3. HOGYAN GONDOLKOZOTT AZ ÉLETRŐL…
3.
HOGYAN GONDOLKOZOTT AZ ÉLETRŐL…
HOGYAN GONDOLKOZOTT AZ ÉLETRŐL…
Bothmer Jenő báró tudott az állatok nyelvén, mert voltaképpen azokat szerette, nem pedig a nőket, akik körülvették őt is, mint már annyi híres embert.
Tudta, mely éjszakákon kiáltja a kakas, hogy: Christus natus est. (Volt egy nagy kakasa, amellyel úgy sétált el a vendéglőbe, mint a kutyájával; amint ezt Boldogult úrfikoromban című könyvben meg is írtam.)
Tudta, hogy miért mondja az ökör hajnalban: Ubi, ubi, ubi… (Ugyancsak Krisztus dicsőségére.)
Ugyanakkor felel neki a kecske a maga nyelvén, háromszor mondván: Betlem, betlem, betlem… Míg a bárány is megszólal: Volo, volo, volo… A szent éjszakának története ez az állatok nyelvén elmondva.
Nevelt farkasokat, amelyeket maga fogdosott össze a nyírségi nádasokban, amely tájon huszárkapitány korában szolgált, amelyeket pesti lakos korában az Állatkertben ketrecbe helyezett, de mindennap kijárt hozzájuk, bement ketrecükbe, hogy nevelésüket folytassa.
Azonkívül volt egy medvéje, amelyet hol ő tanított birkózni, hol a medve őt. Így elég barátságosan kijöttek egymással, mert felváltva fájlalták a derekukat birkózás után.
…De az emberekkel nem tudott bánni Bothmer Jenő, nyelvüket nem értette, gondolataikat nem ismerte – így a hercegét se, aki csak véletlenül lett farkas, mert ezáltal megmenekült a rendőrségtől.
A farkassá lett herceg azt gondolta magában:
– Tehát te is fogságba akarsz vetni, mint Lucifer, a snájder vagy a suszter, akinek csizmájától tyúkszem nőtt a lábamon? Mi a különbség köztetek? Valamennyien a szabadságról beszéltek, közben megtöltitek körülöttetek a nem szerencsésekkel a börtönöket, ketreceket. Bezzeg, ha bankadásom sikerül, ott, a „Korona” kávéházban,495 minden másképp fordult volna. Most nem kellene farkasként tölteni az életemet egy bolond báró szolgálatában, aki végül is be akar csukatni.
Így: magában a sorsüldözött N. herceg, és nagyon elbúsult, amikor a báró tervén tovább gondolkozott. A báró hiába vigasztalta, hogy mindennap meglátogatja, mint akár többi állatait, eljátszadozik vele is, sőt bátrabb barátait is beviszi magával a ketrecbe, hogy ne teljen el minden mulatság nélkül az idő. A herceg csak tovább búslakodott, mint akinek az orra vére folyik.
Hiába ígérte Bothmer báró, hogy a herceg odakünn a Ligetben úgy élhet, mint egy kis macska, szaladgálhat egész nap, felmászhatik az asztalokra, a vendégek vállára, de még a vadgesztenyefákra is, amelyek most bontják virágaikat, azokat a fehér és rózsaszínű gyertyákat, amelyekkel májusban megvilágítják ezt a szomorú földet.
A herceg ágynak esett, és kijelentése szerint: halálát érezte közelegni.
