Bihar.

Teljes szövegű keresés

Bihar.
V.-Olaszi sept. 25. Közgyülésünk második napján september 21-én Csongrád megyei főispáni helytartó ’s királyi biztos ő maga levele olvastaték föl, mellyben tudatja a’ RRkel: mikép biztossági némelly tárgyaknak bővebb, ’s az ujabb feladásoknak szigorúbb vizsgálata tétetvén kötelességeül, mihelyt egészsége ’s házi körülményei engedik, azonnal lejövend, ’s ekkor azon folyamodás tárgyában, mellyet házi főpénztárnok Hrabovszky Albert felsőbb helyre tőn, ’s a’ káptalan és Nagyvárad közt fenforgó kegyursági kérdés ügyében is intézkedni fog, előre kijelentvén: hogy valamint főispáni helytartó Tisza Lajos ur folyamodványát első alispán Beöthy Ödön, a’ tanuvallomásokat pedig másod alispán Bernáth József ur által a’ RRel közlötte, ugy lejövetele alkalmakor mind a’ panaszt, mind a’ lehető tanuvallomásokat közleni el nem mulasztandja. A’ kir. biztosi levél fölolvasása után, másod alispán ur jelentése voná magára figyelmünket. Ebből értettük: mikint Beöthy Ődönnek Pozsonyba távoztával, az első alispáni hivataltól átvett iratok között, a’ kir. biztos ő mga által érdeklett folyamodvány nem foglaltatott; ’s ez okból másod alispán ur a’ biztosi levél vételével, Beöthy Ödön urat azonnal gyors postán, nyilatkozatra hivta föl. A’ kérdés alatti jelentésből értettük egyszersmind azt is, hogy a’ tanuvallomások sem jutottak másod alispán ur kezeihez, minek igazolásaul felolvastattak kir. biztos ő mgának minden levelei, mellyeket a’ másod alispánhoz irt vala. Felolvastattak továbbá a’ jelentéshez mellékelt ’s kir. biztos ő mlga által kiadott kérdő pontok; végre egy félívnyi papirról, melly minden aláirás nélkül küldetett másod alispán urhoz, hallottunk első alispán ur beszédeiből egyes mondatokat olvastatni, de ezen félivnyi papir leginkább csak első alispán urat érdekelvén, ’s a’ megyéveli közlés meghagyása nélkül adatván át másod alispán urnak, a’ megyének eddigelé be nem mutattatott, minthogy különben is tanuvallomásnak távulról sem mondathatik. Egy levél vala még hátra, melly – mint a’ szőnyegen levő tárgyhoz tartozó – a’ RR. figyelmét el nem kerülhette. Ezen levélben kijelenti első alispán Beöthy Ödön ur: mikint kir. biztos ő mlga a’ főispáni helytartó folyamodványát átadta volt ugyan, de olly nyilvános és egyenes utasitással, hogy azt senkivel ne közölje, hanem megolvasván, azonnal szolgáltassa vissza, nem közlé tehát első alispán ur a’ megye RReivel; mert a’ közlést csak gyülésen tehette volna, ’s ekkor a’ jegyzőkönyvben nyoma találtatnék; de másokkal sem tudathatá; mivel ettől a’ kir. biztosnak adott szava eltartóztatta. Az előadattak különös hatással voltak a’ megye RReire. Itt ott meglepetés látszék az arczokon, mellynek azonban – a’ szivek redőit nem vizsgálhatván – ez alkalommal szavakat nem kölcsönözhetünk; de annyit mondhatunk: hogy valamint eddig kötelességünket nem feledők, ugy ezután sem fogjuk felejteni, hanem mindazt, mit a’ közönségnek tudnia kell, a’ nyilvánosság érdekében szőnyegre hozandjuk. Addig is ide iktatjuk a’ következő végzést, mellyet megyénk RRei minden vitatkozás nélkül közegyetértéssel hoztanak: „Miután alispán urak jelentéseinek mgos királyi biztos ur felolvasott levele tartalmátóli különböző volta annál is inkább feltünt, minthogy a’ másod alispán ur jelentéséhez mellékelt ’s darabonkint felolvasott irományok között, mellyeknél több másod alispán ur kezeihez – jelnetése szerint – nem küldetett, a’ m. kir. biztos ur által levelében emlitett tanuvallomások épen nem találtatnak, ’s miután bizonyos, hogy sem a’ feladás, sem a’ tanuvallomások a’ RRel még eddig nem közöltettek: azt tisztelt k. biztos ur ő mlgának olly kérelemmel kivánják a’ RR. tudomására juttatni, hogy a’ megyében legközelebb történendő megjelenésekor 1805: 5. törvényczikk értelmében mind a’ panaszt magában foglaló folyamodványt, mind pedig az eddig történt, valamint az ennekutána kiveendő tanuvallomásokat is a’ rendekkel közölni méltóztassék.” Több tárgyak után olvastatott a’ n.m. h.tanácsnak egyik intézménye, mellyben a’ szalontai nemesek, kik nehány év előtt megyei végzéssel adómenteseknek nyilvánitattak, adó alá