1
1
Berzeviczy, császári és királyi alezredes egykor katonai beosztása szerint Erzsébet királyné mellett teljesített szolgálatot: útimarsallja volt a királynénak, Európa-szerte elkísérte Ferenc József feleségét, amikor az a búbánat elől menekedett messzi tájak felé – de Görgey úr Toporcon (ahonnan minden valamirevaló Görgey származott), G. úr kézlegyintéssel felelt a Poprád túlsó partján, a lomnici kúriában tanyázó alezredesnek.
– Csak afféle udvari kurír volt az öreg. Lóra ültették, ha az udvarhölgyek levélben szerencsét kívántak a testőrtisztek születésnapjára – mond Görgey úr, aki a Poprád bal partján agglegénykedett ugyancsak egy régi házban, és abban lelte mulatságát, hogy hangos megjegyzéseivel az alezredest bosszantsa.
(A Poprád keskeny itt: ha az ember akarja, minden szó áthallatszik a túlsó partra!)
Az alezredes azzal tromfolt, hogy a legényét kiállította a folyó partjára, és ott olvastatta fel a legénnyel a „napi postáját”.
– Csak hangosan, János, mert tudod, hogy kissé nagyot hallok! – biztatta a legényt Berzeviczy úr, amíg a kutyamosó mindenféle szerelmesleveleket bontogatott fel, amelyek isten tudná, honnan, merről érkeznek vala az alezredes adresszére. Néha délig is eltartott a levelek felolvasása, amelyeket az alezredes nagy figyelemmel hallgatott az udvarház gangjáról. De nem kevésbé fülelt a Poprád túlsó partján a bakakápláros hangon olvasott levelek tartalmára toporci Görgey úr is, és néha olyant csodálkozott egy-egy reménytelen szerelmű grófnő vagy más, levelezéssel foglalkozó udvarhölgy sorain, amelyet a nyugalomba vonult alezredes után küldöttek – mondom, akkorát csodálkozott, hogy napokig hallgatott megjegyzéseivel. A leveleket válogatás nélkül olvasta János kutyamosó. S így néha megesett, hogy a folyóparti olvasó programon kívül felbontotta a30 bécsi katonaszabó levelét, ahol némi tartozások maradtak az alezredes aktív korából: ügybuzgalmában felolvasta János ugyancsak a bécsi Csillag Anna levelét, aki legújabban feltalált hajnövesztő szerét kínálgatta kipróbálás végett az alezredesnek; és a levelek közé tévedtek néha mindenféle törvénytelen kölykök kérvényei, akik apjukat keresték az alezredesen. Görgey úr a toporci parton ilyenkor örömteljesen csapott üvegből való térdkalácsára (amelyhez egyébként nem mert nyúlni). Mert a törvénytelen kölykök leveleit ő szerkesztette, miután akkoriban egyéb tennivalója nem volt.
Ki tudná, meddig mulatozott volna a két magányos uraság ilyenformán a Poprád partján, ha ennek a bolond folyónak egyszer nem jut eszébe megáradni. A Poprád úgy megáradt, hogy elöntötte partjait. Még a lomnici harangokat is csak nagyon messziről lehetett hallani Toporcon – a toporci kovácsmester pedig hiába kalapált kettőzött erővel délutánonkint, amikor a túlsó parton az alezredes ebédutáni álmához készülődött –, nem, egyetlen szó sem hallatszott át a régi udvarhölgyek epekedő leveleivel, amellyel az alezredest ostromolták (talán éppen azért, mert Berzeviczy egy lovagrendnek is tagja volt, amely rendnek tagjai elsősorban nőtlenségi fogadalmat tesznek). Görgey úr megunta a kovácsát, aki most már őt nem hagyta aludni; megunta az áradó folyó hátán úszó rongyos háztetőcskéket szemlélni, mely háztetőkön legfeljebb egy reménytelen macska utazott a határszél felé; megunta a magányt, amelybe most már nem szólt bele János legény káplári hangja, amint a bécsi snájder levelét olvassa (a snájder egy galambszürke Pejácsevics-nadrágra emlékezteti az alezredest;) – kapta magát Görgey úr, és átkocsizott az ingadozó fahídon, mielőtt a megbolondult Poprád azt elsodorta volna.
– Itt akarok lenni a „napi posta” felbontásánál – mondta, amikor bekopogtatott barátjához, Berzeviczy úrhoz, akit egy „szotiz” miatt (ha ugyan ilyesmit elkövethetett egy alezredes, aki életének nagy részét a bécsi udvarnál, a királyné szolgálatában töltötte) évek óta nem látogatott meg.
– Félreértés volt – mondták, kezet fogtak, és vérbeli felvidéki urak módjára összecsókolóztak.
– János, hozd elő a postámat – intézkedett az alezredes, és karosszékkel, bélai borovicskával, az évek óta fenntartott pipával, sőt31 lábzsákkal kínálta barátját, mert az idő tavaszos, még hűvös volt a gangon való hosszadalmas üldögéléshez; a harsogó kutyamosót pedig elmúlhatatlan kaszárnyaszaga miatt nem lehetett a finom ízléssel berendezett lakószobába ereszteni. S János olvasta a napi postát. S Görgey úr egyszerre felfigyelt. A bal szeme megmerevedett. Az „üveg térdkalácsában” sohase érzett hasogatás vágott. Tán még a torka is megvéresedett az indulattól, amint ezt a fehér kőporos ládikó később bizonyította.
– Mutasd azt a levelet – kiáltott fel egy levél olvasásakor, amelyet a túlsó partról sohasem láthatott. Elkapta a kutyamosó kezéből a levelet, és a szalagcsokorhoz, alsószoknyazsinórhoz hasonlatos női írásra meredt: – Ha! ezeket a betűket ismerem.
Felugrott ültéből, befogatott nyomban, és az áradó Poprádon hajtott át a túlsó partra, miután a hitvány híd addigra valóban szerencsésen összedőlt.
Ki tudná manapság azt megmondani, hogy mely egyedülvaló dáma írását ismerte fel a magános, társtalan borz életét panasztalanul élő Görgey úr a váratlan levélben? Toporcra érve (a hideg fürdőtől is) vért köhögött három éjszakán. A véres foltokra tekingetve: búcsúzott életétől, mert nézete szerint a belső vérzést már csak a halál állítja meg. Az ilyen vérzések ellen pedig különben se tehet a körorvos. „Csak menjél, élet, úgyse sok örömem volt benned” – mondogatta szívfájóan, reménytelenül. Még egyszer felkerekedett benne a Görgey-dac. Eh, magával viszi Berzeviczy alezredest is, ha már meg kell halni. Ugyanebből a célból párbajra hívta az alezredest.
A környékbeli urak, akik a különös párbajnál szekundáltak volna, Görgey kérésére azt indítványozták, hogy a párbajozó felek mindaddig lövöldözzenek egymásra a Poprád két partjáról, amíg valamelyik is el tudja húzni a golyósfegyver ravaszát.
– Nagyon helyes – mondta egykedvűen az alezredes. – De én udvari tiszt vagyok. Ferenc József beleegyezése nélkül nem párbajozhatom. Várjunk, míg a felség megadja az engedelmet.
Az alezredes jelentést küldött Bécsbe közvetlen feljebbvalójához, az akkori főudvarmesterhez. A főudvarmester intézkedésére aztán a legközelebbi hadtestparancsnokság székhelyéről, Lembergből, két tábornok indult nyomban útra, hogy a volt királyné alezredesének32 becsületbeli ügyét megvizsgálják. A tábornokok jöttére még a medvevadász szepességi urak is gondoltak egyet propozíciójukon. Úgy látszik, változtatni kell a tempón, mert már Ferenc József is tudomást szerzett a dologról. Akármilyen messzire van Ferenc József a Poprád völgyétől: intézkedésére, íme, huszonnégy órán belül mgérkeztek a generálisok, akiknek molnárkék kabátját, piros bélésű köpenyegét, lampaszos nadrágját, de még aranyozottnak látszó sarkantyújuknak pengését mindenki tisztelte az egykori Monarchiában. „Női ügy” – mondták a tábornokok, amikor a medvevadász szekundánsokat meghallgatták. „Az ilyen ügyeket nem szoktuk részletezni!” A tábornokoknak csupán a párbaj feltételeihez volt közük, amely párbajt a legközelebbi városban kell megvívni, amely városban katonalaktanya áll rendelkezésre. Berzeviczy alezredes előkereste régi katonai egyenruháját, fehér, tüzérvörös galléros köpenyegét, amilyent Ferenc József idejében az udvari tisztek viseltek. Az eperjesi gyalogsági laktanya látszott a legalkalmasabbnak a párbaj „lefolytatásához”, ahol előbb egyes, vontcsövű pisztollyal, majd valóban nehéz lovassági kardokkal mérkőztek az ellenfelek. Valahol, valamerre nagyon imádkozhattak Berzeviczy alezredesért, hogy Görgey kardja csupán a szemöldökét sértette meg, de a látását elborító vérzés miatt be kellett fejezni a viadalt.
Vajon ki imádkozott Berzeviczy alezredesért?
Persze, esztendőknek kellett elmúlni, amíg világosság derült az ügyre, amely évekig foglalkoztatta a felvidéki fantáziákat. (Mindenki toldott valamit a történethez, mert az emberek értenek errefelé a mesemondásokhoz. Mikor én hallottam a Poprád partján a regét: már sohasem látott csillagkeresztes udvari dámák, sőt a legfelsőbb körökhöz tartozó hölgyek neveit is suttogták.) Berzeviczy lobogó szürke szakállal, hajadonfővel, frakkban és érdemjeleit feltűzve áll a folyóparton, az ismeretlen hercegnőket várja. Görgey vadászfegyverrel őrködik a túlsó parton… Ki tudná, meddig növekedett volna a Poprád-parti mese, ha abban az időben el nem tűnik véletlenül a lomnici postáskisasszony, egy művelt, de pártában maradott hölgy, aki eltűnése előtt többeknek bevallotta, hogy azokat a bizonyos női leveleket ő írogatta Berzeviczy alezredesnek, miután a falusi postán egyébként se akadt egyéb tennivalója.33
A postáskisasszony elment másfelé leveleket írni unatkozó, bogaras férfiaknak. Csak a rajongók csóválják hitetlenkedve a fejüket:
– Valaminek kellett lenni a dologban. Hisz Ferenc József tábornokai avatkoztak az ügybe. Egy falusi postáskisasszony kedvéért ezt aligha teszik meg.
…Pedig éppen olyan időket éltünk, hogy a tábornokok nem tettek különbséget a postáshölgyek és a hercegnők között.
