4. MIRŐL BESZÉLT TISZA?
4.
MIRŐL BESZÉLT TISZA?
MIRŐL BESZÉLT TISZA?
– Én Zsukon és Nagyváradon szeretek lovagolni – szólalt meg darab idő múltán Tisza. – Nemigen járok a budapesti versenyekre se, mert nem értem azt a lovagolási módot, amelyet az amerikaiak és az angolok a magasra felhúzott kengyellel újabban divatba hoztak. Mi magyarok, már csak úgy tudunk nyeregben ülni, ahogy azt apánktól, nagyapánktól láttuk. Hosszúra eresztett kengyelben, mint a magamfajta, hosszú lábszárú emberhez dukál. Zsukon, a falka mögött még mindnyájan így lovagoltunk.
Lovik Károly nem lehetett volna a Vadász- és Versenylap szerkesztője, ha alaposan nem tud a korabeli, híres zsuki lóversenyekről.
– Pallay Lajos kitűnő anyagot vásárolt az idén az Egyedi-istállóból a zsuki őszi versenyekre. Valószínűleg az ő lovai közül kerül ki a győztes ebben az esztendőben.
Tisza furcsán mosolygott szakálla és bajusza között:130
– Nos, az én geszti félvéreim se lesznek utolsók, véleményem szerint. Éppen elég időt töltöttem az idomításukkal. Pallay Lajosnak lovagoltam egyszer egy Gyopár nevű lovát Nagyváradon, de minden erőfeszítés mellett se tudtam vele többet elérni, mint harmadiknak lenni az akadályversenyben. Gyönge volt a négyezer méteres távolságra, holott a legjobban indult valamennyi ló közül. Rosszul ugrott . Pedig tíz kilót fogyasztottam le magamról a verseny előtt… Ezt még az apámtól tanultam, hogyan kell koplalni.
– De a háromvékás zsák vállra emelését nem az apjától tanulta, kegyelmes úr – mond most a szerkesztő, mert a miniszterelnök bizonyos merengő szünetet tartott előadásában, amelyben az volt a jellemző, hogy került benne minden szónokiasságot vagy lendületet. A lehető legegyszerűbb szavakkal akart beszélni itt, a fehérasztal közepén, ahol amúgy is rajta volt minden tekintet.
– A háromvékás zsák felemelését az aratóimtól tanultam, akiknek emberfölöttien nehéz munkáját mindig elnézegetem a geszti határban. Nincsen olyan erős ember a világon, mint a magyar arató. Túltesz mindenféle emberfajtán munka idején. Megtörtént, hogy kedvem támadt közéjük beállni, és napi munkájukat együtt végrehajtani velük. De bizony nem bírtam ki napestig. Csak a zsákemelést sikerült tőlük eltanulni. Azt hiszem azonban, hogy ezt a fogást más is megtanulhatja, aki sokáig időzik az aratók között.
– Melyik lovát szerette leginkább a kegyelmes úr? – kérdezte megint Lovik Károly, a „szakbeliek” szokásos nyíltságával, akik a sport belső ügyeiről egyforma hangon beszélnek hercegi istállótulajdonosokkal és állványuknál álló könyvesekkel.
– Legjobban a szürkét, Gúnáromat szerettem – válaszolt nyomban Tisza gróf. – Ezzel sikerült is egyszer fejhosszal Czárán Zoltánt megverni. Többnyire Nagyváradra jártam vele versenyekre. Saját nevelésem volt. Nem adtam volna oda egyetlen versenylóért se, amely akkoriban a pályán volt.
– Hallottam Gúnárról. Még Magyari Imre, a debreceni cigányprímás is húzta neki, mikor egy nehéz versenyét megnyerte Váradon.
– Nos, ami azt illeti, Magyari már csak inkább nekem húzta meg a bihariaknak, akár Debrecenben, akár Nagyváradon – felelt Tisza István, és egy futó, szinte véletlen mosoly ismét átszaladt szakállas arcán.
(Ez a Magyari volt az a híres cigányprímás, akinek évtizedekig131 szinte konvencionális kötelessége volt muzsikálni azokon a mulatságokon, amelyekben Tisza István részt vett, így a nagyváradi lóversenyeket követő bálokon is, amelyeken Tisza a versenyzés után is reggelig táncolt. Ugyancsak Magyari ismerte Tisza kedvenc nótáit debreceni huszárönkéntes korából, mert voltak külön nótái Tisza Istvánnak, nem mindig csak az apja nótáját, a „Vékony deszkakerítés”-t húzatta.)
– Zsukra nemigen szoktunk cigányt hívni, mert ott reggeltől estig szoktunk nyeregben ülni, ez pedig még Markovicsot (Tisza barátját) is megviseli. Általában Markovics se a régi már! – mondja Tisza gróf olyan hangsúllyal, mintha mindnyájan éppen úgy ismertük volna hűséges kísérőjét, a csanádi főispánt, mint ő ismerte. Hogyan volna az lehetséges, hogy Markovicsot, ezt a kedves úriembert valaki ne ismerje Magyarországon?
Darab idő múlva maga Tisza kérdezte a kerek fejű lótudóst:
– Önnek mi a véleménye a pedigrisztikáról?
(Ez a szó a lovak származási kiválóságát vagy közönségességét jelenti.)
– A nagyközönség előtt Bruce Lowe áll, mint a modern pedigrisztika gócpontja, valóban e tételek csak úgy állják meg helyüket, ha azokat a régi iskola szabályaival összeegyeztetni tudjuk. Ha oknyomozóan nézzük a méneskönyvek beszédes lapjait. A Racing Calendár-ok és Stud Book-ok ezer és ezer kitűnő ló származási tábláit adják kezünkbe; a séma kész, csak alkalmazni kell tudni.
– Hallomás szerint ön nevelte a kitűnő Rascalt? – kérdezte most Tisza István, s egész testével Lovik Károly felé fordult.
– Hogy a mén olyan jó, abban nagy része van felnevelőjének, a tenyésztés terén oly nagy érdemeket szerzett Fáy Béla úrnak – felelt szerény kitéréssel a versenylapszerkesztő, akinek a szakkörökben valóban az volt a híre, hogy része volt Rascal, e csodaparipa nevelésében.
…Tisza ezután nem is kérdezősködött tovább. Élénk figyelemmel hallgatta a Herczeg Ferenc vezetésével megindult irodalmi beszélgetést, de egyetlen megjegyzést sem tett a hallottakra. Gondolkozva nézett maga elé, néha az asztalterítőre… Éjfél volt, mikor a társaság szétoszlott.
1932132
