A hatvanéves Bárczy
A hatvanéves Bárczy
Valami okos ember kitalálta, hogy a küszöbönálló vénasszonyok havát (a szeptembert) a közelgő pesti polgármesterválasztás alkalmából meg kell tenni: vénemberek havának… Bárczy Istvánra rá kell fogni, hogy öreg ember – miután már mit sem mondhatnak felőle, 60 éveinek számát kell fejéhez verni.
A találmányos okos ember, ha botlik: igen nagyot botlik. Ez a Bárczy ellen kiszegezett ágyú, amely visszafelé sül el. Ebben az országban (amelyet éppen az ifjonti II. Lajos király vitt magával a temetőbe, most 400 esztendeje) mindig a bölcs, érett, tapasztalt embereknek volt szavuk a magyar élet kormányzásában. Meg kellett fehéredni itt annak a szakállnak, amelytől tanácsot kértek: diókeménységűvé kellett érlelődni a gondolatnak, amely más magyar fejébe is megtalálta az utat; táncos rikoltozást rég feledni kellett annak a szónak, amelyet itt meghallgattak. És íme, a vérbeli pestiek polgármesterjelöltje ellen más hiányában éppen azt emelik kifogásul, hogy életkoránál fogva nem alkalmatos257 arra, hogy ezt a ficánkoló csikót, az ifjonti gőzzel fejlődő fővárost megülje! Tartson tovább a farsang, hallgassanak az okos emberek, mint a hebegő Sükey Károly mondta valamikor a „Pilvax” kávéházban.
Az orvosok és az életnek más józan megfigyelői már régen mondogatják, hogy a háború és a forradalom óta az emberi életkor tetemesen megrövidült Magyarországon. Az emberek hamarább fogyasztják el a puskaporukat – amint köznyelven mondják – , és az életmód, a várható jövendő sem alkalmatos ahhoz, hogy ebben az országban bárki is szép, boldog, hosszú életőszre számíthatna.
Ámde a volt pesti polgármester, amilyen kivételes ember volt akkor, amidőn ő rúgja vala az első labdát a megnyíló futballpályán: éppen olyan kivételes a ma élő 60 éves emberek között. Az a hallatlanul megnövekedett sportolási szenvedély, amely ma egész Magyarországot varázslatában tartja, éppen a volt pesti polgármesternek köszönhető, akire manapság azt mondja a tehetségtelenség, hogy öreg ember. Amilyen ritka ember volt abban a munkabírásban és alkotásban, amellyel Budapestjével tempót diktált egész Magyarországnak – éppen olyan csöndes bölcsességgel legyint most, amikor gyümölcsérlelő őszén azt vetik a szemére, hogy mennyi gyümölcsöt termelt életében. Amilyen soha vissza nem térő korszellem volt Bárczy nevelője (amely korszellem azt is tanította, hogy a tehetséges embereket életéveikre való tekintet nélkül becsülni kell), ugyanolyan korszellem vigasztalhatja most Bárczy Istvánt, amikor gyümölcstől terhes lombjait éppen csak azok akarják megrabolni, akiknek életfája meddő maradt.
Hatvan év! a nagy gondolatoknak a korszaka, amely gondolatokból az emberiség évezredeken át táplálkozott. Költők és tudósok, föltalálók és bölcsek, akik az emberiség érzékeny mérlegén örök értékeknek számítanak: leggazdagabban akkor gyümölcsöznek, amikor már kiismerték az időjárás szenvedélyességeit. Edison és Ford, akik talán még a köldökét ámulva nézegető Pesten is számítanak valamit: hatvanadik évükben mosolyra késztetnék az egész világot, ha gyümölcsérésük korát vetné szemükre a mohó fiatalság.
Bárczy a mi lekicsinyített nézőpontunkból tekintve: ennek a városnak, Budapestnek Edisonja volt. És Edisonja lehet holnap is kivételességénél258 fogva, ha a tehetségtelenség ismét nem győzi le a tehetségességet, mint már annyi esztendeje. Nagyon kétségbe kellene esni ennek a városnak a jövendőjén, ha a maga Edisonját azért tolná félre, mert az eljutott a bölcsesség korába.
1926
