2
2
Igen ám, de a pesti partokkal szemben, a budai oldalon is észrevették, hogy kényelmes sétány keletkezett a Dunán. Egy vén farkas, amely egyébként Visegrádon, az erdőben lakott: addig szaglászott, amíg eltalált arra a nyomra, amelyen könnyűszerrel elbandukolhat a Margitszigetre, ahol majd csak talál valamely téli otthonra. És elindult a vadállat, anélkül hogy tudta volna, hogyan végződik kalandja.
Éppen arról a napról írták a krónikások, hogy a leghidegebb volt Magyarországon, amikor az Ambó kisasszonyok útnak indultak volna a pesti oldalon, hogy onnan átsétáljanak a Margitszigetre, hogy végre megismerkedhessenek a költővel, akit lelkük mélyéből szerettek.
Egyforma bundácskáik voltak. A sapkáik is testvérek voltak, még a csizmácskájuk is ikertestvér volt: csak ők maguk tudták megkülönböztetni.
És a Duna-parton egy szánkót találtak, amely szánkó bizonyára a költő figyelmességéből várakozott reájuk. Nagy, sárga ló volt a szán elé fogva, és öregember volt a kocsis, mint a mesében. Az Ambó kisasszonyok nem sokáig gondolkoztak, hanem felültek a sárga lovas szánkóra. És az öreg kocsis a lóra csapott, és úgy repült, mintha postagalamboknak vélte volna magát.
Ó, mily drágalátos utazás volt ez a befagyott Dunán!
Az Ambó kisasszony ok jogosan gondolhatták, hogy életük legszebb állomása felé repülnek. A hó szikrázott, a jég muzsikált, és a sárga ló az ütemet verte a muzsikához. És a fehér sziget, amelyet eddig nem lehetett megközelíteni, lépésről lépésre közelebb jött, mint valami álom, amely kezd megvalósulni.
A költő a partra állott, és ugyancsak azt gondolta magában, hogy eljött végre az a nap, amelynek felvirradására érdemes volt várni életében. Minden, ami idáig történt, ezért a napért történt. Szeretett volna a szán elé futamodni, hogy keblére ölelhesse a postagalamb-tulajdonosokat, akik karmantyúikban bizonyára leveleket is hoznak. Amely levelekben azt írták meg, amit szóval úgysem tudnak elmondani. (Amint ez már a szerelmeseknek régi-régi szokásuk.)
És amint így közeledének egymáshoz a régi gyermekek, akik a szerelemnek idáig csak a boldogtalanságát ismerték – a Duna jegén valamely szörnyű fekete kísértet suhan végig, hogy örökre elválassza egymástól a közeledőket.
Ez a fekete árnyék a Visegrádról elszabadult farkas volt, amely kalandozásaiban a Duna jegére tévedt, és most rohanni kezdett a hölgyekkel díszített sárga lovas szán felé.
Aztán elkezdődött a hajsza. Elöl a sárga ló, hátul az éhes farkas. Közben a halálra rémült Ambó kisasszonyok, akiket a mennyország ajtaja elől kergetett el a balsors.
A hajsza a pesti partokig tartott. Itt bátor emberek leverték lábáról a farkast. De még a legbátrabb verekedők sem segíthettek többé az Ambó kisasszonyok szerelmén. Dehogyis merészkedtek többé a szigetre.
