Kossuth megbízása
Kossuth megbízása
Kossuthéknál, pesti lakásukon éppen a szokásos csütörtök esti whisthező társaság gyűlt össze. Esterházy Mihály gróf, Nyáry Pál és mások. Kossuth kisleánya, Vilma besietett a konyhából, és az apja fülébe súgta:
– Itt van valami cifra ruhás ember, és azt mondja, hogy ő Rózsa Sándor.
Kossuthnak összeráncolódott az a gyönyörű sima homloka, amely még a legnagyobb veszedelmek idején is mindig gondtalanul ragyogott. (Kossuthot sohasem látta senki félni vagy aggódni. Azt mondják, hogy fatalista volt mint Istennek kiválasztott embere.)
Akkorára már megjöttek a déli harctérről a kurírok, és hírét hozták Vetter jelentései Rózsa Sándor rablásainak is.
– Vezesd azt az embert a dolgozószobámba – súgta a kis Vilma fülébe.
Lejátszották a kártyajátékot. Kossuth engedelmet kért vendégeitől, és a dolgozószobájába sietett.
A nagy cserépkályhában még javában lobogott a tűz, mert hisz Kossuth mindig késő éjszakáig szokott dolgozni. A kályha előtt Rózsa Sándor állott, abban a búbosbanka-tarka öltözetben, amelyben egykor Szegedről a déli hadsereghez bevonult. A falakon mindenütt, színes fejű gombostűkkel, térképek lógtak – a magyar seregek állásai. Ezek előtt a térképek előtt járt fel és alá Kossuth éjszakánkint.
Kossuth az íróasztalához lépett, anélkül hogy egyetlen pillantást vetett volna a betyárvezérre. Az íróasztalon halomban feküdtek a Magyarország sorsára vonatkozó iratok, sürgönyök, jelentések. Ezen a kis, négyszögletes területen, amelyen nemrégen még Pest város főbírái írogatták alá a legelők, kaszálók haszonbérleti szerződéseit, most egy nemzet élethalálharcának a történelmi okmányai gyűltek össze. Minden sor írás história, minden levél mennyországból vagy pokolból érkezik ide.
Kossuth felvett egyet a levelek közül.
– Önt, Rózsa, azzal vádolják, hogy Ezeres oláh községet a délvidéken110 negyven legényével megrohanta, harminc életet kioltott, a pópát misemondó ruhába öltöztette, és ló hátához kötözve, végigkergette a falun. Kirabolta a lakosságot, elűzte házaiból az embereket, rettegést keltett mindenütt.
– Jelentem alássan, azt a falut meg kellett büntetni, mert a magyar seregek után itt kémkedtek, a magyar jegyzőt megölték…
Kossuth lélekbe néző, csodálatos, kék szemeit, amelyeknek pillantását ekkor egy egész ország félve, reménykedve leste, a betyárvezérre fordította.
– Vetter és Damjanich Palánkán igen keményen összekaptak ön miatt. Damjanich védelmezte az ön cselekedetét, mire Vetter tábornok a főbelövését kívánta. A tiszti vizsgálat Damjanichnak adott igazat.
– Damjanich?– mormogta a betyárvezér. – Hiszen ellene jövök panaszommal.
– Akármilyen panasza van önnek Damjanich ellen, vegye tudomásul, hogy az ő erélyes közbelépése nélkül csapatát megtizedelték, önt pedig példásan megbüntették volna az ezeresi kirándulás miatt. Most pedig adja elő panaszát.
A haramja dacosan kiegyenesedett:
– Az őrnagy úr olyant mondott nekem, amit még senki se vágott a szemembe. Azt mondta nekem, Rózsa Sándornak, hogy kapcabetyár vagyok.
Kossuth hideg nyugalommal méregette a méltatlankodó haramját.
– Akármit mondott felháborodásában az őrnagy úr: az életét mégis neki köszönheti ön. Vissza fog menni, és jelentkezni fog nála, és megköszöni a pártfogását. Azonkívül azt látom a jelentésekből, hogy az ön legényei a karácsonyi ünnepekre hazakészülődnek. Intézkedés történt, hogy kívánságuk teljesedjen. A szabadcsapat hazamehet Szegedre.
Rózsa Sándor vérvörös arccal, halálosan megbántva felhördült:
– Ezt érdemeljük szenvedéseinkért, hogy elcsapnak, mint egy111 rossz cselédet? Hiszen lesül a bőr az arcunkról, ha obsit nélkül kell hazamennünk.
Kossuth elmosolyodott:
– Kapnak önök obsitot. – Én nem szoktam hálátlan lenni híveimhez, íme, hallgassa ön, milyen tartalmú irat fog megjelenni a Közlöny-ben. Hallgassa ön, hogy mily elégtételt kap a honvédelmi bizottmánytól:
Budapest, december hó 8 kán 1848.
Mészáros Lázár,
hadügyminiszter
hadügyminiszter
HIRDETMÉNYEK
5685
Miután Rózsa Sándor az ország kormánya által számára megadott amnestia feltételeit becsülettel teljesíté, magát több veszélyes csatában éppen olly merésznek, vitéznek, mint a rábízottak teljesítésében hűnek és pontosnak tanúsítá; úgy azon vád alaptalanságát is, mintha a lagerndorfi csata alkalmával tilos kicsapongásokat követett volna el, hiteles tiszti bizonyítványokkal megczáfolá: jövendőbeni jó, erényes és tiszta életfeltétele alatt a számára már megadott köz és nyilvános bocsánat ezennel megújíttatik és megerősíttetik. Miről is az ország minden törvényes hatóságai ezennel értesíttetnek.
Budapest, decemb. 15. 1848.
A honvédelmi bizottmány.
Kossuth Lajos
elnök*
Kossuth Lajos
elnök*
Kossuth Lajos amnesztialevele Rózsa Sándorhoz. (A hivatalos Közlöny 1848 december 16-i számából).
Az iratot összehajtogatta Kossuth Lajos, és a betyárvezér arcába nézett:
– Van még valami mondanivalója, Rózsa Sándor polgártárs?112 – Kormányzó úr! Rendelkezzen az életemmel.
– Ön visszatér a déli táborba, és igyekszik békességben, csendháborítás, rendetlenkedés nélkül visszavezetni a legényeit Szegedre. A szabadcsapat mint ilyen, megszűnik. Akinek kedve van tovább is védelmezni a hazát, jelentkezhetik az illetékes hatóságnál. Minden emberre szükségünk van.
– És én? – kérdezte Rózsa Sándor. – Közlegény legyek, miután seregvezér voltam?
– Ön Debrecenben jelentkezik nálam további szolgálata végett – felelt Kossuth.
A kihallgatásnak vége volt. Rózsa Sándor szédelgett a boldogságtól, amikor lefelé botorkált a pesti ház lépcsőin. Szinte magánkívül ért ki a havas éjszakába. Ez volt élete legnagyobb örömnapja.
Amilyen megalázottan, vérig sértve jött az imént a havas estéből, olyan dagadt kebellel, lelkesült szívvel, büszke arccal lépett ki a hóesésbe.
Három cimborája: a Veszelka fiúk és Csecse Flórián az országút alatt lesték.
Rózsa Sándor az öklével a mellére ütött:
– Írást kapok arról, hogy én vagyok a legbátrabb magyar ember. Tudtam én, hogy Kossuth különb ember, mint azok az osztrákokból lett katonatisztek ott, a táborban.
A cimborák áhítattal hallgatták csaknem éjfélig a „Fehér Kakas” nevű, városvégi kocsmában Rózsa Sándor előadását. Tízszer is megkérdezték, hogy milyen ruha volt Kossuthon, mit főztek vacsorára a konyháján, milyen volt a hangja. ..
– Mint az orgonaszó a szegedi templomban! – vélekedett Rózsa Sándor, és az elvadult haramják lehunyt szemmel gondolkoztak a csodálatos emberen.113
