Szatmár.

Teljes szövegű keresés

Szatmár.
Tartott e’ megye közgyülést oct. 12-dikén, de rendkivülit ám. Tudják olvasóink: mikép majd nem fél év óta uj követválasztással bajlódunk; ’s miután az aug. 28-diki kisérlet nem sikerült, végre azok, kik vágyaikat megtarták, egy uj rendszerhez folyamodtak, ’s a’ szavazatok beszedését helységenkint utazó küldöttségeikre bizák. E’ járás-kelés eredményének kifejlesztése vala a’ czél, miért e’ gyülés előre kijelöltetett. Tudtuk már, hogy az uj választás meg van semmisitve; de egyszersmind annyira hozzá szoktunk a’ váratlanokhoz, hogy nem nagyon lepe meg bennünket, midőn Tyukod és Gencs, és az atyafiak nagy tábora eltölté teremünket; ’s uj követeket kiálta ki. Az első intézmény, mellynek felolvasásával a’ gyülés megnyittaték, Luka Sándor urnak megyei felirat következtében kir. biztossá neveztetését alá tudtunkra. Törvényes engedelmességet igértünk a’ jegyzőkönyvben és megéljeneztük. – Utána az uj követválasztás megsemmisitése hirdetteték ki a’ fölség nevében. Elfogadtatott. Azonban inditvány téteték, hogy a’ szavaztató küldöttségek eljárása, melly felett a’ megsemmisitő intézmény épen most hangzék el, olvastassék fel, ártatlan, felette igen ártatlan okból, tudomás kedvéért, csak hogy – mond az elnök – belőle senki okot és következményt ne meritsen. Ez is megtörtént. „A’ küldöttségek jól jártak el – kiálta a’ tömeg – éljen Uray és Gabányi!” No de ez nem áll, mert meg van semmisitve: hanem – mond az inditvány tovább – jegyzőkönyveink példákat adnak nekünk, hogy követek választása, változtatása történt közgyülésekben, a’ nélkül, hogy a’ nemesség meghivatott volna: annálfogva fenlevő követeinket hivjuk vissza most mindjárt; és helyettök válasszuk meg Uray Bálintot ...... „Éljen Uray és Gabányi!” hangzék a’ tömeg ajkain. Miután a’ dráma három felvonása ekkép elvégeztetett, szólók álltak elő. Az ellenzék főbbjei eleinte okot kértek a’ visszahivásra, figyelmezteték a’ választás embereit, hogy e’ megrohanás, e’ jogtalan cselekedet veszélyes példa leend; de miután ellenök a’ hires bizodalmatlansági ok felhozaték, és a’ KK. és RR. – mint a’ jegyzőkönyv szól – hatalmukban állónak találták a’ választást, az ellenzék még az elnökhöz fordult azon kérdéssel, ha főszerinti vagy nyilatkozati többség fog e teremünkben végezni; ’s midőn az elnök kinyilatkoztatná, hogy a’ RR. többségének akaratát tolmácsolandja, azok, kik e’ kérdést tevék, elismerék a’ többség hatalmát, és sorsára hagyván a’ tárgyat, visszavonultak. Egy szinezet birta a’ tért; ’s mind e’ mellett az inditvány jó későn jutott diadalra. A’ szólók mind inkább igazolni igyekeztek az uj választást, ’s a’ kiáltók mind inkább türelmetlenek voltak; végre ki nem hallgattak senkit, hogy a’ főügyész kénytelennek érzé magát felszólitani az elnököt a’ gyülés eloszlatására. Azt a’ zendületi hevet és feleselést, a’ nyelvzavarékot, hogy az ember nem is tudta, kit illet a’ szólás, annyian álltak és beszéltek egyszerre, ha ezt idegen látta volna ....... No de megszoktuk már ezt; ’s lassankint csak meg lehete egyik szót a’ másiktól különböztetni; ’s miután a’ követek visszahivása végzésnek kimondaték, és az elnök azon javaslata, hogy az ujonan választandó képviselőkről talán elébb a’ feleknek magánykörben értekezni kellene, eltaszittaték, Uray Bálint k. tanácsnok és Gabányi Sándor főbiró a’ többség választott követeinek kimondattak, kik az esküt egyhangu sürgetésre le is tették.
