SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Szerb határszél aug. 28-kán. A’ bosnyák zavarok lecsillapitására kinevezett nagyuri biztos, Izzet Mehmed pasa, Samson gőzösünkön Zimonyba érkezvén, a’ nélkül, hogy partra szállott volna, uti leveleinek rendbehozatala után, egy Hafiz pasátul számára küldött, hajón ágyúk durrogása között, megérkezése után két órával reggeli 8 órakor Belgrádba ment, honnan párnapi pihenés után, rendeltetése helyére lovagland. A’ császári biztost a’ zimonyi katonai kormány részéről egy százados kiséretében a’ zimonyi katonai kormány részéről egy százados kiséretében a’ keleti tolmács fogadta. – Belgrádban a’ berát feszült figyelemmel váratik. A’ Zimonyban levő szerbek, – kiknek fejök Lyubicza elhunytával elveszett – kénytelenek magokat csendesen viselni, ’s minden agyarkodásuk csak oda megy ki, hogy a’ budai német ujságot dr. P.–jök által egy egy alaptalan ferde czikket ellátassék. – A’ napokban több izben ismét néhány szerb szökött át Zimonyba, – kiknek egyike midőn a’ czigány szigetről a’ Száva egyik ágát átuszná, vállaira kötött podgyászocskáját el ejtvén, fügelévél nemléte miatt édeni costumben kénytelenittetik egy őrházig ballagni. – Vucsics és Petronievics nincsenek már többé a’ kormányon, – ’s a’ szerbek mégis szöknek – ennek már a’ Vucsicsra kiabált kegyetlenség oka csakugyan nem lehet. – Vucsics – mint mondják – nem sokkal elmenetele előtt az oláhországi sóaknákat vette haszonbérbe, Szimics és Gyermanékat felszólitotta, hogy egyedáruságukkal hagynának fel, mert a’ földnépe kárán gazdagodniok nagy igazságtalanság. – Ezen haszonbérlők tulsága már annyira ment, hogy magok a’ bosnyákok felhagyván az oláhországi só vételével, azt sokkal jutányosabban Magyarországból veszik.
Szerb határszél aug. 31. Izzet Mehmet pasa Belgrádon nem mulata sokáig, mert f. h. 29-én reggeli 8 órakor fel szedvén a’ sátorfát, heted magával Zimonyba ment, onnan miután tábornoki őrmester Ungerhoffer urnál látogatását végezte, két fogadott kocsin Mitroviczon ’s Brodon át ó Gradicskának indult, honnan az oda csak nyolcz orányira eső Bányalukára – Hözref pasa tartózkodása helyére – sietend. – Ezen portai biztost nem kell összezavarni a’ vezérséget két izben viselt Izzet pasával. – A’ zimonyi katonai kormányzó az osztrák consulsági korlátnok bemutatása végett tegnap Hafiz pasát, Lievent, Vascsenkot, és Kodrigát a’ franczia consult meglátogatta. – A’ szatrapa a’ berát hat nap alatti megérkezésével kecsegteti a’ kedvet vesztett szerbeket. Nevezetes semmi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem