Ujfalussy Miklós Szatmár megyei követ beszéde a’ kerületi RRhez 1843. év oct. 24-dik napján.
Ujfalussy Miklós Szatmár megyei követ beszéde a’ kerületi RRhez 1843. év oct. 24-dik napján.
Engedjék meg a’ t. kerületi RR., hogy mielőtt a’ tanácskozás alá vett tárgyban tovább haladhatnának, a’ t. RR. előtt végnyilatkozatomat megtehessem.
Szólani fogok ez alkalommal nem utasitás következtében, mert az bennünket többé nem határoz; de mit mondandó vagyok, mondani fogom lelkem tisztaságában és őszinteségében, mellyen 6 hónapok alatt különben is kevésszer valék szerencsés nyilatkozni.
Igenis, t. RR! bennünket többé utasitás nem köt, Sz– megyének azon töredéke, melly magát 6 hónapok alatt annyiszor szerette többség és közvéleménynek nevezni, elvégre a’ mai napon eljuttatá hozzánk azon határozatát, melly szerint mi bizodalmát továbbá birni megszünvén, tudtunkra adja, hogy e’ helyet uj választottaiknak engednők által.
Teljes készséggel engedünk mi e’ határozatnak, mert az orvoslás nem az ellenszegülésben áll; a’ jogaiban sértett törv.hatóság el fogja találni az orvosszereket, mellyek az önkényes jogsértést helyre igazitandják. Mielőtt azonban a’ határzat utólsó pontjának eleget tehetnénk, reménylem, nem veszik a’ t. RR. rosz néven, ha e’ díszes körtől, melly határtalan tiszteletünket birja, ’s mellyhez bennünket az e’ szónál sokkal mélyebb jelentőségű szeretet és barátság szent kötelékei fontanak, végszavainkat intézendjük. Nincs egyén a’ t. RR. közepette, ki a’ Sz– megyei ujabb események hosszú sorával ismeretes ne lenne; hogy azonban a’ következetlenségek roppant következetességét láthassák, nem leend érdektelen e’ megye sorsa fölött az előbb mult idökről szólani.
Az 1832-ik év nyitá meg e’ törvényhatóság szerencsétlensége kapuit, – ez év november hava 15-ik napján e’ megyében tisztujitás tartatott, midőn is csak néhány perczig tartó de hallatlanul borzadalmas dulás után két egyéné leve e’ napnak dicsősége, – e’ nap óta véres emlékek szövik át majdnem minden közgyüléseink történeteit, ’s az ekkor csirába ment magvak buja hajtásokat tevének a’ visszaélések ösvényein, mellyeknek fanyar gyümölcseit elégszer kóstoltuk mind a’ régi mind a’ közelebbi időkben.
Multával e’ nevezetes napnak, egy másik, hasonlóul nagyszerü, tünik föl előttünk a’ sz–i történetekből, és e’ nap az 1834. évi dec. 10-ke vala; midőn is kettős csapás éré e’ törvényhatóságot, ’s általa egész hazánkat, – e’ napon veszté el az 1832/6 évi országgyülés egy nevezetes törvényhozóját, ki ugyan már élni megszünt, ’s a’ boldogabb életre szenderült át, de élni fog ő dicső emlékezetében a’ haza és nemzet évkönyveiben a’ késő utódokig, – ’s halálával elvivé ő magával e’ honnak örök áldását és valódi tiszteletét. – Másik nevezetes csapása vala e’ napnak az, mellynek következtében egy, a’ két testvér hazának lélekben és testben óriási polgára, kezdé meg hanyatlását, és e’ nagy polgár a’ közhaza előtt tiszteletes emlékű báró Wesselényi Miklós vala. E’ naptól kezdve hanyatla el politicai láthatárunkról e’ ritka tünemény, ’s a’ sors keserű csapásai alatt oda juttatott el elvégre, hogy most – mint azt egy derék irónk emlité – vagy kórágyában senyved, vagy a’ haza kórállapota fölött viraszt.
E’ szerencsétlen nap után már napjaink, de éveink kezdének történeti emlékezetességüekké lenni. Nem szólok én e’ viszályos időszakról, szóljanak helyettem azon több ezerekre menő szerencsétlen családok jajai és könyhullatásai, kik a’ jótékony arányositási és urbéri szabályozási intézkedések ürügye alatt fosztatának meg százados igaz birtokaiktól. Ismerik ezen eljárások fonákságát a’ t. RR., ismeri az összes haza, és ismeri maga kormányunk is, melly sürgette az ügyek rendre igazitását, az azonban minden jótékony intézkedések mellett sem sikerült mai napig is; mert hol a’ visszaélések illy erős gyökereket vertenek, ott csak hoszszas idő, türelem és lelkismeretes eljárás hozhatják meg a’ kellő sükert. – Ezek után ismét egy nevezetes napja merül föl előttünk Sz–nak, és e’ nap az 1841. év oct. hó 10-ke, mellyen, mint tudni fogják a’ t. RR., személy, ügy és elv egyforma irgalmatlansággal dorongoltattak le.
Hogy Sz– megyében egy tized alatt többször láttatta magát egy zárt kör, alkotmányunkat alapjaiban megingatni, elvitathatlan bizonyságai annak a’ történt események előidézései. E’ kör mutatta meg ugyanis elsőbben a’ haza előtt, mikép kellessék hallatlan öldöklések közt tisztujitásokat tartani; e’ kör mutatá meg, miképen kellessék a’ szólás szabadságát megbuktatni; e’ kör adá az első példát a’ jótékony törvények elferditésére; és épen e’ kör dorongolá le az ügyet a’ közelebbi időkben ólmos botokkal. – És, fájdalom! mind ezen ferde példáknak látánk későbben követőit a’ hazában; – most legujabban, oct. hó 12-ik napján épen e’ kör lépe ujabb inditványnyal a’ haza elébe, és megmutatá előttünk teljes világosságban, miképen kellessék egy közgyülésen, mellyről a’ megyei nemesség mit sem tudott, mellynek visszahivás vagy uj választás tárgya egyáltalában nem vala, követeket visszahívni, és az illető nemesség tudta, híre és akaratán kivül uj követeket választani. – Adja az ég, hogy e’ merész példa követőkre ne találhasson! – adja az ég, hogy szép alkotmányunkon önkezeink által illy vérző sebek ne üttessenek.
Nem czélom nekem, t. kerületi RR! e’ megye szerencsétlenségeiben tovább haladni, szólani fog azokról későbben a’ történet, szól jelenben a’ köztudomás; azt azonban a’ t. RR. előtt el nem hallgathatom, miszerint e’ gyülés előtt néhány perczekkel juta kezeinkhez ezen tudósitás, mellyben leléptetésünk tudtunkra adatik, és okául e’ leléptetésnek a’ bizodalom hiánya tétetik ki.
Mi, kik 6 hónapok alatt Sz– vármegyét képviseltük, a’ most visszahivó töredéknek is küldöttei valánk; mert elválasztásunk után követségünkbe beleegyezének, a’ közgyülés színe előtt hozzánk megelőzőleg baráti jobbjaikat nyujták azon szent igérettel, miszerint a’ megye nyugalmát többé könnyelmüleg felháborgatni nem fogják; melly igéretet azonban csak addig teljesiték, mig a’ szép hangok elrepülének. Utasitás- ’s megbizó levéllel látának el bennünket, és istennek áldásai közt bocsátának el a’ haza nehéz kérdései elintézésére. Ők azonban az oct. 12-ki közgyülésen, a’ nélkül hogy a’ nemességet egybehívták, vagy azokkal czéljaikat közlötték volna, bennünket visszahívatnak, és magukat követekül elválasztatják.
Most már nincs egyéb hátra, mint a’ t. KK. és RR. díszes koszoruját e’ határozat következtében ide hagynunk; mielőtt azonban ezt tennők, számot vetettünk magunkkal, számot lelkünk ismeretével, és ugy találtuk, miszerint mind azon kérdésekben, mellyeknek kezelése vállainkra nehézkedett, híven, pontosan és lelkismeretesen eljártunk; és ha e’ haza fontos kérdései tárgyalásában teljes részt nem vehettünk is, legalább a’ t. RR. polgári jótékony intézkedéseik ellenében ferde irányban nem haladtunk. És e’ tudat a’ csapások közepette megnyugtatja kebleinket, és megnyugtatja visszahivóinknak azon kitétele is, hogy nehéz eljárásaink ellen kifogást nem tevének; szeplőtlen lelkünkismerete ez öntudatában, fájdalmas szívvel ugyan, de fölemelt fővel lépünk ki a’ t. RR. soraiból, és fölemelt fővel lépünk be visszahivóink közepébe is. Most már végáldásunkat mondjuk a’ t. RRnek. Isten, e’ hazának nagy istene, és őrangyala áldja ’s virágoztassa e’ hont hosszú életen keresztül, és engedje, hogy a’ sors jótékonyságainak határai e’ hazán soha ne legyenek; és midőn a’ t. RR. majd egyszer megfáradva, magos helyzetökből le fognak lépni, utódjai a’ haza nagy kérdései körül épen annyi buzgóság, türelem és polgári becsületességgel működjenek, mennyivel működének a’ t. RR. És végzetül azon malasztos bizodalom ’s résztvevő szíves barátságért ’s szeretetért, mellyel minket a’ t. RR. körülkarolának, fogadják el forró hálánkat és köszönetünket. – Ez és ennyi, mivel a’ t. RRnek megelőzéseikért adózhatunk, ha az adózásnak ezeknél magasztosb adományai lennének, azokat tennők ez alkalommal a’ t. RR. elébe; de minthogy szíveinkben azokat nem ismerjük, nem ismerhetjük, engedjék meg, hogy azokkal addig, mig ahoz emberi szív föl fog emelkedhetni, adósaik maradhassunk.
A’ tábla érdemes ősz jegyzője, P–y, imigy válaszolt a’ búcsu szavakra, mig tisztes pilláin szinte mély elérzékenyülés harmatja ragyogott:
Kedves követtársink és barátink! Fájdalmas viszhangra talált, titeket szerető baráti keblünkben búcsuzástok hallása; – mondjátok meg ezt otthon küldőiteknek!!
Ti, mint halljuk, ’s különben is tudjuk, a’ szép megyétek keblét több évek óta duló viszálkodásoknak csakugyan áldozati levétek! Mi ezt annál fájdalmasabb részvéttel értjük, mivel hiszen épen Sz– vmegyében villant föl és sugárzott ki egész hazára is az áldott békének azon hajnala, mellyet az 1711. évi april. hónapnak örökre emlékezetes 29-ik napján aláirt sz–i békekötés megkészülésével, ’s a’ békétlenkedés fölemelt zászlóinak és fegyvereinek, másnap a’ majthényi mezőben történt lerakásával olly édes örömek ’s olly boldog remények között üdvözlött a’ belháborgások között 8 évig akkoriban sokat szenvedett közös haza. ’S ime most! a’ sz–i béke-téreken Sz–nak keblét ellenséges szenvedélyek szaggatják. – Mondjátok meg ezt küldőiteknek, – ’s mondjátok meg azt is, hogy az országnak velök különben testvér több megyéi őket azon pályán követni nem fogják. – És Te, minden jóknak méltó keserüségére korán elhunyt Kölcseynknek közöttünk lebegő szent árnyéka! ha van a’ síron túl is érzés, nem viszed e föl abbeli panaszainkat ’s panaszidat a’ magyarok istenéhez; hogy elleneid, kik követi érdemeid ’s polgári erényid koszorúit szinte szaggatva érinteni akarták, de kezeikkel el nem érhették: követi utódaidban is elvbarátidat sujtják és tiporják?! – Bizodalom hiánya miatt hivának vissza, mint mondjátok, barátink! titeket küldőitek? mondjátok meg nekik: hogy a’ nemzet képviselőinek bizodalmát és szeretetét általánosan megnyertétek ’s birtátok; és ha rajtunk áll vala Sz–nak követeket választani, kettőtök neveinek egyhangú kikiáltása zengett volna e’ teremben, ’s ti továbbá is dicsőségessé tettétek volna a’ választást. – Ámde ti csakugyan eltávoztok! Menjetek! a’ hazát nemcsak e’ teremben lehet szolgálni, ezenkivül is sok utjai vannak szolgálatának; példás nemeslelküségtekkel szolgáljatok, ’s forrón szeretni továbbá is meg ne szünjetek közös jó anyánkat, a’ hazát. – Vigyétek magatokkal baráti áldásunkat, mint ti igérétek, hogy szeretetünket ’s reánk édesen emlékezésteket szíveitekbe zárjátok: ugy legyetek bizonyosak arról, hogy azon közszeretet és becsülés, mellyet ti a’ nemzet itt levő képviselőitől erényitekkel érdemlettetek, keblünkből kialudni soha sem fog. – Most nézzetek körül! a’ barátságnak és szeretetnek azon bús könyei, mellyeket a’ nemzet jelen képviselőinek reátok függesztett szemeiben rezegni ’s hullani láthattok, azon legszebb polgári rendczímerek is egyszersmind, mellyeket velök főlékesített melleitekről senki le nem szaggathat, – és százszor szerencsés, ki megérdemelhet! Isten veletek!!!
A’ távozó követek harsogó éljenriadás és szives baráti kézszoritások közt léptek ki a’ teremből; mint a’ jegyző mondá, követtársaik bizodalmát és szeretetét víve magukkal.