A’ következő napokon a’ követi utasitások olvastattak, mellyekre augustustól fogva nem értünk fontos haszontalankodások miatt. Közben közben utasitási pontok is készültek. A’ turmezei sérelem pártolását nem is említem; de hogy a’ halálos büntetést ’s az afféle javitó eszközöket, mellyek – Liviuskint – az emberiség elfelejtéséről bizonyságot tesznek, eltöröltük, ’s a’ büntető-törvénykönyv körül általában a’ KK. és RR. táblájának szerkezetét elfogadtuk, és mind ezt egyhangu felkiáltással tettük: ezt alig hinné, ki körülményeinket ismeri, ’s tudja, hogy választmányunkba olly elem férkezett, melly a’ helyett, hogy a’ fellépett irányok valamellyikéhez simulna, szerencsétlen visióit bálványozza, és bombastok folióit tolja reánk. És még is a’ fenebb emlitett hóditmányok körülményeinkből természetesen eredtek. A’ személyek harcza első napon nyerve volt; az elvekben gyönyörködjenek mások. Hallatott ugyan egy-két neheztelés; de – mint a’ halhatatlanok egyike mondá – azt csudáljuk e, hogy sánta kullog a’ sereg megett.
Eddig tisztelt levelezőnk tudósitása. Mi azonban érdekesnek, sőt szükségesnek véljük, a’ követ-visszahivó, ’s uj követ választó végzést minden félre értés elkerülése tekintetéből, a’ jegyzőkönyv saját szavaival közölni, a’ mint következik:
Inditványba hozatott ennekutána, hogy miután a’ megyéhez f. é. sept. 26-ról 35,832 sz. alatt bocsátott ’s e’ közgyülésen már felolvasott fentebbi k. intézvény ő cs. k. felsége legfelsőbb parancsánál fogva a’ megye f. e. aug. 28-án tartott rendkivüli közgyülésében elhatározott ujabb követválasztásnak egyedül az e’ részben fenálló törvényes szokástól eltérő módját tiltaná le, azon hatósági jogát pedig a’ RRnek, miszerint jelenlegi követeiknek, kik bizodalmukat nem birják, visszahivásával, más követeket választhassanak, nemcsak kétségbe nem hozza, sőt végsoraiban előfordulandó ujabb választásokról szólván, a’ RRet csupán a’ régibb törvényes szokáshozi szoros alkalmazkodásra emlékezteti; e’ megye jegyzőkönyveiből pedig számos példákkal bebizonyitani lehetne, mikép országos követek választása ’s illetőleg változtatása közgyülésekben a’ nélkül, hogy e’ végre a’ nemesség különösen meghivatott volna, akárhányszor tétetett, ’s ezt jelenleg tenni a’ RRnek annyival inkább hatalmukban áll, mivel e’ közgyülés épen a’ követségi ügy elintézésére ’s a’ körülményekhez képest az ujonan elválasztott követeknek megbizó levelekkeli ellátására vala előlegesen kitűzve: a’ fen levő követek mindjárt e’ gyülésből hivassanak vissza, ’s választassanak helyökbe szintén e’ gyülésben ujabb képviselők. – Ez inditvány a’ jelenlevő KK. és RR. világos többsége által pártoltatván, a’ jelenlegi országgyülési követek visszahivatása, az irántok kifejlett bizalomhiány ’s a’ megye nyugalma visszaszerzésének tekintetéből elhatároztatott, egyszersmind helyökbe követekül Uray Bálint kir. tanácsos és Gabányi Sándor fősz.biró 722elválasztatván, e’ minőségben az előttök fölolvasott esküt, a’ RR. egyhangulag sürgető kivánatára azonnal le is tették, miután részökre a’ követi megbizólevél kiadatni, e’ határozat pedig mind a’ nm. kir. személynök urral mint a’ követi tábla elnökével, mind a’ visszahívott követ urakkal jegyzőkönyvi kivonatban tudomás végett közöltetni rendeltetett.”
Még szintugy érdekes leend tudni, mikint a’ járásokban utazott, és zárt ajtóknál, minden emberi lélek kizárásával müködött küldöttségek a’ szavazatok eredményét igy terjeszték elő: Uray 3836, Gabányi 3818, Ujfalusy 1512, Kovács 1473. Ebben nem az a’ csudálatos, hogy a’ küldöttségek Uray többségét mutatták föl, hanem az, hogy Ujfalusy és Kovács illy antipathirozó küldöttségek előtt 1500 szavazatot nyertek. A’ megye fölirataiban, mellyekben egyébiránt mindig az egyik párt szólott, és a’ jegyzőkönyvekben 4000 békes választó és 143 gyilkos állittatnak egymás mellé. És ime most ama’ pártnak saját küldöttségei által folytatott szavazat vadászatban a’ 4000 szám meg nem telik, mig a’ 143 másfél ezerig emelkedik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem