2
2
A fentebb említett hölgyek szerették Ilonkayt minden rekedtsége, krákogása, fújdogálása, nyújtózkodása, testi tagjaiban már korán jelentkező csúza, köszvénye mellett, amely szeretet nagyobb kitüntetésnek számított, mint akármilyen rendjel a királytól, mert abban az időben az ország legkiválóbb férfiai tömegesen udvarolták körül a kávéházi kasszírnőket; kényeztetésben volt részük ezeknek a városról városra vándorolgató magános leányoknak mindenütt, ahol darab időre letelepedtek.
A győri Arany Bárányban, a temesvári Krónprincben, az ungvári Koronában, a debreceni Hungáriában és az ország különböző kávéházaiban egy-egy új kasszírnő megjelenése olyan feltűnést keltett, mintha egy egész színtársulat érkezett volna meg a maga cókmókjával a város mulattatására. Természetesen: az északkeleti vasút mentén, ahol Ilonkay Berci töltötte életéveit, ugyancsak megbecsülték a kasszírnőket. Éjjeli zenével fogadták, pezsgősüvegeket durrantottak a tiszteletükre, falvaikban, tanyáikon elpenészesedett urak fogattak be, és öreg gavallérok bújtak ki sláfrokjaikból, ha kasszírnő érkezett a városba. Párbajok keletkeztek, amelyeket előidézni a környékbeli hölgyek már nem tudtak. Illatszerek jöttek divatba, és dalok hangoztak fel, amelyeket az új kasszírnő hozott magával az ország egy másik részéből.
És éppen ezek az elkényeztetett kasszírnők, ezek a körüludvarolt nők, akik kedvükre válogathattak a környékbeli gavallérokban, akik akár nagyvásárkor, akár hétköznap az emelvényüket körülállották, bókokat hoztak, jókedvükben beverték az ablakokat, vagy belövöldöztek a tükörbe, cigányokban pezsdítették meg a vérkeringést, fütyültek, énekeltek, birkóztak: – ezek a lovagjaikat fél lábon álldogáltató kasszírosnők szerették Ilonkayt, minden hibája mellett.
Szerették a szakállát, amelyet csak vásárnaponként ért rá leborotváltatni, szerették az időjárás okozta ragyáit arcán, szerették agyagszínű bajuszát, amelyet mérgében rágott, ha nem ment úgy a munka, amint akarta. Megtanították a legújabb táncokra, megtanították az érzelmes nótákra, amelyeket az utazók hoztak a fővárosból vagy az ország egy távoli részéből, megtanították azokra a bókokra, udvarlásokra, szerelmi vallomásokra, amelyeket életük folyamán hallottak592 a legkiválóbb férfiaktól, akik a többi lovag közül rendkívüli mondanivalóikkal kitűnni óhajtottak.
Bizalmukba fogadták Ilonkayt, mert az mindig álmos volt, fáradt volt, egykedvű volt.
A körülrajongott nők a férfiak lustaságát néha éppen úgy megbámulják, mint a férfiakat eszi a fene a nők közömbössége miatt.
Ilonkay Bercit tehát Manciék tanítgatták kártyázni (amit Manciék viszont a leghíresebb kártyásoktól tanultak), ugyancsak ők tanították udvarolni, miután közölték vele azokat az udvarlásokat, amelyek figyelmüket megragadták, és emlékezetükben maradtak. Néhány ember egész életén át töri a fejét egy bókon, amellyel női szívet alkalmas meghódítani, míg Ilonkay már készen kapta azokat a bókokat, amelyeket más férfiak kigondoltak. Nem könnyű dolog a nőknek tetszetős szavakat mondani; összeszedi ahhoz magát a legtöbb férfi, hogy szavai ne szálljanak el üres légydongásként a nők fülkagylója mellett, de Ilonkaynak ezeken a szavakon nem kellett többé törni a fejét, miután a Tiszát szabályozta, és esténként a különböző városok kávéházaiban a kasszírnőket hallgatta.
Miért nevelgették, pallérozták, oktatták, gyalulták Ilonkayt a kasszírosnők?
Maguknak nevelték, mert a mérnök (vagy ilyesféle) olyan embernek látszott, aki akkor vezet oltár elé egy kasszírnőt, amikor az éppen akarja.
– Nem fogunk rosszul járni, Manci, ha idővel egybekelünk – mond egyszerűen Ilonkay a legtöbb városban, ahol a kávéházi pénztár mellett darab időre megtelepedett.
Ha Tokajban vagy Szolnokon nem hitték el mindjárt szavait, Ilonkay komolyan folytatta:
– Nekem nincs időm arra, hogy egy nővel sokat bíbelődjek, sokat nevelgessem, sokat tanítgassam, mert elfoglalt ember vagyok. Ha én feleségül veszek valakit, annak olyannak kell lenni, aki legalábbis annyit tud az életről, mint én. Nem állhatok oda egy tapasztalatlan, makacs kis bornyú mellé, hogy én tanítgassam még arra is, hogyan kell bőgni. Elfoglalt ember vagyok, nekem fix und fertig kell egy asszony, aki akkor is tudja a magáét, ha én nem figyelmeztetem arra.593
Hát az már igaz, hogy ennél szebbet, jobbat, többet nem mondhatott Ilonkay se Tokajban, se Gyöngyösön. Ezt pedig rendszerint elmondta az első nap, ha valamely városkában volt dolga.
