Nyitra.
Nyitra.
Oct. 7. Ismét volt egy gyülésünk, folyó october hó 2-dik napján. Az olvasó emlékezik azon sok küldöttségeinkre, mellyeknek a’ büntető törvényjavaslat, átvizsgálás végett, annyiszor kiadatott. Már legalább négy rendbeli deputatio és vagy három közgyülés csak azzal foglalkozott. A’ mult évnegyedes gyülés – miután minden nagyobbszerűt a’ munka vezérelvei közül félrevetett – ujolag egy választmányra bizta az egésznek revisióját. Ezen utolsó választmány nem székvárosunkban, hanem egy faluban, Szmrdákon ült össze – és revideált. – – – Nem szólunk azon rideg közönyösségről, melly a’ választmánynak mindössze öt-hat tagjait bélyegzé, nem arról, hogy az egész rendszeres munkát alig 10 rövid óra alatt szoros betűértelemben átfutotta az érdeklett választmány, – mindezeket nem emlitve, a’ számtalan választmányok kezei közt ugy járt a’ bünt. törvénykönyv, mint sok szakács között jár a’ leves, azaz nem ugy, mert hiszen a’ mi választmányaink nem sózták el a’ jeles munkát, sőt épen savát borsát vették ki. Hátha még hozzá adjuk, mikép a’ gyülés nem hogy javitotta volna a’ választmányi revisiót, sőt még egy borzasztó pontot adott hozzá, t. i. a’ megyei börtönöket – mellőzve egyenes adót, indirect megrovást, szabad ajánlatot – a’ házi pénztárból javaslá épittetni. Mondja már aztán valaki publicistáink sorából, hogy megyénk conservativ megye. Nem conservatio ez, uraim, hanem minden stabilismust egyszerre felforgatni képes dictatum. – Az észrevételek, mellyek gyülésünkön a’ választmányi revisióra tétettek, illynemüek voltak: V. P. ritka elmeéllel fejtegette, mennyire sok és költséges egy rabnak, a’ tervezett börtönökben két pár nadrág és két pár csizma, jobb lenne a’ faczipő, és – ugy mond – mossák a’ rabok önmagok szennyes ruháikat, nehogy egy mosóintézetet költségesen alapítni kellessék. Ezen észrevételkék közösen tetszettek, mi azt mutatja, hogy nem az elvek, nem a’ dolog fontossága ’s nagyszerüsége, hanem kisszerüségei foglalták el egész figyelmünket. – Az elszökött fogoly, vagy itélet után meg nem kapható vádlottra nézve, büneik 758arányához mért semminemű börtön-elévülést nem akartunk elfogadni, mondván, hogy ekkép a’ többi rabok is kedvet nyernének az elszökésre. Mintha bizony az elszökés egy rendezett börtönből csak olly könnyü volna mint unatkozó tisztviselőinknek a’ gyülésterembőli szokott kisuttyanása. „Már hiába!” válaszolá egy pár táblabiró „az elszökés által még neveli bűnét a’ fogoly, tehát bár 50 év mulva ujra megtaláltatik, szenvedje ki a’ magáét.” – A’ párbaj körül V. P. ismét felszólalva, törvényjavaslatkép utasitásba tétetni kérte, hogy a’ kihivottat ne érje azért gyalázat, ha a’ kihivást el nem fogadja. A’ javaslónak lelki szemei előtt bizonyosan az infamia juris és facti lebegett ’s ezen különböztetést a’ becsületre is alkalmazhatni vélte; de valamint az első jurisfictiónak eredménye semmi, ugy e’ második különböztetés szinte hatástalan, ha nem nevetséges lenne. – Ezután a’ fölött vitáztunk csikorgóékesen: honnan vegyük a’ megyei börtönök épitési ’s fentartási költségeit? Most nyiltak meg szemeink a’ szörnyü való előtt, miszerint átláttuk, hogy megyénkben a’ direct adózásnak még a’ kaputos osztályban sincs barátja; azt ugyanis még csak megpendíttetni sem hallottuk. De annál többen, sőt valamennyien azt erőködtük legalább végzésbe iktatni, nehogy akár egyenes, akár közvetett teher nehezüljön szűz nyakunkra. ’S ezen erőködésünk nyomán született a’ fentebb érintett határozat hogy Nyitra megye a’ hallgató rendszerre alapítandó megyei börtönök épitését – ha már csakugyan épülniök parancsolja a’ fatum – a’ házi pénztárból kivánja eszközöltetni, de nem ám valahogy a’ szűz nemesség megszeplősitése által növesztett házi tárból, hanem egyedül ama’ nép tárából, mellynek vállait 9 század óta használjuk hágcsóul adómentességi kiváltságunk várába. – Vége levén az észrevételeknek, V. P. sokáig mutogatta, mi minden maradt még ki az országos választmány codexéből, ’s különösen érintvén, hogy sehol sem találja benne ama’ hajdani bölcs törvényt: „ut munera dantes et acceptantes in diaeta puniantur”, kéri ennélfogva azt szinte utasitásul adatni követeinknek, hogy az uj codexbe is törvényül iktattassék. Ezen inditvány ellen sok erőt elvesztegettünk, míg utoljára mint nem a’ kor lelkéhez illő, mint fölösleges és szükségtelen nagy többség által félrevettetett, – kivált miután elnök-alispánunk megjegyzé, hogy hiszen az uj büntető-törvényjavaslatból sok egyéb is kimaradt, mint p. o. az is, ut Lutherani comburantur, miket t. i. az országos választmány nem tartott szükségesnek a’ XIX. század bünt. törvénykönyvébe foltkint iktatni. ’S ezen megjegyzés az inditványozót hallgatás- és nyugvásra birta. Mire aztán néhány rendü követjelentés a’ september 5-dike óta történtekről, és egy-két megyei körlevél, többnyire olvasatlanul, diaetalis választmányunkhoz utasitattak. Igazán elmondhatjuk: tota die laborantes nihil cepimus.
