Hogyan járta a walesi herceg az élet iskoláját Pesten
Hogyan járta a walesi herceg az élet iskoláját Pesten
Abban az időben a gárdatisztek még piros galléros, aranygombos, fehér tiszti kabátot viseltek, nem pedig ezt a csukaszürkét – kezdte Esterházy gróf, aki mint gárdaezredes vonult jól megérdemelt nyugalomba. – Amikor egy napon, legfelsőbb helyről parancsot kaptam, hogy az angol trónörököst kísérjem el Budapestre…
…Kis bécsi kávémérés volt, ahol a nyugalmazott gárdaezredes ebédutánként néhány öreg katonatiszt társaságában kávézni szokott. A kávéház bolthajtásaival, biedermeier stílusú pénztárával, vaníliaszínű függönyeivel nagyon hasonlított a budapesti „Korona” kávéházhoz, ahová ugyancsak szerettek eljárogatni egy kis triccstraccsra a nyugalmazott úriemberek, és a legtöbbnek ott volt a maga külön pipája és dohánya a kasszírnő felügyelete alatt. Az öreg katonatisztek olyan szertartásosak voltak, mint akárcsak Pendennis őrnagya; bizonyára mindegyiknek megvolt a maga regénye, miután hosszabb-rövidebb ideig udvari szolgálatban volt. (A gárdatisztek mindig különbeknek hitték magukat minden más fegyvernemnél szolgáló tiszteknél; talán csak valamely nagykövetségnél beosztott katonai attasé vetélkedhetett velük előkelőség dolgában.) Az öreg katonatisztek délutánonkint a kávéházba jártak – sajnos, a kávéház nevét elfelejtettem, csak arra emlékezem, hogy valahol a fogadalmi templom környékén volt – , és itt a háború alatt azt várták, hogy mikor esik el mindenki a frontokon, hogy majd szükség legyen az ő szolgálataikra is. Közben diskuráltak a régi szép időkről, amelyeknek hősei nagyrészben már odakünn feküsznek a sisakos katonai temetőkben. Ebben a kávéházban és máshol is, amiről később szólok, szedegettem össze feljegyzéseimet arról az időről, amikor Viktória, Nagy-Britannia királynője és India császárnője többek között Budapestre is elküldte trónjának várományosát, hogy itt kijárja az élet iskoláját.259
– Ki volt a walesi herceg Pesten?
Budapest gyönyörű ifjúságát jelentette az ő itt tartózkodása. A nyolcvanas évekből a kilencvenes évekbe való átmenet volt ez, amikor a 85-i országos kiállításon úgy Magyarország, mint Budapest levizsgázott életrevalóságáról és gazdagságáról. Akkor kezdik aszfaltozni a Külső Kerepesi utat, amely körülbelül az Ősz (mai Szentkirályi) utcánál kezdődik; a mellékutcákra majd csak későbben kerül rá a sor, mert Hirsch úrék, a kövezési vállalkozók, anélkül is mérhetetlenül gazdagodnak. Az angol trónörökös jövetelének hírére Ráth polgármester gyalogszerrel bejárta a várost, hogy megnézze, hol van valamely hiba az utcák kövezése körül – mert manapság fogalmunk se lehet nekünk arról, hogy mily fontos probléma volt Pest kövezése. Az urak már akkor is télen-nyáron könnyű félcipőt viseltek, amely divatnak meghonosítója Károlyi István gróf volt, aki a Múzeum utcai palotából szeretett gyalogszerrel eljutni a Nemzeti Kaszinóba, már csak némi testmozgás szempontjából is. A polgármester tehát a Múzeum mögötti mágnás fertály környékét, valamint a Hatvani utcát vette szemügyre, mert hiába, akkor a „frakkos banda” (a mágnásvilág) dirigált Pesten, akármennyit dörmögött emiatt Verhovay Gyula, az antiszemita újságszerkesztő.
