Csanád.
Csanád.
Makó, sept. 11. Évnegyedes közgyülésünk ma vette kezdetét. Elnök másod alispán ur mély megilletődéssel tudósitá a’ RRet, Csanád cincinnatusa, Vásárhelyi János f. h. 9-én lökösházi jószágán történt haláláról. Nem volt ugyan egészen váratlan a’ gyászhir, mindazáltal mélyen megrázá mindnyájunk kebelét annak valósulta. Élte legszebb férfi korában – 43-ik évében – hunyt el a’ nagy férfiu, kiben a’ hon egyik oszlopát, az emberiség hőkeblű barátját, a’ tudományok mivelt pártfogójokat méltányolva tisztelék. Mit vesztett köztiszteletű családja? – hol a’ vakmerő toll, melly e’ kimondhatlan veszteség taglalásába mélyedni merészkednék? és Csanád? – mellynek a’ közelebb lefolyt 20 évben nincs egyetlen pillanatnyi szaka, mellyhez a’ Vásárhelyi név eredménydúsan nem csatlakoznék – pedig ki ne tudná, mi volt a’ közelebbi husz év a’ hon ’s e’ megye történetében?! Igen is! ő alkotója volt Csanádnak, tiszta és borús időkben, országgyüléseken és hon egyiránt, bölcs mérséklettel, ügyes tapintattal kormányzá ’s vezérlé azt a’ józan haladás töretlen ősvényén. – Csanádé volt ő lelkének, testének minden erejével; Csanádnak javáért, diszéért virasztá álmatlan éjeit, áldozá szép lelke dús kincseit, – és épen ezért, – fáj bár, de ki kell mondanom, mi lelkem erős meggyőződése: – ha kora halálát nem sietteté is, de végpillanatait végetlenül keserité Csanád mostani szomorú helyzete. Szivéhez forrtan ölelé ő e’ szeretett szép megyét, mellynek emelkedő diszét, virágzását, mint ernyedetlen szorgalma, mindig becsületes szándoka ’s akaratja, szilárd határozott jelleme, jutalmazó eredményeit, atyai örömmel ’s méltán tekinté. És jöttek idők, midőn személypártérdek háttérbe szoriták a’ közügyet, cortesi terrorismus emelé föl hydrafejét, értelmi ’s erkölcsi suly ellenébe depravált tömeg állittaték, és a’ boldogult szép lelke fájdalmasan illetve vonult vissza önmagába, ’s midőn husz hosszu évi fáradságos munkáját izről izre bomladozni látta, Horáczal: virtute sua se involvens megnyugtató öntudatot ugyan, de – mi emberileg olly természetes – emésztő keserüséget is vitt háza csendes körébe; ’s bár-ritka halandó, kire hon annyi öröm vár – a’ legszeretetreméltóbb nő, remény-dus gyermekek, szerető rokonok, tisztelő barátok, vetélkedve igyekezének felderiteni a’ borongót: e’ fájdalom titkon őrlő féreg gyanánt dulá honért ’s emberiségért hevülő kebelét. Áldás, béke hamvadó poraira! Csanád felett őr-lélek gyanánt lebegjen tiszta szelleme, ’s a’ béke, egyetértés, méltányosság, közérzelem – általa mig élt annyira ápolt, de körünkből jelenleg számüzőtt – malasztjait árassza vissza kebleinkre; ’s a’ vallás isteni ihlete enyhitse a’ leroskadt nő mondhatlan fájdalmát!
Szikszay.
