EGYSÉG ÉS BIZODALOM.
EGYSÉG ÉS BIZODALOM.
Vannak, kik haladásunknak lassuságát látva, midőn a’ távolságot tekintik, mellyben annyi fáradozások után czélunktól még most is állunk, bajainknak okát lelkesedés’ hiányában keresik. Véleményünk szeirnt hátramaradásunk’ oka nem ebben fekszik. Nincs nemzet, melly több ’s nagyobb lelkesedéssel tudna körülfogni egyes tárgyakat, mint mi; nincs, melly remélni készebb, melly egyes tárgyakat vagy személyeket fölfogva, könnyebben panacaeának hirdetné azt, mit épen a’ jelen körülmények közt üdvösnek vagy szükségesnek tart. Menjünk körül hazánkban, ’s egyik határától a’ másikig nem fogunk találni törvényhatóságot – alig egyeseket – kik bizonyos tárgyak körül lelkesedve ne volnának; ’s ha az egyes megyékben a’ pártok’ keletkezéséhez visszamegyünk, meggyőződhetünk, hogy alig van kérdés olly csekély, melly lelkesedéshözi hajlamunknál fogva egy párt’ alakulásának alapjául nem szolgálhatna, ’s melly mellett és ellen a’ legnemesebb érzelmek, a’ legerősebb szenvedély nem lépne föl. Nem a’ lelkesedés, az egység, az, mi e’ nemzetben hiányzik, ’s ha e’ hiány pótoltatik, ha mindazon lelkesedés, melly e’ hazában most száz tárgy között szétágazik, e’ nemzet’ határtalan reményei ’s vak bizodalma egy nagy nemzeti czélnak kivivására irányoztatnak, a’ magyar bátran tekinthet jövője elébe. – Egyésg nélkül nincs erő, nincs lelkesedés, melly valami valóban nagynak létrehozásához vezethetne. Valamint a’ gőz’ hatalma rejtve volt a’ világ előtt, mig azösszeszoritva bizonyos czélra nem irányoztatott, ugy van az minden erővel, minden legnemesebb emberi törekvéssel; a’ gőz, mellyel most a’ tenger ’s müvelt világ’ folyói keresztülszántatnak, ’s melly villámként vonja terheinket vasutaikon, hasztalan párává válik, ha az erőműt elveszed, melly egyes részeit öszvetartja; – minden lelkesedés ’s honszeretet, melly a’ római történetek’ kezdetéti Caesarig, az emberi nem’ legnagyszerűbb állományát alkotá, semmivé válik, ha a’ nagy gondolatot elveszed, melly mind e’ törekvéseket Róma’ nagyságának hasznára forditá; ’s az anyagi mint szintén az erkölcsi világban igaz marad, hogy minden erő csak bizonyos határok közt működhetik. Egység az, mi által nemzetek felállnak, fejlődnek ’s nagygyá válnak, ’s mig e’ hon’ minden polgárait ennek érzete nem hatja át, mig az egyes polgár, az egyes társulat, vagy egyes törvényhatóság, vagy rend, személyes érdekeit sőt hiuságát, melly nem más önösségnél, csakhogy az önösségnek azon neme, melly által nemesebb természetek romlanak meg – fogja követni, addig e’ hazának jövője biztositva nincs, addig mindazon mozgás ’s fáradság, mellyel minden egyes, emelkedés után törekszik, ingadozást idézhet elő, de csak ollyat, mint tenger fölött a’ szélvészé, nem pedig dagályhoz hasonlót, mellyben az egész egyszerre emelkedik, ’s a’ mellette álló téreket fényes habjaival elboritja.
