Marmaros.

Teljes szövegű keresés

Marmaros.
Sziget, nov. 24. Első alispánunk által hirdetett rendkivüli közgyülés tárgya, egyedül az oct. 12-ki k. k. leirat volt. – A’ gyülést megelőzőleg conferentia is tartatott első alispánunknál, mellyben a’ vélemények nagy része csakugyan a’ k. leirat elfogadását ajánlá. A’ tárgy fontosságához méltó igen népes gyülésünk megnyittatván, felolvastatott követeinknek az e’ k. k. leiratot tárgyazó tudósitásuk, mellyben kijelentik, hogy ők továbbra is az utasitás értelmében fognak a’ k. leiratra nézve nyilatkozni. – Megkezdettek a’ tanácskozások, és legkevesebb ingerültség nélkül sorba nyilatkoztak a’ szónokok, mind a’ kir. k. leirat elfogadása, mind pedig annak ez alkalommali el nem fogadhatása mellett, ’s a’ tárgy mind törvényes, mind politicai oldalról megvitattatván, a’ szólók többsége az el nem fogadás mellett nyilatkozott; – végül a’ gyülésen jelen volt oláh ajkú nemesek is, a’ tanácskozás alatt levő tárgynak megmagyarázása mellett, elnökünk által felszólittattak, hogy jelentenék ki ők is véleményöket. Nem képzelhetni, milly nagy öröm lepe meg bennünket, midőn ezen nemesek nemzetiségünk ’s nemzeti nyelvünk mellett nyilatkoztak, azt kiáltván fel, hogy a’ horvát követek Magyarország gyülésén magyarul beszéljenek, ’s nem deákul; – az elnök ismétli a’ kérdést, és ők ugyan azon feleletet adák. E’ szerint az elnök a’ nagy többséget könnyen kitudhatván, a’ végzést kimondotta, hogy a’ RR. a’ k. k. leiratnak nem hódolhatnak. – Évnegyedes közgyülésünk dec. 4-kén kezdődik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem