2
2
Hogyan keveredett excentrikus hírbe a daliás alezredes, Erzsébet királyné egykori útimarsallja, akiről mindent inkább el lehetne mondani, csak azt nem, hogy babonás ember volt?
(Szirmay grófnő, aki valaha ugyancsak a királyné kíséretében járta) a nagyvilágot, emlékirataiban feljegyzi, hogy Erzsébet királyné maga is hajlamos volt a „babonás dolgok” iránt, az udvarhölgyei [így Ferenczy Ida is] pedig valóban hittek jó és gonosz jelekben. Ámde Berzeviczy alezredes a grófnő feljegyzéseiben mindig olyanformán szerepel, mint egy mogorva katonatiszt, aki egykedvűen vont vállat, akármit mutatott a vetőkártya.)
Mikor az alezredes különcködő hírbe keveredett: akkor már a tragikus királyné a bécsi kapucinusok sírboltjában feküdt, az egykori útimarsall pedig ugyancsak pihenőre tért ama Szepes megyei falucskába, a határszél felé futamodó Poprád folyó partján. Régi, ódon, kastélyszerű ház volt ez, udvara alkalmatos vadászebek dresszírozására, erdészlegények heverészésére, ócska kocsik, kimustrált kocsikerekek, régi lószerszámok, lópatkók, utazóládák pihenőhelyére, ahol esztendőnkint legfeljebb a boglyába rakott tüzelőfa változott, miután a tél hosszú volt, és új tüzelőről kellett gondoskodni.
De a ház kongó, ropogó, széljárta, koporsócsendű szobáival se nagyon különbözött annak udvarától. A küszöbre könnyebben el lehetett képzelni egy vakaródzó medvebocsot, mint egy szoknyás teremtést, akár a ház legszebb szobájába. Szerencsére, ezen a vidéken télen az asszonyok is bocskorban járnak, lépésüket aligha lehet megkülönböztetni a férfilépésektől. És az alezredes különben is nőtlenségi fogadalmat tett a lovagrendben, amelyhez tartozni szerencséje volt.34 Ugyanezért a cselédasszonyokat is vezetéknevükön emlegette házánál, mintha valaki hallgatózott volna a ház körül, hogy alkalomadtán jelentést tegyen a lovagrendnek. Mert az alezredes egy bizonyos Franyót emlegetett csupán, amikor finom, kézzel hímzett ingei kimosásáról volt szó. De Franyóról csak akkor derült ki női mivolta, amikor a Poprádba állott, és szoknyáját felhajtotta, hogy azoknak a bizonyos alezredesi ingeknek az áztatásához lásson. „Franyó” olyan messzire csengő hangon dalolt a Poprádnak, mint akár a lomnici harang, amikor a folyót kötelességének teljesítésére felszólította.
A királyné egykori tisztjének babonás híre voltaképpen Görgey földbirtokos révén terjedt el a Poprád völgyében.
Görgey úr ugyanis nem tartozván a lovagrend kötelékébe, még öregemberi éveiben is azzal ijesztgette rokonait, hogy alkalmasint megházasodik, és szándéka bizonyítására néha kocsira vagy szánra ült, és elhajtott akár Felkáig, de Késmárkra is, ahol fahéjszagú, forraltbor ízű fogadósnéknak és más közelben található hölgyeknek hosszú történeteket mesélt Berzeviczy alezredesről, akivel párbaja volt, és akivel voltaképpen sohasem tudott kibékülni. Görgey úr ama férfiak közé tartozott, akik egy régi udvarlási iskola szabályai szerint úgy mulattatják vala a szépnemet, hogy képzeletbeli barátjukról mondanak el hősi kalandokat, miután a maguk személyét szemérmetességből vagy egyéb úri felfogásból kevésnek tartják arra nézve, hogy a hölgyi érdeklődést felkeltsék.
– Hallották, mélyen tisztelt úrnőim, mi történt megint ismerősömmel, az ördöngös alezredessel? – kiáltott fel Görgey úr, toporci földesúr és hírhedt agglegény a késmárki vendégfogadóban. A fogadósnék ketten voltak testvérek, özvegyasszonyok, abbahagyták a káposztatorzsázást, a zsírolvasztást, a libatömést vagy más hasonló teendőt, és a toporci vendég meghallgatására siettek. Az emeletről a mindentudó szobalányok is kidugták frufrus fejeiket, hogy a parázs arculatú, fekete szakállas, medvekülsejű Görgey úr révén egyet-mást halljanak a királyné tisztjéről, akinek fogadalma van arra nézve, hogy a nőket nem szereti. Lehet, bizonyára könnyen lehetséges, hogy Görgey úr a maga történeteivel is felkeltette volna hallgatói érdeklődését. De az alezredes már kipróbált patron volt. A vendégfogadók35 hölgyeit mindig mulattatták a kalandos dolgok, amelyeket elkövetett az alezredes, aki annyi esztendőt töltött a romantikus Erzsébet királyné szolgálatában.
– Berzeviczy alezredes a Poprád völgyében a kalendáriumot jelenti, azt a kalendáriumot, amelyet minden „udvarképes” úriembernek ismerni kellene Magyarországon, ha valamire vinni akarja az életben – kezdte Görgey úr, miután a hölgyek hosszadalmas kérlelésére levetette farkasbundáját, leakasztotta nyakából a rókafejet, amely a kéz melegítésére szolgál, sőt engedett valamit téli ruházatából is, amely ruházat körülbelül az egész 19. század férfidivatját jelentette. Görgey úrnak voltak mellényei és kabátjai még a nagyapja hagyatékából is, amely ruhadarabokat mindig elővette, ha rokonai rémületére „leánynézőbe” indult. A mézesmázos szavajárású fogadósnék, a cigányos szemvillanású szobalányok ellenben leakaszthatták volna nyakából azt az ólomgolyót is, amelyet köldökzsinóron Görgey úr mindig szíve felett viselt, amely ólomgolyó egykor szerelem miatt a toporci uraság bordái között meglapult.
– Az alezredes olyan tudománynak a birtokában van, amelyről talán csak Hohenlohe hercegnek van tudomása, aki azoknak az erdőknek a gazdája, amely erdőségek, innen és túlnan a határon elterülnek. Az alezredes tudja: miképpen kell öltözködni. Mi az udvari divat, mi a kötelesség, mi az úriember szabálya…
A késmárki fogadósnék, habár ebben az időben, a század végén már csak a pesti kereskedelmi utazókkal volt többnyire dolguk, áhítatosan figyeltek Görgey úr szavaira.
– Az ördögbe is! Csak az alezredes tudja, hogy mely napokon kell a vállon átvetett, csípőig érő rendjelszalagokkal teljes parádéban megjelennie, és mely napokon polgári frakkban vagy császárkabátban, annak az emlékezetére, hogy Ferenc József egyetlenegyszer civil ruhába öltözött, amikor Erzsébet királyné kibékítésére Nizzába utazott, és ott a francia köztársaság elnökével, Faure Félixszel találkozása volt. Az alezredes tudja csak, hogy milyen öltözet dukál József vagy Ludovika napján, amikor Erzsébet királyné szüleinek emlékére misét mondat a lomnici templomban. És ugyancsak Berzeviczy alezredes a megmondhatója annak, hogy miért nehezebb a felvétel a Johannita-rendbe egy katolikus embernek és miért könnyebb egy protestánsnak.36 Az alezredes a múlt heti téli napon sötétzöld császárkabátban, magas cilinderkalapban, csíkos nadrágban, sőt botra támaszkodva jelent meg a toporci kovácsműhelyben, amely a mi vidékünkön az úrikaszinót helyettesíti. A kovácsműhelyhez építettünk egy kis szárnyékot, ahol hébe-korba terített asztalok vannak, és a kovácsmester itt méri a legkeserűbb palackos sört, amely az Osztrák-Magyar Monarchiában található. Legfeltűnőbb volt ezen a napon, hogy az alezredes a sötétzöld császárkabáton feltűzte összes rendjeleit – de a rendjelek nagy szalagja nélkül. Miután Berzeviczy szótalan, mogorva ember: nem kérdezhettem meg tőle öltözködésének okát. Pestre írtam tehát egy megbízható barátomnak, hogy fejtené meg a titkát az alezredes öltözetének, amelyre bizonyosan volt valamely oka. A válaszlevelet ide címeztettem a késmárki postára, mégpedig „poste restante”! Mert sajnos, mifelénk a postamesternék nem mindig titoktartók a levelek tartalmát illetőleg…