Hát a Múzeum környéke, a lovarda felé éppen olyan szép volt, mint manapság, nem kellett ott azóta sem egyetlen új palotát sem építeni. És a paloták kertjei fölött lengő zamatos levegőtől színesedik úgy a grófkisasszonyok arca, mint a fehér szakállú portásoké. Az öreg grófnék hintaikkal és vén inasaikkal szinte az örökkévalóságig járnak egymáshoz vizitbe… Nem tudom, hogy az utolsó ötven esztendőben akadt volna magyar író, aki némi bepillantás után alaposan megírhatná a Múzeum mögötti paloták belső, valódi életét. (A legenda szerint valaha a szép Kuthy Lajosnak sikerült eljutni a frájok és komornák szobájáig.)
A magyar Moszkvának lehetne e korban nevezni ezt a fertályt, szemközt a rohamosan építkező új Szentpétervár– Budapesttel. De Moszkváról itt-ott még találunk négy fal közötti leírásokat az orosz írók munkáiban – Turgenyev és Tolsztoj fiatalkorukban megfordultak előkelő körökben is. De a Múzeum háta mögött csak sóhajtva járhatnak el az érdekes témák után sóvárgó regényírók! – Nem, még Beniczkyné Bajza Lenke sem ismerte eléggé az itteni légkört, pedig ennek a galamblelkű úrhölgynek még Ferenc Józseffel is olyan ismeretsége volt, hogy260 okkal vagy ok nélkül, némi féltékenységet ébresztett Erzsébet királynéban.
Itt várták leginkább az angol trónörökös látogatását, hiszen végre az egykedvű perzsa sah, a nehéz szenvedélyeknek élő Obrenovics Milán után egy európai fejedelemvér is érkezik Pestre, aki bizonyára magával hozza szigethazájából mindazokat a finom bókokat, amelyeket Shakespeare óta kigondoltak a brit gavallérok, akik még a halálosan unatkozó lady Deadlockot is – „odalenn Lincolnshire-ben, hol mélán borong az ég, a köd lomhán megül egy helyen” – föl tudják vidítani. Eltekintve attól, hogy a pesti varrónők félig vakká varrhatták a szemüket a walesi herceg érkezésének hírére készülő toaletteken, ott a Nemzeti Múzeum háta mögött senkinek sem jutott eszébe a grófnők és hercegnők között, hogy közelebbről érdeklődjenek a trónörökös jelleme, szokása és egyéb emberi tulajdonsága iránt. Csak egyetlen hölgy volt a városban, ott az Újvilág utcában (de ezt a hölgyet nem volt illő ismerni a delnőknek, legfeljebb férjeiknek), aki összeköttetései révén megtudta, hogy a jövendőbeli angol király kedvenc költője Tennyson Alfréd, ugyanezért már szorgalmasan tanulta az angol költő verseit…
„Alice, emlékszel még a napra?
Bejártam erdőt, halmokat,
Ép áprilisban s andalodva
Ledőltem itt a fák alatt.”
Bejártam erdőt, halmokat,
Ép áprilisban s andalodva
Ledőltem itt a fák alatt.”
Ki volt ez a pesti hölgy, aki ily vakmerően fölvette a versenyt a pesti grófnőkkel nemcsak férfiak elbódításában, de íme, szemet vetett már az angol korona várományosára is – nem új ruhával, sem véres marhahússal (mint a Kaszinó vendéglőse) várván a kontinensen utazgató úriember érkezését, hanem valódi angol versekkel?
Ha Boz-Dickens sétálgatott volna éjszaka a régi Pesten is, mint egykor Londonban tette: éjjel nem sok változást talál vala az Újvilág utcai házon, ott szemközt az „Arany Sas” fogadóval. Az „Arany Sas”-ban minden éjszaka pengett a muzsika, Pest megyei ficsúrok vonatták itt hetyke nótáikat. Míg ez az egyemeletes ház estétől fogva úgy lezárta kapuját, mint valami zárda, pedig napközben az ország első gavallérjai fordultak meg itt, amely gavallérok éjszaka a közeli Nemzeti Kaszinóban unatkoznak halálosabban, mint lord Deadlock a Bleak House-ban – mégse jutott volna eszükbe, hogy a Nemzeti Kaszinó barátnőjét,261 csillagát, szerelmét ott a közeli Újvilág utcában háborgassák, mert a földi csillag egészségesen, nyugodtan, szinte parasztosan szokott lefeküdni akkor, mikor az égboltozatra feljön a kaszások csillaga.
