Igazolás.

Teljes szövegű keresés

Igazolás.
E’ lapok gömöri rendes levelezője azon megye alispánainak lemondáaáról a’ 283-ik számban közlött hírt a’ 287. számban megigazitá. Megigazitá pedig azon kitétellel, hogy „azon alispáni lemondásokra vonatkozó kivonatban öngyermekére nem ismerhet; mert az ő tudósitásának nem volt, legalább nem akarta, hogy olly értelme legyen, mikép másod alispánunk is csak decemberig vállalta el hivatalát. Igaznak vallja, hogy az alkalomhoz képesti kijelentéshez szilárdul ragaszkodott másod alispán ur mind addig, mig a’ RR. székének elfoglalására élénkebben felszóliták; minek engedvén, nem volt senki olly értelemben, hogy ezen törvényes kötelességrei visszatérést csak a’ decemberi gyülésig, vagy a’ mig főispán neveztetik, értette volna, legalább nem kivánta senki olly értelemben venni illy közszeretetü ’s népszerü férfiuról, hanemha az, ki ujabb convulsióknak örülne.” Ezeknek ’s mellyek az alispáni leköszönést illetőleg később a’ 291-ik számban hasonlóan a’ rendes levelező által iratnak, ellenében felhivatva érzem az igazolásra magamat, ki az első hírnek e’ lapok tisztelt szerkesztőjéveli közlője valék, nehogy a’ közönség azon hitben maradjon meg felőlem, hogy a’ dolgok elferditésével mystificálni akartam. Jelen valék én is azon közgyülésben, mellyben a’ lemondások estek, szót szó után fölvettem, ’s azok folytában, mellyek ott mondattak, azon hittel léptem át, midőn eloszlottunk, a’ terem küszöbét, hogy a’ mind két alispántól váratlanul jött lemondás után, székeik viszonti elfoglalása csak a’ decemberi gyülések bevégeztéig történt. Mert mint is hihettem volna másképen, midőn a’ másod alispán székébe visszaülése után is végzésbe engedék a’ RR. menni az elnöknek visszatérésekor tett olly szellemű inditványát, hogy a’ megye kérjen magának még e’ közgyülésből főkormányzót, ki a’ lemondások miatt eredendő hiányt majdan betölthesse. Volt e más sürgető oka a’ főispánkérésnek azon kivül, melly a’ másod alispáni helyre visszatérés föltételes értelméből származott? Hiszen eléggé kifejtetett a’ tanácskozás folytában, hogy a’ megye, ha a’ másod alispán le nem mond, törvényes elnökkel birand, ’s normalis állásában maradni fog. – Én még azon napon elutazván a’ m.alispán társaságában a’ közgyülés helyéről, a’ jegyzőkönyv meghitelesitésén jelen nem leheték, ’s hogy az események milly szerkezetben mentek abba át, csak a’ rendes levelező utólsó tudósitásából gyanithatom. Utközben a’ közszeretetü férfiu szíves bizalma tudtára juttatott engemet némelly körülményeknek, mellyek hivatal nem viselési szándékának, most már elhatározásának inditói voltak; és midőn én gyönge befolyásomat az elhatározás megváltoztatására a’ megyében köztudomáson forgó okok mellett kérőleg forditám, sajnálkozással lettem bizonyosabbá a’ nekünk olly nem kedves körülményről, hogy ő hivatalát decemberen túl folytatni nem fogja. Kettős alapon mondhatám hát én el bárkinek is e’ váratlan hírt, ’s midőn ezt e’ lapok t. szerkesztőjével közlém, akkor engemet nem a’ convulsiók szerelme – mellyet én rendes levelező urnak most visszamondani nem akarok – vezérelt. – Egyébiránt mellyikünk közlését fogja a’ jövendő is igazzá tenni, a’ nem sokára bekövetkezendő napoktól várhatjuk, és én szives örömmel venném a’ dolgoknak akképeni megváltozását, hogy rendes levelező elmondhassa ellenemben, mikép szeretett m.alispánunk törvényes kötelességrei visszatérése felől neki volt igaza.
A.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem