AZ ORSZÁGHÁZI PÁLYADOLGOZATOK’ ÜGYÉBEN.
AZ ORSZÁGHÁZI PÁLYADOLGOZATOK’ ÜGYÉBEN.
A’ Pesten épitendő országház’ tervére feltett jutalomért versenyzők közül két ismerősem közlé velem, történetesen egy napon, pályamunkáját; miért épen velem: arról, valamint épitészeti műértőségemről ők hihetőleg többet fognak tudni, mint önmagam. Nekem, mint Abdera’ egykori nagyhírü birájának, mindenik jobban tetszett a’ másiknál, de azt csakugyan felötlőnek találtam, hogy midőn egyik rajz mindazt, mit épitész müvének kismásába szem elé tüntetni akar, eléggé fölvehetőleg kifejezte; a’ másik ellenben olly miniaturaszerü vala, millyennel inkább fillértárban, vagy sorshuzási hirdetményben szokás a’ képzelem’ játékának kiindulási pontot, mint utasitást adni annak, ki valóban hasonlót épitni szándékoznék; ’s ezt a’ különbség annál különösebb volt, mivel mindenik versenyző hatalmasan erősité, hogy rajzaiban az országszerte kihirdetett mértékszert hiven követte. Az adatokat kérem tehát elé; ’s im’ egyik hivatkozik minden magyar hirlapokra, a’ másik (magyarul kevéssé értő) a’ csalhatlan „Allgemeine Zeitung”ra. A’ lapok rögtön előkeresve lőnek, ’s előbb, mint illő, a’ honiak, mellyeknek hajlandóbb voltam némi hivatalos hitelességet tulajdonitani. Egyszer és kétszer és tizszer olvasám el mindeniket; nem értem ’s ismét nem értém; végre elég merész, vagy igazán szólva, kénytelen valék abban állapodni meg: hogy nincs magyar ember, ki megérteni képes legyen akármellyiket.
A’ „Pesti Hirlap” 363. száma, ’s vele utólsó szóig ’s vonásig egyezőleg a’ ,Regélő’ (52. sz.) így ir ’s igy választékhoz: „A’ terv olly Scalában legyen készitve, hogy 3 bécsi hüvelyk, 10 a’ homlokrajzban és átmetszetekben pedig 20 bécsi ölet képezzen.” Itt nyilván kétféle rajz emlittetik: a) homlokrajz b) átmetszetek, ’s kétféle scala a) 3˝ 10°, b) 3˝ 20°. Kérdés tehát: mellyik scala, mellyikféle rajzot illeti? Gondolhatnók első tekintetre, hogy a’ 10 öl a’ homlokrajzé, annál inkább, mivel tőle virgulával sincs elválasztva; de az az „és” ’s ezzel egybefüggő „pedig,” homlokrajzot ’s átmetszeteket, engendni nem képes szigorral, ugyanazon egy rámára vonnak. Minek lesz tehát scálája 3˝ 10°?
A’ „Hirnök” (49. sz.) midőn egy felől egy vonáskával világosabbnak látszik (de csak látszik) másfelől ép’ ez által még feloldhatlanabb perplex tásba bonyolit. Itt a’ „10”et ’s a’ homlokrajzot virgula különzi el, annál bizonyosb tehát, hogy a’ kettő egymáshoz nem tartozhatik, ’s igy a’ szegény 10 számára sem elől sem utól nem marad semmi sem mit vele mérni lehessen. Mihez tartozik tehát? Hihetőleg, de természetesen csak hihetőleg, tartozik a’ toll – vagy sajtó-vétségből kimaradt „alaprajz” szóhoz, mert bajos feltenni (ismét feltétel!) hogy a’ versenyzőkről alaprajz is ne kivántatott volna: igy okoskodék (nem olvasa, hanem okoskodék) az én magyar barátom, ’s készité rajzait egyrészben a’ kiirva volt, más részben a’ magától hihetőnek gondolt scálák szerint.
De nagyon félek, hogy az én talányfejtő hazámfia még véletlenebb bakot lőtt abban, mit fehérről feketén kiolvasott mint abban, mihez csak amugy okoskodva hozzá vetett; más szókkal: tartok tőle, hogy hirlapjaink ezen hirdetményekben beléestek kissé bizonyos árverési hirdetmény’ modorába, hol első áruczikk vala: „egy nyeletlen kés, mellynek nincs meg a’ vasa;” midőn azt, minek scálája 10°, ki hagyták, azt pedig minek 20° hibásan irták be.