Miután a furfangos Görgey úr emígy megmagyarázta a hölgyeknek késmárki látogatásának az okát: még három napig maradt a mindinkább megkedvesedő vendégfogadóban, és egy este, egy mártogatós, lengyeles krakoviankának is nevezett szilaj tánc alkalmával, amely tánchoz a zenét Holló-Lomnicról rendelt nomád cigányok szolgáltatták: ledobta magáról azt a borzbőr mellényt is, amelyet egyetlen Görgey sem vetett le életében. Ingujjban táncolt az idősebb földesuraság – ha a legendának általában hinni lehet, amikor ilyen merész feltevésre vállalkozik. Másnap derékfájással ébredt Görgey úr, a jószívű fogadósnék mindhiába vették elő tudományukat, amelyeket már elhunyt férjeiken is kipróbáltak, amikor azok a határon túli vásárokról vagy egyéb téli munkájukból megérkeztek. A fogadó szobalányai, akiknek kenegető, dörzsölgető, masszírozó kezüket még Pesten is emlegették az öregebb kereskedelmi utazók, akik sohase mentek külföldi fürdőhelyre, amíg ezek a késmárki szobalányok éltek: ezek a tudós szobalányok is megakadtak a roppant krakovianka-táncossal. Lovas embert küldtek Gábrielhez, a „világhírű” borovicskafőzőhöz, hogy küldene abból a pálinkájából, amelyet a saját maga használatára főz; utóvégre a toporci Görgey-ivadékról van szó. Az orvosságok azonban nem használtak…
– Azt hiszem, az is baj, hogy kéthetes vagyok – mondá egyszer Görgey úr, amikor a tollas ágyban életkorára, a két 7-esre gondolt.
…De mindennél inkább törődött a poste-restante levéllel, amelynek37 a késmárki postán kell őt bevárnia, hogy magyarázatul szolgáljon Berzeviczy különös öltözködéséhez. A levelet Zarándy A. Gáspárnak kellett volna küldenie, aki akkoriban, mint heraldikus, történetíró és tudós a Szemere Miklós szolgálatában állott, akinek kancsalító, de alapos tekintetére volt bízva, hogy igazságot tegyen Kossuth és Görgey Artúr között. A víg kedélyű Zarándy A. Gáspár ebben az időben azonban a budai „Vörös Béká”-hoz címzett vendéglőben ült, s így nem válaszolhatott nyomban Görgey úrnak… A késmárki fogadó betege hiába küldte hölgyismerőseit a postahivatalba. A levelet nem adták ki.
– Lehet, hogy az itteni postáskisasszonyok is féltékenyek – mint ez már a postásnék régi szokása –, mond Görgey úr, és csüggedten, mindinkább bánatba és betegségbe süllyedt fejét az ágy párnáira temette.
…Berzeviczy alezredes, akit a késmárki asszonyságok titkon értesítettek: barátjához már csak akkor érhetett el, amikor az minden földi problémán túl, imára kulcsolt kézzel feküdt az özvegyasszonyok fogadójában.
– Kár érte – mondta az alezredes egykori ellenfeléről. – Megmondhattam volna neki, hogy bizonyos rendjelekhez tartozó vállszalagokat csak kivételes alkalmakkor viseljük. Így udvari bálokon. De azon a napon, amikor Toporcon vállszalag nélkül megjelentem: a naptár szerint csak „bál az udvarnál” volt. A nagy szalagok ilyenkor nem viselendők. Vajon ki tartaná meg a régi etikettet, ha mi egykori úriemberek se?
Így szólt Berzeviczy alezredes a holt ember mellett, de nyomban intézkedett, hogy katona uniformisát a rendjelekkel együtt utánaküldjék egykori barátja temetésére.
192838
