KISS JÓZSEF KÖSZÖNTÉSE
KISS JÓZSEF KÖSZÖNTÉSE
Lám, mégiscsak felállítja a zsidó hitközség Kiss József, a költő díszszobrát, bár a magyar zsidóság legjelesebb poétája keserű (és pénztelen) napjaiban ezt nem gondolta a pesti zsidókról. Bródy Sándor temetői218 köve után vasárnap Kiss József síremlékének ünnepélyére kerül a sor, szónoklatok hangzanak el az újságcikkek után erről a méltatlan koraisággal felejtett holt költőről, aki ugyan túlélte időhatárban Ady Endrét, de egyben megérte, hogy már személyes jelenlétének kézzelfoghatóságában is felejtgetni kezdték. Néhány szeretetre méltó, udvarias (majdnem ancien régime-beli) dáma üldögélt kerti széke körül a Margitsziget nyári platánjai alatt. A Szigeti Séták című folyóirat közölte utoljára eleven állapotában arcképét és manupropriáját, költeményét és egészségi állapotának személyi hírét, mert A Hét már nem volt Kiss Józsefé, a háború elmúltával Az Est-nek se volt szüksége háborús verseire, és bár az öregedés külső jelenségei nem riasztják el mellőle az olvasókat, nem fekszik kórágyon, nem kapaszkodik görcsösen Lévy Lajos doktor kezébe néhány esztendei életmeghosszabbításért: – Kiss József meghalt már életében, mikor nagy hatalmú, fényes papirosra, még fénylőbb tartalommal nyomtatott lapja divatját múlta. A háborús versekkel még versengett Gyóni Gézával, majd megint újabb költeményeket tervezett a „nagyapjáról”, arról a nagy erejű, megtermett, bolygó zsidóról, aki már egyszer kisegítette pénztelenségében és betegségében. De L. L. doktor már csak természetfölötti és mosolygós energiával tudta rendes mederben tartani az öreg (kiöregedett) költő pulzusát, gyógyszerei felmondták a segítséget. Így múlt el az utolsó nyár s vele az utolsó nóta.
A háború előtti világot nem lehetett elképzelni Kiss József és lapja nélkül. A Nyugat ugyan már nyomta az öreg költőt, de Kiss Józsefnek nagy segítségére voltak változatlan divatbanlevőségéhez azok a más vallású konzervatív öregek, akik Kiss Józsefben a „maguk zsidóját” védelmezték, óvták, ápolták a magyar irodalom új betolakodottjaival szemben. „Rosszabb zsidó” volt az ő ítéletük szerint a kálvinistaságát hangsúlyozó Ady Endre (valamint társasága), amikor az a Kiss József immár megszokott újításait is fel akarta borítani a régi világgal egyetemben. Kiss József ugyan szövetkezhetett ezekkel a régi világbeli tölgyfákkal, az akadémiai tagokkal, de úgy esett, hogy árnyékukban megtűrték, sőt néha segítették is, amikor a szokatlan zenebonával, szinte illemtant se ismerve rohamozó „nyugatistákat” lemennydörögni kellett. Kiss József is a vének kedvéért lett háborús költő, miután az öregek védelme alatt húzódott meg nyolcvanas évekbeli „varrógépjével”, valamint új verseit a verekedő, széles vállú, kocsmajáró, hatalmas „nagyapák” és a hatalmas férfinemzedék dicséretének szentelte. Zsidó volt, de régi zsidó, akinek már a dédapja is itt lakott Magyarországon,219 és nem tudott németül – mint mondani szokták, és ezzel a születési táblázattal a másvallásúak is megengedték neki, hogy mellettük legyen, amikor azok az új áramlatok kezdtek dörömbölni, amelyeknek ablakot nyitni majdnem egyenlő volt a „hazaárulással”. Békességes esztendők járták még egyébként a külföldi vonatkozásokban; a hazai politikában és a helybeli irodalomban forgatták az ólmos botokat, akik nem fértek a bőrükben.
De minden baja, bajlódása mellett szép életet élt Kiss József a maga korában, amikor a hazai irodalom nem hiányozhatott az élet finomult, társas találkozásaiból, mint nem hiányozhatott korábban az Illemkódex, a csemege az uzsonnakávé mellől, majd a szép zene, a művészet (Margittay Tihamér festményeiben) és a szalonasztalon pompázó A Hét, az éjjeliszekrény fiókjába készített költeményeskönyv, a kedves színésznő, aki a nőegyleti estélyen Simon Juditot vagy Ágnes asszonyt szaval. Kiss József esetleges vetélytársai (Reviczky Gyula, Makai Emil, Szentessy Gyula, Zempléni Árpád) elmentek az útból, mielőtt zászló lett volna a nevükből. A Hét aranykorában a szürkülő szakállú szerkesztőnek adatott meg az a kivételes hatalom, hogy költőket fedezzen fel, amint meg is tette Ignotusszal, Cholnoky Viktorral, Lovik Károllyal, és segítette Molnár Ferencet is, habár ez író már akkor is inkább a közönségnek dolgozott, mint a szeszélyes és ezért néha igazságtalan „Öreg”-nek.
Kiss József csaknem két évtizeden át jelentett irodalmi mértéket, ízlést, hangulatot Magyarországon, amikor kiszorította tekintélyével a vidéki szalonokból a Képes Családi Lapok-at a többi divatlapokkal együtt. Csak a Vasárnapi Újság-gal és annak írógárdájával nem bírt, de bölcs ember létére nem is mert kesztyűt dobni Mikszáthnak, Baksay-nak, Szabolcskának, mert hiszen nemrégen múlott el a recepció, a polgári házasság viharos korszaka, amikor a magyarországi zsidóság hozzászokhatott volna, ha a béke hosszan terjengő évei, pénzügyi és gazdasági sikerei megint el nem vakították volna. De Kiss József A Hét-ben mindig ápolt és dédelgetett keresztény költőket is, mert hiúságában azt vélte, hogy zsidónak elég ő egymagában a lapjához. Nem is gazdagodott meg, mert a költészetet mindig előnyben részesítette, és a zsidók pénze, amelyet elég szűkösen adtak neki, nem hozott neki olyan szerencsét,220 hogy egyetlen napja is gondtalanul múlhatott volna el. Nem volt spekulatív elme. Csak költő volt. És ezért álljunk meg mindnyájan tisztelettel sírköve előtt, amelyet ím a jótékonyságnak kellett építeni, hogy sírja ne maradjon jeltelenül.
(1930)221