De hisz’ ezt tudja mindenki – igy fognak szólni olvasóink – és a’ Pesti Hirlap’ előbbi szerkesztőjének e’ tárgy iránt annyiszor ’s annyi lelkesedéssel kimondott meggyőződése hazánk’ jobbjaival kétségenkivül megérezteté azon egységhiányt, melly kifejlődésünknek utjában áll. A’ kérdés csak az: valljon e’ hiány miként pótoltassék? Valljon van e reményünk, van e jelen helyzetünk között valószinüség arra, hogy az egész Magyarország’ szétszakadozó részei között valaha létrejöhessen, hogy e’ nemzet’ egyes osztályai ugyanazonegy czélt tűzzék ki magoknak, ’s egyesült erővel törekedjenek elérése után? ’S mi e’ részben nyugodtan kimondjuk meggyőződésünket: hogy mig Magyarországnak szabad törvényhozása van, addig szétágazásának megszüntetése, addig jövőjének biztositása csak önmagától függ, függ egyedül attól: hogy a’ törvényhozás közül egyesültve erős akarattal, csak tőle várja munkássága’ irányának meghatározását, csak benne helyezze reményeit.
’S ez az, miben nézeteink a’ P. H. előbbi szerkesztőjének nézeteitől talán különböznek, – ez azon meggyőződés, melly minket a’ journalistica’ pályájára fölhivott, ’s melly minden munkásságunk- ’s törekvéseinknek iránya volt ’s leend. – Kossuth Lajos – kinek érdemeit már csak azon boszuság is eléggé bizonyitja, mellyel a’ B. Hiradó, mióta ő az időszaki sajtó’ mezejéről lelépett, ellene majdnem minden czikkelyében kikél – dec. 7. 1843. irt czikkelyében e’ nemzet’ jövője felett majdnem kétségbeesik, ’s kifejlődését, ha az csakugyan várható volna, csak egyes társulatok’ ’s egyéniségek’ törekvéseitől várja; mi habár tökéletesen értjük is a’ fájdalmat, mellyel a’ férfiu’ keble eltelik, midőn egy szent ügynek szentelve férfiui erejének legjobb részét, látja, hogy a’ czél, melly után fáradott, annyi nehézségek után még látszólag meg nem közelittetett, – mégis e’ részben nem osztjuk nézeteit; bátran kimondjuk azon meggyőződésünket: hogy Magyarország egész fejlődését csak törvényhozásától várhatja, de várhatja biztosan mind addig, mig ezen eszközt, mellyel jelen viszonyaiban bir, más, talán pillanatra czélszerűbbnek ajánlkozó eszközökkel felcserélni nem fogja, mig reményeit másban nem helyezendi, mint a’ hol azok valósággal fekszenek: törvényhozói hatalmában.
Vannak pillanatok, hol egész népeket is egy eszme körül látunk egyesülve, az elnyomott nép, melly szabadság után vágyódik, a’ nemzet, melly becsületeért vagy felsőbbségeért küzd, néha egy emberként állnak előttünk, – mintegy nagy általános szenvedély ragad meg illy pillanatokban minden keblet, ’s maga az önösség inkább a’ közösirányt követve, mint annak ellentállva, keresi kielégitését. E’ pillanatok azonban ritkák, ’s még ezekben is a’ lelkesedés legfölebb a’ czélra ’s általános elvekre terjeszkedhetik ki, de soha nem az egyes eszközökre, mellyek kivivásukra kivántatnak. Szükséges következéseimnek: hogy minden nemzetnek, melly nagy czélok után törekszik, az általános lelkesedésen kivül, mellyel bizonyos tárgyakat körülfogott, még másra is van szüksége, t. i. olly valamire, mi által törekvései irányoztassanak, mitől teendő egyes lépéseinek kijelölését várja, – egyszóval a’ lelkesedésen kivül szüksége van minden nemzetnek bizodalomra; ’s a’ nemzet, melly ezt keblében nem tudja feltalálni, az pillanatokra nagyszerű tetteket vihet véghez, de nagygyá válni nem fog; mert a’ nagyság mint egyeseknél, ugy nemzeteknél, nem egyes pillanatok, de csak hosszú törekvések által vívatik ki.
A’ B. Hiradó nem szereti, ha a’ külföldre hivatkozunk; nem tudjuk, azért e, mert maga is érzi, hogy tanaira alkotmányos országokban nem sok pártfogó szózatot találhatna; vagy talán azért, mert fél, hogy nem alkotmányos országokban példákra akadhatnánk, mellyekre nem igen szolgálhatnának állitásaink népszerükké tételére; azonban bár hogy legyen is, a’ B. Hiradó nem szereti a’ külfölddel való összehasonlitásokat, ’s azért sem Hellast, sem Romát, sem Europa’ déli vagy nyugoti részét nem fogjuk fölhozni annak bebizonyitására, miként soha nemzet, melly egyes ember vagy testület iránt nagy bizalommal viseltetni nem tudott – nagygyá nem válhatott. Egy tekintet éjszak felé (hisz ettől a’ B. H. talán nem iszonyodik annyira) meggyőzhet mindenkit, mivé válhat egy nemzet, melly senkiben bízni nem tud, melly egyes polgáraiban erényeket föl nem tesz, melly bizodalom által választott képviselőt inkább a’ hon’ árulóinak, mint védőinek tekinti, ’s ki a’ szünteleni gyanusitást az alkotmányos élet’ szükséges föltételei közé számitja, az Lengyelország’ utólsó történeteitől talán meg fog győződni: hogy nem rágalmazók-, hanem olly valamire van szüksége minden népnek, miben bizhasson, ’s főkép’ olly pillanatokban, midőn kifejlődése forog kérdésben.
Igen, bizodalom az, mi e’ nemzetnek hiányzik, csak ennek hiányában fekszik az ok, mellyért a’ hajdan erős magyar állandó kitüréssel nem képes lelkesedni semmi iránt, csak ki ezt tudja ébreszteni a’ nemzet’ kebelében, az fogja lehetségessé tenni, hogy a’ nemzeteszmék iránt lelkesedjék általánosan, hogy lelkesedése ne múljék el hasztalan mint az őszi szél, melly száraz leveleken végig suhan. ’S e’ bizodalom ugyan hol központosulhatna, ha nem a’ törvényhozásban?
Hazánkban nem hiányzanak férfiai, kikre a’ nemzet méltán büszkélkedhetik, ’s kiknek csak a’ halál’ nimbusa szükséges, hogy nagyoknak neveztessenek; de bármi érdemesek legyenek ők hontársaik’ bizalmára; bármi nagy mértékben birták vagy birják is azt, nem remélheti senki, hogy nemzet állandóan egyes egyediségekbe fogja központositni egész bizodalmát. A’ szabadság, melly az egyszerű polgárt hontársai’ köréből kiemelve, nagygyá tette, hasonló emelkedés utáni vágyat gerjeszt másokban is, ’s mint Rómában, ugy minden polgári diadalnál nem hiányzik az ócsárlók’ nagy serege, melly érdemét kétségbeveszi, az általános tisztelet ’s bizodalom ellen harczra kél, a’ legnemesebb jellemet gyanusitásokkal porba húzni igyekszik. – Ki Washington’ életét ismeri, az meggyőződhetik, hogy soha szabad hon’ polgára nemzetének általános bizalmát sokáig nem birta. Nem egyes személyek iránti bizalomgerjesztés az, mi e’ hon’ jövőjét biztosithatja, sőt mi a’ féltékenységben, mellyel kitünőbb polgárait tekinti, azon szeretet’ jelét látjuk, mellyel szabadsága iránt viseltetik, – csak törvényhozása az, mi e’ nemzet’ bizalmát igényelheti, csak a’ bizalom’ ezen neme az, mi kifejlődésére szükséges; ’s mi nélkül minden törekvés, mi nélkül minden egyes polgár’ legáltalánosabb lelkesedése czélhoz vezetni soha nem fog.
Mi nem tartozunk azok közé, kik büszke önhittségben e’ hon’ határain túl tekinteni nem akarnak ’s más nemzetek’ példájára való hivatkozást „utánzási viszketeg”nek neveznek. Fölfogásunk szerint szükség tisztán ismerni e’ hazának jelen helyzetét ’s azon viszonyokat, mellyeken keresztűl nemzetünk, jelen állapotáig fejlődött, de szükség egyszersmind teljes figyelemmel tekinteni más népek’ állapotát ’s történetét, hogy valamint történetünk’ könyvéből e’ népnek multját ismerni tanultuk, ugy jövőjének képét lássuk azoknál, kik őt kifejlődésében megelőzték – hogy testvérnépeink’ jó ’s balsorsát látva, példájokból tanuljuk, mi után fáradnunk ’s mitől őrizkednünk kell. Forditsuk figyelmünket a’ külföldre e’ fontos kérdésre nézve is, ’s ugyan milly tanuságot adnak a’ világ’ történetei? Lengyelországban a’ nemzet’ azon része, melly politicai életre fejlődött, minden összetartás nélkül csak egyedi törekvéseitől várá biztosságát, ’s az egyes nemes veszélyeztetve gondolá szabadságait, ha egyedi vetojával nem léphetne föl a’ törvényhozás ellen, ’s Lengyelország elveszett. – – Sehol az egyesülési eszmét, – a’ középkor alatt – általánosabban kifejtve nem találjuk, mint Németországban – a’ városokban minden egyes mesterség ’s iparág, a’ tudományos világban minden egyes universitás, gymnasium, academia, mindannyi erős moralis egyediségeket képeznek, ’s ha ez országnak magas értelmi kifejlődését, ha a’ polczot, mellyre e’ nemzet’ egyesei, szellemi ’s anyagi kifejlődésére nézve emelkedtek, az egyesülési szellemnek tulajdonitjuk is, valljon közállományi tekintetben képes volt e kivivni azt, hogy e’ nemzet, melly a’ jelennek majdnem minden nagy nemzeteiben sarjadékait láthatja, melly a’ tudományok- ’s művészetekben annyi csudákat tőn, magához méltó állást foglaljon el? Valljon képes volt e megakadályoztatni, hogy ugyanazon nemzet, melly elég erős volt Rómát megdönteni, melly elég lelkesedéssel birt kiküzdeni a’ vallásszabadságot, századokon át szétdaraboltságában megsemmisitve tehetlenűl álljon Europa’ nemzetei között ’s 14-ik Lajos’ rablásait türni kénytelenittessék? – Hol látunk olly erős, olly kifejlett municipalis életet mint Olaszországban? ’S Génua, Velencze, Florencz ’s annyi nagy történetü kis közállományok’ romjaiból egyesült e nagy Olaszország? A’ mult század’ nagy conflagratiójából fölemelkedett e előttünk az olasz nemzetiség’ Phönixe? És mindazon lelkesedés, mellyet Francziaországban látunk, lelkesedés a’ keresztesség alatt, lelkesedés az albigensisek ellen, és a’ dicsőség mellett, ’s a’ tudományok ’s művészetek iránt, ’s lelkesedés mindig ’s minden tárgyban, maga a’ szolgaság iránt, mert hisz’ e’ nemzet XIV. Lajos ’s Napoleon ellenében kétszer mutatta meg, hogy önlealázásán is tud lelkesedni, – ugyan hová vezetett? Nem oda e: hogy megfosztva mindazon jogoktól mellyeket egykor nagyobb kiterjedésben birt, mint bármelly más nemzet a’ középkorban, szabadságát csak véres küzdelmek után szerzé vissza, ’s visszaszerezve egy tizedig nem tudá megtartani? ’S valljon ha a’ történeteknek ennyi szomorú oktatása után, ha látva, miként sem egyedi törekvések, sem egyesületi szellem, sem kifejlett municipális élet, sem maga a’ legáltalánosabb lelkesedés, egyes nemzeteket szabadsághoz vezetni nem tudott, szemünket azon egy országra forditjuk, hol a’ szabadság legidősebb, ’s hol annak áldásai rég elfeledteték az áldozatokat, mellyekbe kivivása került, ’s látjuk, hogy e’ nemzet’ kifejlődése egyedül szabad törvényhozásának köszönhető, mellyben az angolnép szabadságának formáit tartotta föl, köszönhető annak, hogy az angol nép mindig a’ törvényhozásban keresé azt, mitől kifejlődését várá, hogy minden nehéz, minden nagyobb fontosságu pillanatokban e’ körül egyesült, ettől várá tetteinek irányát, – ha, mondom, látjuk mind ezt, ’s öntörténeteinkbe visszamenve meggyőződünk, hogy e’ nemzet is azt, hogy mint nemzet fönáll, ’s magát szabadnak nevezheti, sem municipalis szabadságainak, sem annak, hogy mindig egyes tárgyak körül 574lelkesedni tudott, hanem egyedül törvényhozása’ létezésének köszönheti, melly nemzeti egységének ’s szabadságának emlékét ’s csiráit hordá magában, – ki kétkedhetik, hogy ez az, miben jövőnk’ reménye fekszik, hogy ez az, mi körül egyesülnünk kell, mibe biznunk szükséges.
Előre látjuk mindazon ellenvetéseket, mellyek ez állitásunk ellen tétetni fognak; Magyarország’ törvényhozása nem képviseli a’ nemzetet, hanem csak egyes osztályait, elrendezése nem ollyan, hogy reá a’ nemzet’ minden érdekeit nyugodtan bizhatná, – igy szólnak sokan – de midőn mi mind ezen bajokat teljes kiterjedésökben elismerjük, ’s orvoslásuk iránti nézeteinket tisztelt olvasóinkkal majdan közölni annyival inkább kötelességünknek tartjuk, mennyivel inkább meg vagyunk győződve, hogy Magyarország’ kifejlődésének egész reménye törvényhozásában fekszik, mégis nem titkolhatjuk el magunk előtt, hogy törvényhozásunknak azon legnagyobb baja, miként általa csak egy osztály képviseltetik, még sokkal nagyobb mértékben létezik törvényhatóságinknál is; ’s hogy mind ezen létező bajak’ orvoslására vezető egy mód az, ha a’ nemzet átlátva, miként egész jövője törvényhozásának működésétől függ, egész erejét arra forditandja, hogy a’ létező hibák kijavittassanak; de hogy e’ mód biztos ’s minden kétségen kivül czélhoz vezet, példaként áll ismét előttünk Anglia. Azt gondolja valaki, az angol parliament azon mindenhatóságával ruháztatott fel mindig, mellyben azt most látjuk? Midőn Erzsébet királynő alatt a’ parliament a’ királyné’ kedve ellen fölirt, tüsténti föloszlatás követte e’ bátor lépést, sőt a’ királyné egyszer meginteté az alsóházat: hogy ne vegyüljön közállományi dolgokba. Midőn Wentworth – mert egy beszédében a’ királynéról azt mondá: hogy nehéz hibákat követett el – az alsóház’ parancsára a’ towerbe záratott, egy hónapi fogság után a’ királyné egyszerűen tudtára adatá a’ parliamentnek: hogy különös kegyénél fogva Wertworthnak szabadságát ’s követi ülését visszaadni méltóztatott (mint azt Humeban bárki olvashatja) és a’ parliament nyugodtan elfogadá e’ királyi kegyességet, melly minden parliamentaris kiváltságait semmivé tevé. Az angol parliament’ állását I. Károly sőt az 1640-ki zendülés után II. Károly ’s II. Jakab alatt mindenki ismeri, ’s ugyan mit tett az angol nép e’ viszonyok alatt? valljon elhagyta e törvényhozását, valljon azt nyilatkoztatta e ki, hogy a’ parliamentet gyöngébbnek tartja, minthogy érdekeinek örzését reábizná, ’s municipális életének körébe fog visszavonulni, melly Angliában szinte erősen ki vala fejtve, melly szinte nemzeti szabadságának csiráját hordá magában, mint nálunk a’ megyei szerkezet? Vagy azt gondoljuk, ha az angol nép nem igy cselekszik, ha az előbbi század alatt, vagy a’ mostaniak kezdetén, parliamentjének mindenhatósága ellen föllép – mert az, nem az egész nemzetet, hanem csak az aristocraiát képviseli, ’s benne rottenboroughok ülnek – e’ nemzet, mostani állását kivivhatta volna? Az angol nép nem vált el törvényhozóitól, ’s csak igy történhetett, hogy a’ törvényhozók érezve a’ kor’ szükségeit, önmagokat reformálták; csak igy – hogy az egykor gyönge angol parliament érezve, miként egy egész népre támaszkodhatik, megerősödött; ’s ez az, mit mi hazánknak kivánunk, ez az egyedüli út, mellyen a’ nemzet való, csak törvényes renden alapuló szabadsághoz haladhat, ’s mellyre hontársainknak csak néhányait is vezethetni, legnagyobb büszkeségünknek fogjuk tartani. – – ’S most még néhány szót a’ Budapesti Hiradóhoz. E’ lap három, egymásra következő czikkében (öszhangzás az intézkedésekben; még nehány szó a’ pártok’ elnevezése fölött; nehány eszme az ultima differentia’ megértéséhez) némellyeket méltóztatott fölhozni a’ jelen Pesti Hirlap’ politicai állásáról. E’ czikkek, mellyeknek egyikében az mondatik: hogy a’ jelen P. H. az előbbi’ folytatásának nem tekinthető, – másikában: hogy jóformán e’ lap két szerkesztősége közt különbség nincs, mert hisz’ csak a’ municipium mindenhatósági jelszavunk a’ törvényhozás’ egyik részének, ’s ép’ azon részének mindenhatóságával cseréltetik föl, melly a’ municipiumokat képviseli- – mennyire állnak öszhangzásban egymással, nem minket illet megvizsgálni; részünkről igen természetesnek tartjuk, hogy azon lap, melly a’ központositás’ ellenének vetette föl magát – eszméiben sem tűr egységet ’s öszpontositást, ’s nem is akarunk annak fejtegetésébe ereszkedni, mennyire czélszerűek azon politicai iskolának tanai, melly gyökeres változtatások helyett csak egyes kerekeket akar belehelyezni az alkotmányos gépbe, mintha bizony egyes kerekeknek belehelyezése nem föltételezné az egész gépnek megváltoztatását; vagy olly szerfölötti szerencse volna, ha valamiben a’ német közmondás szerint – egy kerékkel több forog; csak azt érezzük magunkat köteleseknek kinyilatkoztatni, hogy mi sehol a’ törvényhozás’ egyrészéről, hanem mindig az öszves törvényhozásról szóltunk, ’s hogy valamint senkinek szavaink’ elferditésére joga nem volt, ugy midőn ezt tesszük, senkinek joga nincs, valakit közülünk azzal vádolni: hogy az alkotmányos alapok’ körén kivül választjuk álláspontunkat, vagy hogy a’ megyéknek politicailag való megsemmisitése után törekedünk.
Igen, mi hatalmas törvényhozást kivánunk, mi a’ politicai világban főfeladatnak nem azt tartjuk, hogy az egyes részek közti egyensúly föntartassék; hanem azt, hogy minden egyes rész a’ maga körében czélszerüen működjék: Az öszves törvényhozás és egye megye közt felfogásunk szerint suly- és egyensulyról szó nem lehet, ’s ki hazánkban az egyes törvényhatóságoknak olly jogokat követel, mellyek által a’ törvényhozás’ irányában ellensúlyt képezhessenek, az, nem akar mást, mint e’ honnak szétdarabolását, vagy ha nem akarja is, olly tanokat véd, mellyek ha elfogadtatnak, oda vezetnék hazánkat. Igen, mi hatalmat, melly az öszves törvényhozás felett vagy mellett állna, nem ismerünk, mi e’ nemzetnek alsó ’s felsőtáblája által kimondott ’s a’ felség által szentesitett akaratát, olly valaminek tartjuk, minek senki, legyen az egyes társaság vagy törvényhatóság, ellene nem szegülhet, ’s azért fölhiva érezzük magunkat, elkövetni mindent, hogy ezen tétel, melly fölfogásunk szerint minden alkotmányos élet’ alapját teszi, hazánkban ne csak elméletileg fogadtassék el, hanem valósággal életbelépjen, ’s ez politicai hitvallásunk’ első ’s legfőbb ágazata.
