A JÓLÁNYHOZ
A JÓLÁNYHOZ
Miután nekem nincs oly jó kiskutyám, amely az asztalomon maradt csontokat lerágná; nincsen feleségem, aki megszorítaná, megnehezítené, megkönnyebbítené az életemet; nincsen még csak valamely betegségem sem, amellyel elmulattathatnám magamat, mint a legtöbb férfi az én koromban: ráérek magának leveleket írogatni, Jólány, miután maga látszólagosan törődik az én senkinek se kellő életemmel.
Ön az egyetlen lény ebben a nagyvárosban, aki nem tart unalmas fráternek, holott én magamról azt hiszem, hogy unalmasabb vagyok az ábécénél is.
Vajon mivel tudok én többet, mint a legtöbb férfi?… Sőt bevallom, hogy annyit sem tudok, mint akármelyik boltossegéd. Nem tudok például Önnel, Jólány, beszélgetni, amikor erre sor kerülne. Érzem, hogy nagyon nevetséges volnék, ha szavalni kezdenék magamról… Okosságomról, kifogástalanságomról: mindig csak magamról, amint már ez a legtöbb férfinak szokása, mindaddig, amíg azt valóban el nem hiszi az illető hölgy. Nem tudom például elmondani Önnek a szokásaimat, mert attól félek, hogy ez Önt nem érdekelné, holott a legtöbb férfi szemrebbenés nélkül szokta elmondani az ámuló hölgynek, hogy mit szokott például reggelizni. Egy barátom például azzal hódította meg a kiszemelt hölgy szívét, hogy kiadta magát vegetáriánusnak, mert ez mostanában divat. Barátom elmondta, hogy délelőtt tizenegy órakor szokott felkelni, és táplálékul ilyenkor legfeljebb egy fél narancsot vesz magához. Délután három óráig se nem eszik, se nem iszik, ekkor azonban ebédel, mégpedig rendszerint spenótot tükörtojással, vajas zsemlével. Este tizenegy óráig megint szünetet tart az étkezésben, amikor is meleg vízzel leöntött zöldborsót vacsorázik, és csak néha enged meg magának egy pohár sört, mert a sör rontja a szívet. És a hölgy bámulatára barátom kijelentette, hogy e mellett az életmód mellett határozottan hízik, ami észrevehető mellényén is… Mire barátom történetét emígy elmondta, már sikerült megnyerni a hölgy vonzalmát. Hogyne volnék én unalmas ember,407 amikor a magam életéből mindössze annyit tudok elmondani, hogy a kora tavaszi reggeleket azért szeretem, mert akkor a kertek olyanok, mint a pirítóskenyér az első láng után!
Nem tudok Önnek beszélni a betegségeimről sem, pedig egy másik barátom tanúvallomása szerint ez a téma még azon az úton is érdekli a női füleket, ahol a Zugliget felől az ösvény a Normafánál a Svábhegy felé kanyarodik, és a hegyoldalban egy rét van, ahol a kiránduló párok emberemlékezet óta leheveredni szoktak.
Ez a másik barátom azt állítja, hogy ezen az útvonalon alaposan megmagyarázta hölgyének, hogy a fokhagyma mely betegségek ellen biztos gyógyszer. Az előadás folyamán kiderült, hogy a fokhagyma körülbelül minden betegség ellen jó óvószer, különösen járványok idején. Kelet-Európában azért találkoznak olyan öreg zsidók, mert egész életükben zsebükben hordanak fokhagymagerezdeket, melyeket nyomban megrágnak, ha azt érzik, hogy valamely betegséget szereztek. Barátom, sajnálkozására, nem tudja megrágni a fokhagymát, de lenyeli rágás nélkül. (Ekkor megmutatta hölgyének azt a lyukas zápfogát is, körülbelül a Normafa közelében, amelyet rosszul tömött be a fogorvos.) Barátom tehát lenyeli a fokhagymagerezdet, és hogy e művelet könnyebben sikerüljön: egy korty bort iszik rá. Barátom szentül állítja, hogy a Zugligettől a Sváb-hegyig nem volt másról beszélgetés, mint a csodálatos hagymáról, mégis, mire ahhoz a kerthez értek, amelyben báró Kemény Zsigmond neve van bevésve egy kőpadba: a nő meghódítása befejeztetett.
Legnagyobb sajnálatomra, nem tudom Önnek azt sem elmondani, hogy milyen ruha volt barátnőjén, akit tegnap a Margit-hídon láttam.
Pedig egy harmadik barátom tanítása szerint ez a mesemondás mindennél jobban érdekli a nőket. Barátom órák hosszáig üldögélt hölgyével egy rejtett, kis budai cukrásznál (látja, még a pontos címet is elfeledtem megkérdezni), ahol mindig csak arról volt szó, hogy milyen volt a szabása annak a bizonyos ruhának. Meglepő szabása volt! Egy vörös gomb volt a szoknya hasítékánál, amely gomb színe miatt a hölgynek a kalapja és nyakkendője is vörös volt. Bőrharisnyája kifogástalanul simult bokájához… Mire a hölgy itt megjegyezte, hogy tudomása szerint csupán egyetlen harisnyája van barátnőjének, és ezt a harisnyát minden este ki kell mosni, hogy az kifogástalan lehessen. Barátom szavahihető ember, hitelképes egyéniség a kereskedővilágban is, és ezért nem kételkedtem igazmondásában. Mire a408 budai cukrászdában befejeződött a barátnő toalettjének a megbeszélése: a hölgy már olyan lágy volt, mint a tészta.
Ugyanezért bevallom Önnek, kedves Jólány, hogy én nem tudom elgondolni, hogy miről is beszélgetnek azok a párok, akiket tavaszonkint Pesten – és tán máshol is – látni, amint mélyen elmerülve diskurálnak. Minden férfi arról beszélgetne, hogy mit szokott ebédelni? …
Nem, egy negyedik barátom aztán bevallotta a nagy titkot, hogy irodalomról, erről a szép gyermekről is szokás beszélgetni, különösen olyankor, ha a hölgy már néhány könyvet olvasott. Ez a negyedik barátom állandó vevője volt egy antikváriusnak, ahol mindazokat a könyveket összevásárolta, amelyektől az antikvárius szabadulni akart. Megvette barátom Himfy szerelmeit, és megvásárolta Anatole France regényeit. Néha egy Shakespeare-kötettel a hóna alatt jelent meg a randevún, máskor az Aranykéz utcai szép napok című könyvet hozta magával, amely könyv bohóságain aztán sokat nevettek. A hölgy mindig áhítatos képpel nyúlt az ajándékba kapott könyv felé, mert jó természete volt, mindennek örült, amit ajándékba kapott. Barátom azután kíváncsian kérdezősködött hölgyénél az olvasmányokról, miután neki magának nem volt ideje (sem türelme) ahhoz, hogy egyetlen könyvet is végigolvasson. A hölgy valóban el is mondta egy-két könyvnek a tartalmát, különösen a könnyebben megérthető részleteket – így például Tamás úrfi kalandjai-ból azt a részletet, amikor Tom a kerítést festi, vagy pedig azt a helyet, ahol Falstaff kirabolja az utazókat. Édes mesélgetések voltak ezek, amelyeket barátom kinyílt füllel hallgatott, és a mesemondás érdemeit egyedül hölgyének volt hajlandó tulajdonítani… Lássa, drága Jólány, engem az irodalomról való beszélgetések se érdekelnének, mert hiszen egyéni nézetem van minden könyvről. Nagyon sajnálom, hogy nem tölthetem életemet ezentúl nagy fák alatt, ahol irodalomról lehetne hosszadalmasán vitatkozni. Pedig azt mondják, hogy ez még a fokhagymánál is jobb orvosszer a betegségek ellen.
Sokszor elgondolkozom, hogy miről is tudnék én Önnel, Jólány, beszélgetni, ha egyszer úgy véletlenül összekerülnénk, és arra volnánk ítélve, hogy egy délutánt (vagy egy egész hosszú életet) együtt töltsünk? Keresem magamban a szavakat, amelyekkel a beszélgetést elkezdeném… Kutatok a hangok után, amelyekkel belefognék elmondásába annak a fontos körülménynek, hogy miért nem hordok keménykalapot, csak puhát… Vajon elhinné Ön nekem, hogy a keménykalaptól meg lehet kopaszodni?… Töröm a fejem, hogy mit mondanék, ha409 egyszer egy szobába kerülnénk, ahol ajtó, ablak zárva, és nekünk olyan sokáig kellene együtt lenni, ameddig az ezeregyéjszaka tart?… Nem, drága Jólány, ne várja tőlem, hogy betegségeimről vagy ebédeléseimről beszéljek. Sőt, az irodalomhoz sem értek… Ezért jobb, ha nem találkozunk.410
