunk, de ne bizakodjunk Azon érdemes uraknak hiszcm elég igazolásom leend jelen sorokban. Azonban mivel már épen a’ Jelenkor piszkolódásiról tettem emlitést, lehetetlen, hogy „ellenőr“éhez egy két szót ne szóljak. Ő parányi személyem ellen vádokat halmoz, értetlenséggel gúnyol, ’stb. Ám tessék neki, ha ő kegyelmét mulatja, ehez nem lesz szavam, de ha magát nevetségessé nem akarja tenni, óvakodjék e’ megyei haladási pártról olly pöffeszkedő lenézéssel beszélni, azon pártról, – melly mellett nyilvános hitvallást ada apr. 3-kán ama két országnagy, kik hisztoriai nevökre, terjedt értékökre, ugy mint magasztos személyes tulajdonikra nézve a’ haza legelsői közé tartoznak, – ’s melly vezéreiűl azon férfiakat tiszteli, kiknek egyike mint nem rég lelépett első alispán osztatlan köztiszteletet vitt érdeme szerény jutalmául, a’ másik mint volt országgyülési követ, ’s mint most elnöklő alispán vivta és vivja ki minden elfogulatlan értelmesnek méltányló tiszteletét. ’S ha az ellenőr képeit igéri a’ párt némelly tagjainak, ki ne felejtse ám, hogy épen ő maga volt az ki egykor szenvedett üldözéseket regélgetve, hogy személyének nyomtatékot adjon, épen azon pártnak, ’s egyéneknek részvevő rokonszenvét bizgatá föl, kiket most nem tudni ki kegyéért sárral dobálni szeretne. – Közlő.