De Dickens sétálgató öreguracskája azt is észrevette a régi Pesten, hogy attól a naptól kezdve, mióta a walesi herceg betette a lábát Budapestre, az Újvilág utcai ház frontja minden éjszaka ki volt világítva. Hát mégiscsak volt valaki, akiért a nevezetes hölgy lemondott éjszakai nyugalmáról.
A hölgy Pilisről, Pest megyéből származott a fővárosba. Előbb virágárus leány volt a Szervita téren egy virágkereskedésben, és itt bájos modorával, ritka szépségével, főleg pedig borotvaéles, természetes eszével csakhamar figyelmet keltett maga iránt azok között a gavallérok között, akik a belvárosi utcákból fordultak be a boltba, mert a pepita nadrághoz akkoriban a kabáton búzavirág- vagy ibolyacsokrocskát volt divat viselni. Még csak egy kis tanulásra, művelődésre, néhány külföldi utazásra volt szüksége a virágárusleánykának, hogy szellemessége teljes mértékben kifejlődjön, amely művelődési folyamatban nagy segítségére volt a hölgynek A. A. gróf, aki ezentájt még az agglegénység sótalan kenyerét ette. A Pilisről való egyszerű leány rövid idő alatt vetélkedett szellemesség és modor dolgában azokkal a francia drámabeli nőszereplőkkel, akiknek szerepeit a társalgási szendék szokták játszani a régi Nemzeti Színházban. Ugyanezért ama régi Dumas-hősnő nyomán „fehér kaméliás hölgy”-nek is nevezték őt a régi Pesten. És lám, a walesi herceg látogatásának idején kiderül, hogy nemcsak a párizsi ízlést tudja kielégíteni az egykori grizett, hanem a nehezebb veretű, tartalmasabb, sterling-komolyságú angol stílust is.
Albert, az angol korona örököse, Esterházy gárdaezredes úr társaságában már akkor gyakori vendég volt P. Róza, az említett hölgy szalonjában, mikor a Múzeum mögötti palotákban még mindig hasztalan várták őt az öregebb grófnők, akik Viktóriának, az anyakirálynőnek maszkírozták magukat, valamint a fiatal grófnők, akik az angol szimpátiájukat már a kézfogásukkal is kifejezték, azzal az erőteljes, lefelé rántó, férfias kézfogással, amely a walesi herceg látogatása alkalmából divat lett egész Magyarországon.
Az Újvilág utcai hölgy tehát nemhiába vágta be a Királyidillek és a The Princesse néhány strófáját.262
No, de nemcsak a pesti szalonokban járja egy mulatós királyfi az élet iskoláját, hanem akad itt a fővárosban egyéb látnivaló is.
Batthyány Elemérnek már akkor is megvolt az a furcsa szokása, hogy éjszaka küldött haza a Nemzeti Kaszinóból Borz utcai lakására valamely melegebb felöltőért, mert kedve szottyant egy kis éjszakai kiránduláshoz. (Úgy hallom, a nemes gróf azóta sem tett le erről a szokásáról.) Károlyi István már csak májbetegsége miatt sem – amely betegsége olyan dohányszínűvé tette az arcát – szokott mulatozva járni, legfeljebb a Nemzeti Kaszinóban volt kénytelen tölteni néha az éjszakát, ha éppen becsületbeli ügyek merültek föl az urak között – de mit meg nem tesz a vendégszerető magyar úr az angol trónörökös kedvéért? Bizony csak fölkerekedett ő is, ha a walesi hercegnek a Király utcai „Blaue Katz”-ban volt kedve az éjszakáját eltölteni. (Ez a mulatóhely nem tévesztendő össze a későbbi „Vörös Macská”-val, ahová bizony nem tette volna be a lábait a finnyás Waldau Zsanett, sem azok a többi bécsi művésznők, akik esetleg csak negyedik osztályú [ilyen is volt
