Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.*
És vitázva vitáznak a’ serházakban, valljon a’ Pesti Hirlap mult számábani „ujdonságok“ biblicus stylben, vagy Heine, vagy Lamenais modorában irvák e? – Nehogy ártalmas vitákra szolgáltassunk okot ártatlanul a’ mai „ujdonságokkal“ is: előre kijelentjük, mikint ez egy kis kisérlet Ossian modorából.
Szerk.
Szivemelő reád emlékezni oh Albion, elsőszülöttje, ’s az elsőszülöttség szent jogánál fogva ura a’ kék hullámu tengernek. A’ mikint ködbe borult napod, olly ragyogó a’ te dicsőséged a’ földnek minden bérczei felett, és állsz te a’ gőzben, mint teremtő a’ chaoszban és teremtesz percált rőf számra, és országokat Indiának napsugárdús földén, és haladsz a’ vizeken és felhőkön, mint az elhunyt hősök szellemei bántatlanul. Oh dicső a’ te neved Albion elsőszülöttje és ura a’ messze hullámzó tengernek. – És millyen vagy te Magyarország, gyászos emlékezetében a’ sűrün mennykövezett háborúknak, halavány a’ te arczulatod mint a’ hóterhes fellegek a’ télnek csikorgó zivatarában, és szegény vagy te ’s elmaradozó mint a’ vak koldus, ki jár vásárról vásárra nyikorgó taligán, és fülhasogató hegedüvel. És bár fényes naptól ragyogó eged, de ködbe borult dicsőséged, mikint Tátrának sötétlő ormai az ősznek levélhullató szakában. Oh nem dicső a’ te neved Magyarország! mostoha és kitagadott gyermeke a’ gyáriparos századnak, a’ földi javakat osztónak. – De ha sokáig terhelé fekete éjszaka a’ bérczeknek fenyveseit, és köd feküvék a’ sikon az arany kalászokban gazdagon, megjő a’ hajnal a’ gyémánt ragyogásu bibor felhőivel, a’ tavasz langya fuvalmának szárnyain, és eloszlik terhe a’ ködnek a’ gyászos homályunak. Ugy lesz az hazánkkal is, a’ hármas bérczüvel. Feltámad magasan álló fiaiban szelleme a’ felhőkben lakozó ősöknek, és ők cselekesznek a’ hazáért dicső tetteket. Oh dicsők lesztek ti hatalmas fiai a’ négyfolyamu országnak, mert megjött a’ hajnal, az oceán kristál palotáiban lakozó, és, Magyarország, elmentek a’ te hatalmas fiaidnak néhányai a’ dicső Albionba, hogy szerezzenek eszközt a’ te boldogitásodra, melly elhanyagoltatott, keresztül éjszakáján a’ vészes századoknak, és tanultak ott – – – a’ hazáért áldozni készséget talán? – – Oh nem! Vagy hoztak onnan gőzgépeket, zugókat mint a’ távol zivatar a’ bérczek viszhangjaiban? – – Oh nem! Vagy tanultak ott adózni a’ haza fentartására mindentől mit birnak, hogy létesüljön nálunk a’ telekdij, a’ két garasos? Oh nem! Vagy elhozták onnan mindenhatóságát az észnek a’ minden akadályt eltiprónak? Oh nem! Vagy elhozták onnan a’ szabadságnak, az ég legszebb leányának szerelmét? Oh nem! Elhozták onnan az ipart, melly uj világokat alkot, a’ régi világnak területén a’ messze terjedőn? Oh nem! Mit hoztak hát ezen hatalmas fiai a’ négyfolyamu Magyarországnak? Hoztak 100 „foxhunter“-t vagyis róka vadász-kutyát „régi nyelvén a’ vérivó magyarnak.“ És szállitása ezen kutyáknak Londontól, a’ kőszéngőz miatt büdöstől, Pestig, a’ por miatt lakhatatlanig, került több szép ezer forintjába a’ tiszta csengésü ezüstnek. Oh ti ebeket vásárló hatalmas fiai a’ négyfolyamu Magyarországnak, dicsők lesztek ti vadászatában a’ rókáknak a’ sok cselüeknek. Nagylelküek vagytok ti mert pazaroljátok pénzét a’ hazának a’ verejtékkel szerzettet, nemes fajtaju kutyákért, ’s kiirtjátok a’ kártékony állatokat hasznára az urbéres parasztnak. ’S ha majd nem lesz róka a’ hazának térein a’ végtelenbe nyulókon, hozattok rókát Muszkaországból honából az éjszaki szélnek, ’s fogják azokat követni a’ medvék, borzas szülöttei a’ zivataros éjszaknak, ’s elmehettek vadászni Siberiába a’ jégtől ’s hidegtől csikorgóba. És sok hasznotok lesz nektek mig élnek ezen kutyákból, ugatva vadászókból a’ sok cselü rókát, ’s majd ha kimulandanak világából a’ vadászó életnek ’s átköltözendenek a’ nehéz járatu felhőkbe, hol békében lakik kutya rókával, még hasznosak lesznek akkor is bőreikkel, mert kutyabőrre van irva dicsőségtök, ’s ha megjő a’ felhőkben lakozó ősök pazar unokái iránt irgalmatlan csőd, lármázó dobra feszitett illy nemes fajtáju kutyabőr pergése jelenthetendi azt tágos kapuja előtt az ősi palotának. Oh gondoljátok meg hatalmas fiai a’ négyfolyamu hazának, csak egyszer volt Budán hasznos kutyavásár dicső napjaiban Mátyásnak az igazságosnak, ’s midőn a’ második ember próbálá azt, beletört éle bicskájának a’ fanyelűnek. Oh higyjétek el, vannak dicsőbb dolgok vadászatánál a sok cselü rókának. – – Ehrenreich Magyarország és Erdély történeti képeinek megjelent 6ik (Erdély ’s Magyarország egyesitése) és 7ik (Vata lázadása) lapja. A képek mind felfogatás mind kiállitás tekintetében méltán sorozhatók a’ köztetszést nyert előbbiekhez. Külső és belső korjellem, tekintve forrás-szegény történetünket, eléggé hiven ábrázoltatik, ’s erő mellett nyersesség ’s alakdusság mellett czifraság, melly két hiba nálunk szinte nemzeti, örömmel mondhatjuk nem található ezen képekben, mellyek már eddig szépen tapasztalt keletének gyarapitására ujlag bátrak vagyunk a’ tisztelt közönséget felszólitani. – – Eddig a’ keresztény egyházak nyitva állanak rang és nemkülönbség nélkül mindenkinek; mi oka tehát hogy egy pesti egyház vasárnapi 9 órakori miséjétől a’ templomajtóban álló szolgák által minden nő visszautasittatik. A’ korán nem engedi ugyan nőknek a’ templomba-járást, de ennek törvényét talán senki sem akarja másodszor is hazánkra hozni. – – Fővárosinknál csudálatosnál csudálatosabb dolgok történnek. E’ napokban Budán két csavargó a’ hires alföldi lótolvajok mesterségébe kontárkodott, de bár meg volt a’ vakmerőség, hiányzott az ügyesség. Este 9 óra körül a’ ráczvárosnak igen látogatott vidékén néhány lépésnyire egy katonai laktanyától, ’s a’ városi őrháztól, népes korcsma előtt jártatá a’ szolgagyerek egy vendég paripáját, két ember elibe áll, ’s az egyik hatalmasan pofon ütvén a’ fiut, a’ másik kiragadá kezéből a’ kantárt, ’s lovastól tovább mentek, de a’ fiu lármájára kirohanó poroszlók elfogák a’ tolvajokat. – – Buda gőzös ellen uj panasz. A’ napokban, bár a’ parton beszállni akaró emberek voltak, ismét nem álla meg a’ bombatéren. Ezen, annyiszor tapasztalt kapitányi önkény miatt komolyan intjük Budapest szép leányait, féljenek a’ kis gőzösre lépni, mert hatalmaskodó kapitány uramnak kedve kerekedhetik velök a’ konstantinápolyi nővásárra rándulni; ’s bár mint kivánjuk a’ honi kereskedés előmozditását, ezen kedves czikket a’ legnagyobb nyereséggel sem bocsátanók ki hazánkból. – – Rothschild báró 8000 frtot hagyott Pesten a’ végre, hogy némelly közintézetek közt felosztassék. – Mégis csak mulattató dolog látni, mi különféle utakon módokon törik magokat némelly emberkék kegyébe jutni valamelly módon a’ pénzkirálynak. Egy divatlap szerkesztője, kinek Rothschild báróval a’ föld kerekségén semmi dolga nem lehetett, nyakra főre töré magát a’ gazdag utazó előszobáiba, és addig előszobáskodott, mig megnyilnának előtte a’ kegyes elfogadtatás ajtai, és beméne, hogy a’ dúsgazdagnak szolgálatjára ajánlja szinház-páholyát. – Egy zsidó vallású költő (!!) verseket irt, mellyekbn őt Jehova küldöttjét a’ magyar nemzet nevében énekli, dicsőiti, magasztalja, ’s annak nevében borúl előtte jóformán a’ porba, vagy ha lehet még annál is mélyebbre csupa örömtől. Ezek ám a’ versek! – és minő versek! Jaj!! – Egy harmadik, nevezetesen a’ Pesther Tageblatt szerkesztője, furcsa neméhez nyult a’ specülatiónak. A’ Pesti Hirlapban nem régiben egy vezérczikk volt, a’ debreczeni vasutról, mellyben az utvonalbani birtokosok, a’ földtér ingyenes átengedésére buzdittatnak. – És ime lejő b. Rothschild, ’s itt azt kezdik beszélni, hogy ezen vasut végett jött le; ’s fogja magát a’ Pesther Tageblatt szerkesztője, leforditja a’ Pesti Hirlap czikkjét. De ámbár különben minden haszontalan trits-trats-nál idézni szokta a’ kútfőt, mellyből meritett: ezen czikknél a’ világért sem mondta volna meg, hogy nem az ő agyában termett; csak ugy beszél minden tartózkodás nélkül, mikint mi (hogy már ő) Pestnek, Debreczennek ezt amazt javasoljuk, mintha tetőtül talpig maga irta volna az egész czikket. Hogy is ne? hiszen ha oda tette volna, hogy a’ mit magáé gyanánt árul, azt máshonnan csipte; nem lehetett volna a’ czikkel „specülálni!“