iratni rendeltetnek. – Igazán mondtat bölcs Salamon: hogy a’ nap alatt semmi sem állandó; alig nehány év, ’s a’ szalontaiak adómentessége nincs többé!! Jeremiádokat kellene irnom a’ nagy halott felett, és fölszólitnom a’ hikeket, hogy öltözzetek zsákba, és sirjanak és jajgassanak, ha eszembe nem jutnának ugyan azon nagy prophétának szavai: „tegyetek itéletet és igazságot.” És e’ szavakra tisztelettel hajlok meg a’ helyt.tanács intézvénye előtt, melly „itéletet tőn és igazságot.” Tisztelettel hajlának meg a’ megye RRei is, és nem találkozék egyén, ki további adómentesitésért vitézkedett volna; a’ vélemények közötti különbséget csak az tevé: valljon 1836-tól vagy a’ jelen évtől kezdve fizettessék e az adó? egyik rész olly meggyőződésben vala, hogy 1836-tól kell kezdetnie a’ fizetésnek; mert 1836-ban is épen ott és épen olly természetű földeken lakának a’ szalontai nemesek, mint a’ hol és milly földeken most laknak, és a’ mellyek az 1836-i XI. törvény által adó alá vettetvék; – a’ másik rész pedig azt mondá, hogy az adózások csak jelen évtől lesznek teljesitendők, mert az érdeklett nemesek megyei végzés által valának eddig a’ nemfizetésre jogositva; nagy igazságtalanság követtetnék el tehát rajtok, ha a’ megyei végzés miatt fizetni mulasztott adómennyiség végrehajtás utján megvétetvén olly teher súlya alatt lennének kénytelenek nyögni, mellynek ők nem okai; elmondatott még az is, hogy az 1836-ik évtől kezdendő adófizetés kivihetlen; mert 1836-ban a’ szalontai nemeseknek földei és javai nem irattak össze, és igy reájok az adó ki sem vettetett, honnan lesz tehát kipuhatolható: hogy mi azon pénzmennyiség, a’ mit adópótlékul fizetniök kellene? Mindezek ’s több más okok a’ másik részről feleletet vontak magok után, de a’ két vélemény kiegyenlitése nem sikerülhetett, a’ győzelem azoké lőn, kiknek véleményök vala, hogy az adó csak jelen évtől kezdve vettessék ki. Kérdhetnék olvasóim az okokat, mellyeknél fogva a’ szalontaiak adómentessége több évvel ezelőtt végzésileg kimondatott, és kérdhetnék a’ törvényt, mellyre a’ végzés alapittatott, ’s nekem, hogy megértessem, csak e’ két szót kellene felelnem „provincialis érdek” – de nem feledném utána elmondani a’ veszélyt, melly Damocles kardjakint fenyegeti a’ helyhatóságokat, ha saját törvényeiket gázolják, és nem feledném elmondani, a’ törvényiránti tiszteletlenség a’ legsulyosb kórállapot, mellynek következménye halál. Azonban ugy látszik, hogy Bihar ettől naponta messzebb áll, ’s törvények feletti őrködése naponta éberebb. Szolgáljon ennek jeleül többek közt azon inditvány, mellyet september 22-kén tisztelt főjegyzőnk tőn. Ő ugyan is előadá, hogy miután Szalonta városban lakó nemesek a’ fenebbi intézménynél fogva adót fizetni már köteleztetnek, és azon nemesek is, kik más kiváltságos vagy szabadalmas helyeken u. m. Belényesben és Várad-Olasziban telket birnak, részint a’ RR. részint a’ helyt. tanács által adó alá iratni rendeltettek, ’s e’ szerint az egy sorsú nemesség közötti egyenlőség nagy részt helyre állittatván, az 1836: XI. törvényczikk rendelete alól csupán a’ nagyváradi ’s váraljai nemesség lenne kivéve, ezen kivételt pedig az érdeklett nemesség birtoki állásának a’ felhivott törvénynyeli egybevetése nem igazolhatná; sőt miután N.-Váradhoz szinte hasonló szabadalmakkal felruházott, sőt kétségbe sem vont és pör tárgyává sem tett földes uri jogokkal élő Kismarja városban lakó nemesek az adófizetés terhében részesülnek, a’ törvényes igazság a’ nagyváradi és váraljai nemesség adóztatását annál inkább megkivánná, mivel a’ váraljai nemesség földes uri jogokkal épen nem bir, a’ nagyváradi nemesség pedig némelly földes uri jogok gyakorlatában nem kizárólag, hanem a’ többi polgárokkal egyetemben, kik összevéve képezik a’ várost, részesül: ezek előadása után inditványozó a’ RR. azon határozatát, miszerint a’ n.-váradi ’s váraljai nemesek apadófizetés terhe alól fölmentettek, megváltoztatni, ’s őket a’ törvény és osztó igazság értelmében, adó alá iratni kivánta. És hangzék minden oldalról a’ helyeslés, ’s a’ határozatot csak az akadályozá, mivel előbbi végzést kell változtanti. – Melly okból járásbeli főszolgabiró uraknak meghagyatott, hogy a’ tett inditványnak jövő közgyülésbeni fölvételét megyeszerte közhirré tegyék, az érdeklett nemesek pedig az iránt lesznek fölszólitandók, hogy mentségöket – mik nehezen vannak – szinte a’ jövő közgyülésre adják be. A’ tanácskozás alatt levő tárgyak sorában, a’ magyar kereskedelmi társaság ideiglenes elnökének n.m. gr. Vay Ábrahám urnak a’ megyéhez intézett levele is felolvastatván, közörömül szolgált a’ RRnek megérteni abból, hogy az elhanyagolt kereskedés szomorú állapota szüntetése végett olly férfiak léptek a’ cselekvési térre, kiknek mély szaktudománya és lelkes hazafiusága, a’ válalatnak egyesekre kedvező, az országra pedig fölszámithatlan fontosságú sikeréről kétkedni nem enged. Polgári bün gyanánt tekintenék tehát a’ RR. ha a’ magyar kereskedelmi társaság felszólitásának eredménye tekintetéből mindent, mi tehetségökben és hatáskörükben áll, meg nem tennének. Ugyanazért a’ felolvasott levél és hozzá csatolt programm kiadása mellett hazafiuságuk érzetére hivják fel főszolgabiró urakat: köröztessék ezeket kitünő szorgalommal járásaikban, közöljék személy szerint a’ tehetősebbekkel, ’s igyekezzenek meggyőzni mindenkit, hogy a’ kereskedés virágzása erőt és hatalmat áraszt, pangása szegénységet és szolgaságot hoz a’ nemzetekre; emeljék ki: mikint ezen igazságot egy részt a’ müveltség és jólét magas fokán álló népek, más részt hazánk szomorú helyzete tanusitja; mondják meg körleveleikben, hogy a’ bajt, mellyet sok tekintetben a’ nemzet elzsibbadása és önérdekéröli megfelejtkezése okozott, csak egyesült és közredolgozó erő orvosolhatja; hogy az esetben, ha e’ kedvező alkalom nem használtatnék, ha pártolás hiánya miatt létre nem jöhetne a’ vállalat: ezen részvétlenség nem csak súlyositaná a’ bilincseket, mellyekben sorvad kereskedésünk, hanem az azokbóli kiszabadulásra teendő bármelly kisérletet hosszú időre vagy tán örökre lehetlenitené; szóval feszitsenek meg főszolgabiró urak minden igyekezetet, hogy az eddig alá irt részvényeseknek, ugy a’ megye főjegyzőjénél is létoző, valamint a’ programmnál fogva a’ kereskedelmi társaságtól minden vállalkozó által megszerezhető aláirási ivek minél több aláirókat számláljanak, meggyőződhetvén főszolgabiró urak a’ felöl, hogy kifejtendő munkásságuk által, valamint polgári kötelességöknek felelnek meg, ugy a’ megyének igen kedves, az országnak pedig felette hasznos szolgálatot tesznek. Szőnyegre kerülvén még jelen gyülésünkben a’ Hajdúkerületnek, saját polgári állása érdekében irt levele: végzésé lőn, mikint a’ ns. Hajdukerület jó és balsorsa iránt mindenkor táplált részvételből folyó kedves kötelességöknek tartják a’ RR. mindazt, mire a’ megkereső levélnél fogva a’ bizodalom szíves hangjain felszólíttatnak, erejök és tehetségökben képest czélhoz segiteni, ’s ezért utasitásul adják követ uraknak, hogy a’ Hajdú ’s többi kerületek rendezésével már foglalkozó választmánynak bevégzendő munkálatát a’ RRel azonnal közöljek; ’s minden igyekezettel azon legyenek, hogy a’ kerületek rendezése még a’ folyamatban levő országgyülésen törvénybe iktattassék. – Ennek eszközlése tekintetéből az ország törvényhatóságaihoz körleveleket intéznek. Fölvétetett továbbá Udvarhelyszék levele, mellyben többi közt fölhivja Bihar megyét, hogy adná utasitásul követeinek, ő Felségének az iránti megkéretését: mikép a’ két testvérhon egybekapcsolásának kieszközlésére minél előbb országgyülést hirdetni kegyeskedjék. E’ levél tartalma kedves viszhangra talált; mert Bihar megye azon törvényhatóságok közé tartozik, mellyek a’ két testvérhon erejét, hatalmát és tekintélyét az egyesüléstől nagy mértékben föltételezik, örömmel járultak tehát a’ felszólitáshoz ’s a’ bennök helyzett bizalomnak az által felelének meg, hogy ez ügyben hazánk minden törvényhatóságaihoz körlevelet intéztek, ’s ebeli intézkedésök felöl Udvarhelyszéket tudósittatni rendelék. A’ megyei kicsapongások tárgyában munkálkodott küldöttség dolgozata választmánynak adatott ki, 731több ollyakkal egyetemben, mellyek de stylo választmányhoz utasittatnak.
Lukács György.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem