A BABONÁS HÖLGYHÖZ
A BABONÁS HÖLGYHÖZ
Vajon kinek kötözi meg mostanában az ujját álmában a fejében maradt hajszálakkal, drága hölgy, miután én már nem számítok Ön előtt az élők sorában?
Vajon ki az a boldog fiatalember, akinek a haját kacsafark-módjára fodrozza, és nyomban megismeri, ha más nő keze is hozzányúlt e frizurához?
Vajon kinek a nyakába akaszt lyukas pénzdarabokat, amelyek a vetélytársnő megrontásától megóvnak; kinek az ujjára húzogat régi gyűrűt (sőt karkötőt is arra a helyre, ahol azt senki sem látja), ha a férfiúnak kedve kerekedik a kártyázáshoz; kinek tesz a kalapja pántlikájába hervadt falevelet, amely őt a legszebb férfivá avatja az egész városban?
Kinek a cipőjébe rejt borsószemet, hogy az mindenkor kegyedre gondoljon, bárhol a világon kedve támadna táncra perdülni; kinek főz édes meg keserű pálinkát mindenféle gyümölcsnedvekből, amely italoknak az a tulajdonságuk, hogy jó barátságot szereznek; kinek kell mostanában bal lábbal átlépni a küszöbét, midőn elmenőben volna, mert ez a művelet biztos szer a jó találkozáshoz? És kinek veti ki mostanában kártyából, hogy sikerülni fog-e terve, szándéka? Kivel beszéli meg álmait, amelyekben minden bizonnyal van egy jegy, amely a fiatalemberre vonatkozik? Ki fog kapni jó vagy rossz tartalmú levelet, meglepő hírt, váratlan újdonságot, amikor a verebek nagyon korán reggel megszólalnak, olyan korán, hogy még a nyulak se mentek ki a rétekre, legelőbe?
Kiről kotkodácsol a tyúkja, amikor este elhelyezkedik az éjszakai nyugalomhoz; kiről fütyül az énekesmadárkája olyan hosszadalmasan, hogy annak csak boldog sírás lehet a vége; kinek a dolgaira emlékezteti a váratlanul lecsusszanó harisnyája vagy pedig a felbomló szoknyaszalagja? Ki mostanában az a boldog ember, akinek sorsáról jelt ad a kifésült hajcsomó a kályha lángjában vagy pedig a szűrőben maradt tealevél?411
Kinek a monogramját írja le a hamuba vagy a homokba, a parti fövénybe vagy a tulipánok ágyába, hogy az minden bizonyossággal megérkezzen még a mai nap folyamán? Kinek a kalapjára ereszkedik a szerencsét fonó pók? Kinek a pipaszárához alkalmatosak azok a szép, hosszú, kemény fűszálak, amelyeket az árok szélén találhatni? Kinek az ingét kell szárítani Szent György napján az udvarra feszített kötélen az édes napsugárban, hogy az ing egész évben hófehér maradjon (de vigyázni kell a szomszédasszony megejtő pillantására)? Kinek csavar mostanában rejtelmes cérnaszálat a mellénygombjára, hogy az első pillantásra megismerhetni, hogy kinyitotta-e az illető mellényét a távollét alatt?
Kire gondol mostanában, drága hölgy, amikor az elkényeztetett mészárosra rámosolyog, ha szép darab levesnek való húst lát a székben? Kinek a kedvéért emelgeti, méricskéli a hízott baromfiakat, az egyhangú kacsákat és a tapasztalatlan fiatal ludakat, miközben csaknem a becsületsértésig érő alkudozást folytat a kofával? Kinek a kedvéért válogatja ki a legrücskösebb uborkákat, amelyek fiatal koruk mellett is értenek ahhoz, hogy a férfiúi vonzadalmat felkeltsék? Ki miatt pofozza fel kanalával ibrikeit, fazekait, lábasait, amelyek még akkor is tisztálkodnak, amikor Óbudán már a levest húzzák? Ó, mondja meg, kinek a lépteit lesi szimatolva az ajtóhasadéknál hasaló farkaskutyája, hogy majd annak nyakába ugorjon – asszonyát is megelőzve?
És még egy utolsó kérdésemre feleljen, drága hölgy, hogy felőle nyugodalmam lehessen a másvilágon: – Kinek a karján szokott ellátogatni a szent remetéhez, aki odakinn és a Zugliget legvégén, télen fapapucsban, nyáron mezítláb jár, és hetvenesztendős korában is úgy tud szaladni, mint egy mókus? Ó, én jól tudom, hogy ezt az öregembert bolondnak mondják azok a hölgyek, akik pusztán szórakozásból látogatnak el hozzá, de annál komolyabban veszik őt azok a nők, akik bizonyos dolgokat akarnak megtudni jövendőjükről. Különösen olyankor, midőn férfi karján lépkednek el a szent remete hajlékába, aki itt teák és egyéb orvosságok árusításával is foglalkozik, amely üzelmei miatt már többször meggyűlt a baja a kerületi hatóságokkal is… És a remete már látja, hogy a megvizsgálás céljából bemutatott férfiú egyik bajusszára már másfelé tekinget, nem pedig a karján lévő hölgyre, de a remete jó ember, és nem árulja el titkát. Sőt, ha a hölgy megtalálja a remete jóindulatához vezető szavak forrását, némi ajándékkal is fűszerezi kérését: a remete előhozza a házából azt a nagy könyvet,412 amelytől az egész környéken félnek; előhozza a könyvet, és a nagy diófa alatt kijelenti a térdeplő szerelmesekről, hogy azokat ezentúl házastársaknak tekinti, amiről némi jegyzetet is tesz. Az esküvő után a szent ember megmutatja azt a rétet, a Normafán túl, a Svábhegy oldalában, ahol a mindenkori szerelmesek letelepedni szoktak, mert itt rejtve lehetnek a világ elől. Ó, mondja meg nékem, síri nyugalmam érdekében, drága hölgyem, bejegyeztette nevét azóta a remete nagykönyvébe, amióta a mi nevünk odakerült, mint turbékoló galambpár?413