Mennyire követjük ezután azon ösvényt, mellyet a’ P. H. előbbi szerkesztője magának kijelölt, csak ha ezen férfiu, kinek jeles tehetségeit a’ journalistica’ mezején senki inkább nem nélkülözi mint mi, ujra e’ pályán föllépend, fogjuk meghatározhatni. Midőn Kossuth Lajos a’ journalistica’ terén föllépve ’s látva a’ nemzeti életet, melly az egyes törvényhatóságokban olly erőssé fejlődött, egész tehetségét arra forditá: hogy a’ csirázó elemeket növelje, hogy a’ megyékben önérzetet gerjeszszen ’s azokat legtágabb körökbeni munkásságra fölhívja, felfogásunk szerint azt tevé ő, mit a’ hon’ körülményei közt lehetséges ’s okszerü volt; ’s habár felfogásunk szerint a’ municipalis élet’ köre általa szélesebbre terjesztetett, mint mennyire mi azt czélszerünek tartjuk; habár az egyes törvényhatóságoknak ollyatén jogokot látszott is követelni, mellyeket mi szabad törv.hozás’ hatáskörével összeférhetőknek nem tartunk; habár véleményünk szerint hibázott, midőn azon meggyőződését nyilvánitá, hogy Magyarország’ ujászületését csak egyes társulatoktól várja, társulatoktól, mellyeknek fennállása csak szabad törvényhozás által biztosittatik, – mi szívesen megismerjük, hogy annyi egyébben egy ösvényen járunk vele, ’s ezen ösvényen járnunk nem lehetne, ha e hazában létező annyi ferde fogalomnak kiigazitására, az alkotmányos élet’ növelésére ő nem munkálkodott volna. Teljes meggyőződésünk szerint tételeink következései azon előfeltételeknek, mellyek a’ P. H. előbbeni szerkesztősége által felállitattak, ’s ez értelemben mi a’ volt P. H. folytatóinak tartjuk magunkat, annyival is inkább, mivel visszatekintve elődünk’ öszves munkásságára, lehetetlen róla feltennünk, hogy valahányszor a’ magyar törvényhozás’ erejének növelése forog kérdésben, ő velünk kezet fogni nem akarna.
Mik azon különbségek, mellyek az egykori P. H. véleménye ’s a’ jelené közt léteznek, azt reméljük, ’s örömmel, a’ közel jövő fogja kímutatni. Talán a’ statutarius jog, talán az utasitások, talán az adózási rendszer körül fognak egymástól eltérni véleményeink, – arról azonban biztossá tehetjük a’ B. P. Hiradó’ vezérét, szerkesztőjét ’s minden szerkesztői társait: hogy sem a’ P. H. egykori szerkesztőjétől olly valamit, mi szabad törvényhozásunk’ gyengitéséhez, vagy csak gyengesége’ feltartásához vezetne, nem fognak hallani, sem a’ jelen Pesti Hirlapban nem fognak olly inditványokra találni, mellyek által bármi jognak helyhatóságoktóli elvétele czéloztatik, a’ nélkül, hogy ezen jog olly kezekre bizandónak nyilatkoztatnék, mellyek a’ szabadságnak ép’ olly biztos de még erősebb védői; – biztossá tehetjük, hogy az ultima differentia, melly köztünk ’s a’ B. P. H. közt a’ jelen pillanatban létezik az: hogy mi az egyes törvényhatóságok’ jelen állását csak azon esetben tartjuk megváltoztathatónak, ha azon garantiák’ helyében mellyeket a’ nemzet eddig törvényhatóságaiban keresett, a’ törvényhozás’ hatalma növeltetik, – mig a’ B. P. a’ municipiumok’ jelen állásának, a’ kormány irányábani megváltoztatását semmi föltételekhez nem köti; ezen ultima differentia, melly az alkotmányos ’s nem alkotmányos kifejlődés közt létezik, szintugy létezni fog a’ B. H. ’s azon lap között, mellynek vezérlését a’ P. H. egykori szerkesztője felvállalandja – bár mik legyenek is azon véleménykülönbségek, mellyek a’ P. H. egykori ’s mostani szerkesztő közt fönállnak.
E.
