1
1
Milyen ember volt Ilonkay?
Neve az összes vidéki kasszírnők emlékkönyvében feltalálható abban az országrészben, amelyet az északkeleti (tiszai) vasúttársaság vonala átszelt.
De váltóra, kötelezvényre, eljegyzési kártyára sohase írta nevét, mert erre nézve fogadalmat tett az édesanyja sírjánál: boldogult atyja ugyanis éppen a nevének könnyelmű aláírásai miatt nem vihette feljebb a rangját a főhadnagyságnál, még a határszélen se, a granicsárezredben, Újvidéken, Bródban, Boszniában se, ahová az eladósodott, de egyébként használható csapattiszteket helyezték Ferenc József korában.
Ilonkay, éppen atyjára való tekintetből, a hadipálya helyett a polgári életben helyezkedett el. Mérnök volt (vagy ilyesféle) a Tiszaszabályozó társaságnál, ugyanezért sokat utazott lóbőrből való útitáskákkal, derékig érő, fekete báránybőr bekecsben, hosszú szárú, vízhatlan csizmában, szürke flanellingben, amelynek gallérja alatt gyűrű volt a piros nyakkendőjére húzva, és ezt a gyűrűt, amely jegyesi karikához is hasonlított: Ilonkay Berci (az apja után keresztelték) sokszor elajándékozta olyan hölgyeknek, akikkel utazásaiban találkozott.
De egyébként a gyűrűs nyakkendő volt akkor a férfidivat, és bizony nem nagyon válogathatott a női ismeretségek között, amikor nappali munkája után, a Tisza folyó furfangos kanyarulatai mellett töltött napok után: estére rézvörösen vagy csontig fagyva, rekedten és ázottan, parasztokkal való káromkodásban kifáradva, a szabad levegőn megőszülve, mint egy dércsípte, mezőn felejtett napraforgókóró: valahol várost vagy vendégfogadót ért, a tűz mellé akaszthatta a vidrasüvegét, kinyújtóztathatta a lábait, megtapogatta a derekát, meleg folyadékkal felolvasztotta torkában rekedt hangját, kedvére590 megvacsorázott, és vadvizes, boszorkány lakta tájakhoz szokott szemével valami olyan látnivalót is keresett, amin tekintete elandaloghat.
Ki volt az? A kasszírnő, aki éjjelente a vidéki városka kávéházának trónusában ült, jól fésült fejével, szappannal és rizsporral szagosított arcával, Mancinak hívták, és regényt olvasott.
(Lehet, hogy vannak férfiak, akiknek a sors megadta, hogy a társadalom legműveltebb osztályához tartozó nők között, parketten vagy szőnyegen, bálteremben, páholyban vagy fotelban, az intelligencia adta harmóniában, álmodozva, kivasalva, kedves hangulatok között tölthessék életüket a szalonban vagy a fürdőhely parkjában. A nőktől tanulnak illemet és magaviseletet, társadalmi szokást vagy francia nyelvet. Konyhakést sohase látnak hölgyeik kezében, akik a szép zenéket hallgatják, és lelkükben dúdolgatják.)
Lehet, hogy vannak férfiak, akik kötéltáncosnők után meresztgetik a nyakukat, színésznők ruháskosarát őrzik a színfalak között, kacér úrinők uszályai mögött töltenek be lovagi tisztet, életveszélyes érzelmeket hordanak szívükben, úgy halnak meg a nőért, mint a színpadon szokás, de viszont ugyanolyan áhítattal ürítgetik a boldogító szerelem kelyhét, mint ugyancsak a színdarabokban, mikor az utolsó felvonásban az úrnők és lovagjaik, szobalányok és csatlósok egymásé lesznek. – Lehet, hogy vannak férfiak, akik valóban megszöktetnek féktelen szerelmükben boldogtalan asszonyokat a férjük mellől, epedő kisasszonyokat a kolostorból, a kastély hölgyét, a bál királynőjét, a mirtuszkoszorús menyasszonyt a sekrestyéből… Férfiak, nők, akiknek egyetlen nagy szenvedély az életük!
Ilonkaynak ez nem adatott meg, annyival kellett megelégedni az életből, hogy azon a vidéken, amelyen a Tiszát szabályozni kellett, már Csaptól, Tokajtól kezdve csaknem Szolnokig: a vendéglői és kávéházi kasszírosnők emlékkönyveibe írogatta be nevét, mondanivalóját, napközben kigondolt versét, miután estéit mindig pénztárosnők vagy hasonló foglalkozású hölgyek körében töltötte el.591
