Sáros.

Teljes szövegű keresés

Sáros.
Eperjes, nov. 30. F. h. 27-kén kezdett gyülésünk megint a’ régi modorhoz visszatért. Első nap hosszasan vitatkoztunk a’ házi adóról, nem ám a’ nemesség által viselendőről, hiszen tudva van, hogy Sáros nem adózik, hanem a’ háziadó kivetésének és beszedésének módjairól. Az ügy hat év óta fontolva haladott, ’s végre meg is ért, de most is sok időt igényelt; mert hazatért rendes elnökünk ismerte az ügy nevezetességét, ’s minden szónoknka minden előadására a’ tárgy fontosságához mért hosszasággal felelgetett. Higyjék el, az adózók sem örülhetnek jobban ezen ügy befejezésének mint mi, kiknek türelme az unalompróbát csak alig állta ki. Másnap előjött az ismeretes k. k. leirat, melly élénk vita után elfogadtatott. Az okok – ismeretesek, feltünő volt azonban egy tb. szónoklata, ki, miután az el nem fogadásra több okokat felhozott, végre mindazon által a’ k. k. leiratot elfogadandónak vélte, ’s köszönő felirást inditványozott, következetességével közvidámságot gerjesztve, mellyben azonban ő is jószivű mosolylyal részt vett. Egy másik szónok hosszasan fejtegette a’ leirat törvényességét és czélszerűségét, ’s lelkesedésében felhítta a’ RRket: legyenek a’ rómaiaknak utódjai, kik a’ meghóditott nemzetek isteneit és nyelvét magokhoz befogadták és sehol nyelvzsarnoki szerepben meg nem jelentek (!), ’s követve példájokat bánjanak méltányosan a’ horvátokkal. Egy tb. erre megemlité, hogy Velenczében a’ köztársaság idejében egyik közbiró a’ szóbeli törvénykezésnél „Rettificatore”-nak neveztetett ki mindig, tisztjéhez tartozván a’ hibásan felhozott tények valótlanságát kimutatni, nehogy a’ birák hamis állitások felhozatása által a’ felektől itéletökben tévutakra vitessenek, – ’s mint rettificatore, fájdalommal ugyan, de az igazság érdekében az általa is tisztelt rómaiak szégyenére felhozta a’ köztársaság azon elnyomási szellemét, mellyel nyelvét még a’ magánkörökbe is erőszakosan behozta. – Harmadnapra felolvastatott követünk jelentése a’ városok elrendezése iránt, mellyben panaszkodik, hogy a’ kerületi tanácskozások alatt részletes utasitással ellátva nem volt, ’s azért megküldi – mostan először – ez ügybeni szavazatát, mik szerint jelesen a’ nemesek adómentesitése mellett vívott, a’ városokat az országgyülés felügyelete alá házi adójok tekintetében tétetni nem akarta, a’ zsidóknak város polgári jogokat adatni idő előttinek nézte, ’s a’ polgárságra nagyobb qualificatiót kivánt; minthogy azonban az octoberi gyülés mind ezek iránt legnagyobbrészt ezen nézetektől eltérő utasitást adott, melly azonban oct. 17-kén felküldve, a’ követ hiteles jelentése szerint elkésett – a’ követjelentés puszta tudomásul vétetett. Volt ugyan nehány tb., ki a’ követjelentés nyomán fel akarta éleszteni az ingerültséget okozandó vitát, de a’ többség azt hitte, hogy a’ novemberi gyülés nem superrevisoriuma az octoberinek, ’s igy az előbbi utasitás megmaradt. Többnyire Turócz és Bács maradási szellemű leveleit nem pártoltuk, Komáromét sem a’ curiák ’s városi rend iránt, de pártoljuk Bihart a’ kerületek elrendezése és Erdély visszakapcsolásának sikeresitése tárgyában, Lőcsének 49 városi voksa nem kell, Arad beczikkelyezését ezuttal félreteszszük. – Nov. 20-kán élénk vita után szavazás utján a’ nevezetes többség oda utasitotta a’ követeket, hogy az országgyülés évenkinti tartatását pártolják.
X.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem