VAS.
VAS.
Sept. 28. (IId. közlés.) Helyettes főispánunk’ elnöklete alatt nagy számmal becsőditett köznemesség’ jelenlétében tartatott közgyülésen egyedül az e’ napra kitűzött orsz. financialis választmány’ munkálatával megbizott megyei küldöttségnek e’ feletti javaslata vétetett tanácskozás alá. Fizetésről vala szó, és azért az édes önérdek’ meddő jelene ismét felejteté a’ hon’ jövőjét, fizetés nélkül pedig haladni nem lehet; mert ha széttekintünk, a’ teendők’ végtelen sorozatán, alig találunk kérdést, mellynél a’ fizetés örökös botrány’ kövébe ne ütköznék, és mindig teljes meztelenségben áll előttünk haladásunk’ csigamenetének legfőbb oka, kifejlődésünk’ legrögösb akadálya, t. i. egység-hiány érdekében, midőn másfél év előtt ezen lényeges csomónak megoldását a’ magányérdekkel foglalkozó provincialis szellem még jobban bebonyolitotta, bizonyosan minden meleg kebellel érző aggodalommal nézhetett jövendőjének elébe, azonban vigasztalt akkor azon remény, hogy a’ béke’ szelid nemtője védszárnyait e megyére ismét ki fogja terjeszteni; mert az olly erő döntötte meg, melly nemzeti érdekünket a’ távolban sem ismeré, és mellyet idő, körülmény és ok ismertetett; de a’ remény csalóka fény volt, másfél éve mult, mégis ott vagyunk a’ holt voltunk; a’ nyers tömeg ismét eszközül használtatott, mindjárt a’ gyülés’ kezdetén hangzott „nem adózunk”, hiszen, ki az orsz.gyülésnek eddig lépéseit figyelemmel kisérte, bármilly nehéz fogékonyságu legyen a’ jóra, és bármennyire irtózzék a’ fizetéstől, lehetlen be nem látnia, hogy ezen adó-szó nélkül is kell fizetni; de hiába, a’ hol nem okok küzdenek, hanem praesumtivus tekintély, ott minden közdés hatástalan; a’ kiben már a’ gyermeki dacz vagy roszakarat megtestesült, azt nem capacitálni, hanem csak sajnálni lehet; tehát mi nem fogadunk el egyáltalában semmit, nem kivánunk a’ régi elavult formákból kivergődni, hanem inkább tespedni, mint haladni, ennek megtagadását pedig csak olly müveletlen és értelmileg kisded korúaktól lehetne várni, kik polgárilag még jobb és balkezök közt sem tudnak különbséget tenni. Első alispánunk az orsz. választm. munkálatnak némelly pontjait kivonatban előadá, miután Cz. J., ki illyenkor megyéről megyére a’ fizetés’ bukásának diadalát ünnepelni szokta, szokott alázatos modorával felemelte hangos szavát, tudnivaló, mi ellen és hogyan, azonban beszédje czáfolatlanul nem maradt; A. l., ki mint egyébkor, ugy most is hona iránti buzgóságát tanusitotta; az előtte szólónak tacticáját; mellyel a’ köznemességet még jobban ingerelte, roszalta; velős beszédében azt fejtegette, hogy anyagi tekintetben leginkább a’ fiumei vasut biztosithatna jövendőt e’ honnak; a’ sok rivalgások több izben félbeszakasztották a’ tanácskozást, mig végre az elnök véleménytürelmességre intvén a’ nagyszámú közönséget, és hogy a’ szólásszabadság fentartassék, a’ főügyészt odautasitotta, hogy a’ botránytevőket jegyezze föl; a’ tanácskozás kis ideig higgadt kedélylyel folyt, mig azt egy tb. ismét megzavarta azon előadásával, hogy miért nem volna szabad a’ köznemesnek is helyeslését vagy nem helyeslését egy igen vagy nem szóval kimondani?* szólónak véleménye odajárult, hogy a’ szükséges előkészületek ’s adatok’ hiányában illy rövid idő alatt készült, ’s tárgyalásra előtt mintsem a’ küldők által kellőkép’ megvitathatott volna, kitüzött munkálat most tárgyalás alá nem vehető, minden abban fölhozott ajánlatok ezuttal mellőzendők; követ urak odautasitassanak, hogy szavazatukkal ezen munkának tanácskozásbai vételét az o.gyülésen ellenezzék és ez végzésbe is ment. Az ügy mellett teljesen szólottak G. L. és többen, de mind hasztalan; az elnök a’ többség’ kivánatára kimondotta a’ végzést, és igy fizetünk ismét semmit, mert az emlitett gróf szerint még kora, ámde hazánk’ pillanatai drágák, és a’ minek lenni kell, minél hamarébb átesünk, annál jobb, különben, ha a’ nemzet gyáván elszalasztja a’ perczet, mellyben jövő ivadék iránti egész tartozását utólsó fillérig leróhatja, ugy megérdemli sorsát, ugy nem méltó rá, hogy létezését a’ civilisatio óhajtsa, ’s ugy bennünk az emberiség nem veszitne semmit; de ekkor senkit mást, hanem magunkat vádoljuk, ha majd egykor az elmulasztott kedvező percz után késő bánatra ébredvén, az elmulasztott kötelesség’, és elvesztett czél’ kinos öntudata faggatandja kebleinket, ha a’ jövő ivadék’ könnyüi sulyos, és soha kinenemengesztelhető átok gyanánt nehezülendenek sirhalmunkra, – a’ veszteséget mi is sulyosan érezni, de az átok sujtani fogja azokat, kik minduntalan proclamatiojokkal a’ meghasonlás’ magvát hintegetik, kik nem tiszta meggyőződés, hanem fényvadászat és csupa tisztujitási pártoskodás miatt a’ haladóknak hadat üzenni meg nem szünnek, kik sárga szemüveggel néznek keresztül az élet’ viritó mezejére, ’s ha mindezeket figyelembe vesszük, az egyetértést, melly nélkül a’ közjóra nagyon keveset tehetünk, látjuk közülünk leginkább kiküszöbölve; – és ők ebben boldogok, mert belátni nem tudják, vagy inkább nem akarják, hogy e’ honnak egyetértésre van szüksége, ugy mint a’ mindennapi kenyérre; de bármennyire daczoljon is a’ rosz akarat, az ifju nemzedék megfelel kötelességének, és a’ felvilágosodott hazafi azért kétségbe nem esik, ha honja a’ láthatárát boru fedi, tudván, hogy megette a’ nap sugárzik, melly a’ borut végre szétoszlatandja, és ezen tudás keblében rendithetlen.
Ezt senki sem tagadhatja, de csak a’ beszéd végén, mert kinos helyzet felingerült indulatok kitörései, és a’ sokak közbenrikkantásai ellen vitázni.
Sághy Mihály.