Az „Allgemeine Zeitung” (194. Beyl.) mellyhez tartá magát német ismerősem, igen világosan igy fejezi ki magát: Die Plane sollen nach diesem Maszstabe angefertigt werden: dasz drei Wiener Zolle zehn Klafter im Grundrisse vorstellen, in der Façade und dem Durschnitte jedoch die Hälfte, nehmlich fünf Klafter.
A’ magyar lapok szerint tehát 20°nek, 3, de ha a’ németnek hiszünk: ugyanazon hossznak 12 hüvelykkel = egy egész lábbal kell képzeltetni; ’s megvallom, nekem csekély átlátásom szerint, az utolsó mértékszer tetszik sokkal valószinübbnek. Homlokrajzban, ’s főleg átmetszetekben mulhatatlanul kitüntetendők néha olly részletek is, pl. oszlopzatoknál, mellyeknek természeti nagyságban mértékök egy láb körül jár, mi a’ belföldi hirdetmények szerint kevesebb mint 1/3 vonallal ’s tehát aligha észrevehetőleg, az Allgemeine szerint pedig több mint egy egész vonallal fejeztetnék ki. Azonban ez akármint legyen, annyi bizonyos, hogy két különböző scala egy szükön mért a’ honfiak ’s egy négy szerte bővebb az idegenek’ számára, kiadva nem lehet, ’s tehát valamellyik, de nem tudhatni mellyik, a’ főadattal ellenkezvén – a’ versenyzés’ alapeszméje szerint teljességgel el nem fogadtatik; mellyik félnek veti a’ koczka a’ vakot – mert már koczkavetés az egész – a’ németnek e, vagy itt is a’ magyarnak, nem tudom, – ’s fájdalom azt sem, mellyik volna a’ sajnálandóbb eset?
Mindenesetre „legbiztosb az egyenes ut” gondolám ’s azért mindkét elámult versenyzőnek tanácslám: folyamodjanak közvetlenül a’ pályaversenyt hirdetett bizottmányhoz, ’s kérjük a’ kételynek épen azon nyilvánosság’ utjáni elháritását, mellyen az okoztatott, még azon esetre is, ha ez már csak a’ pályaidő’ meghosszabbitásával lenne eszközölhető. De az én embereim a’ versenyzésről lemondani épen nem valának hajlandók, dolgozataikat tán be is küldötték, ’s igy saját személyökben többé föl nem léphetvén, viszonylag engem szólitának fel arra, mit nekik javaslék. El is vállaltam volna e’ magában ártatlan, ’s közhitelünk’ érdekében épen fontosnak hitt megbizatást, ha értésemre nem esik, hogy már meg vagyok előzve, ’s igy részemre nem maradt egyéb fenn, mint: ezennel felszólitani a’ hasonló perplexitásba jött versenyzőket , hogy szinte azon kérelemmel lépjenek fel, ugyan ott, hol kétségkül egynek is, annál inkább többeknek, illy szembetünően méltányos kivánsága, figyelem ’s következés nélkül bizonyosan nem maradand.
’S im’ ennyiben áll igénytelen soraim’ czélja; indokom: közhitelünket történetes balmagyarázatnak árnyékától is megóvni; bátorságom’ alapja azon hit, hogy közügyhez szerényen hozzászólni már nálunk is akárkinek szabad, ’s ha van olly mondani valója, mi a’ dologhoz tartozik, ’s a’ nyilvánosság’ terén még elé nem fordult, talán kötelesség is.*
Szivesen teljesitjük a’ nálunk is köztiszteletben álló szerző’ kivánságát ’s közöljük a’ Hirlap’ olvasóival az Erdélyben már közzé tett czikkelyt. Vajha gyakrabban szólalna fel Sz. K. értjük a’ politicai irodalom’ mezején, mert hiszen ő most is, midőn a’ politicai arenától visszavonult, szóval, tollal buzgó polgára hazánknak, – de a’ publicistának hallgatását nem lehet nem fájlalnunk. – Szerk.
Sz. K.
