A „HÁROM ZOLTÁN” KÖLTŐJE
A „HÁROM ZOLTÁN” KÖLTŐJE
– Ne feledkezzünk meg az Arany János fényességében Losonczy Lászlóról sem, aki minden sorával beírta nevét a magyar női szívekbe, bár Kecskemétről származott át Kőrösre, hogy ott tovább tanácsoskodjon, és néha még Kecskemétre is vissza-visszatéregetett, ha valamely kedves meghívást kapott ottani ismerőseihez.
Pedig azt hihetne az emlékezet, hogy elbúcsúzott Kecskeméttől, amikor ama híres versét írta, amelyet szavaltak, később énekeltek is szerte Magyarországon, amikor bánkódtak a szívek szerelem vagy elhagyottság miatt.
„Vesd rám szelíden szép szemed,
Most látsz utolszor engemet,
A sors elint karod közül,
De szívem csak érted hévül
Nem földön nőtt szép rózsaszál!
Gyönyörűségem te valál,
Örök tavasz nyíljon neked,
Isten veled, Isten veled.”
Most látsz utolszor engemet,
A sors elint karod közül,
De szívem csak érted hévül
Nem földön nőtt szép rózsaszál!
Gyönyörűségem te valál,
Örök tavasz nyíljon neked,
Isten veled, Isten veled.”
Vajon ki nem hallotta valaha ezt a verset, elfojtott sóhajtás vagy merengő dal alakjában, aki búsult, vigadott vagy reménykedett a tizenkilencedik század szíveivel Magyarországon?92
Egy emlékező szerint éppen akkor írta ezt a verset Losonczy László, amikor elment Kecskemétről.
De viszont a Nagykőrös búsongói is tudták a dalt, amikor Losonczy László amaz emlékezetes kecskeméti visszatéréseket rendezte. Sőt táncos fiatalembereket vitt magával Kecskemétre körösi diákjai közül, hogy a múlt század férfihangjaiban ismert búskomoly, de vigasztaló hangon megszólalhasson a kecskeméti piacon.
– Itt van egy csomóban „Három Zoltán”, Magyarország három legnagyobb költőjének fia: Petőfi Zoltán, Lévay Zoltán, Losonczy Zoltán.
Ezt a „Három Zoltán”-t hozta Nagykőrösről Losonczy László költő, hogy kíséretéül szegődjön a kecskeméti templomból jövő előkelő hölgyeknek, és hogy estére megtáncoltassa a kisasszonyokat a házi bálon.
Persze a „Három Zoltán” csak kíséretnek maradt úgy a kecskeméti hölgyek, mint Losonczy László mellett. Elálló fülű, sovány, ádámcsutkás, falábakon járó ifjak voltak, akik éppen apjuk nevének viseletében már fáradoztak kamaszkorukban. Legalábbis a kecskeméti emlékkönyv nem tud róla, hogy a „Három Zoltán” kitüntette volna magát a női világ mulattatásában. Inkább ügyetlenségüket írja az a tollacska, amely a „Három Zoltán” nevét emlegeti a kecskeméti látogatás alkalmából. Lehet, hogy idővel „kiheverik” vala ügyetlenségüket Losonczy László mellett; Lévay Zoltán, a miskolci Lévay József fia és Losonczy Zoltán, a későbbi ceglédi tanár bizonyára kiábrándult a muzsikákból, szép szavakból, emlékkönyvekből, férfi szemével nem nézett vissza a házi bálokra, csak Petőfi Zoltán nem tud felejteni egyetlen hangot sem, amelyet gyermekkorától kezdve hallott maga körül.
Szívesen emlékezik a „Három Zoltán” kalandjaira, amikor sorsüldözött, boldogtalan édesanyjának, a józsefvárosi Zerge utcában a debreceni kóristák vagy a körösi diákok között töltött élményeiről beszél. Anyja, a 19. század egyik gyászmiséje: megriadva, saját boldogtalanságát feledve hallgatja fia bús mondanivalóit. Szomorújáték: ez Petőfi Zoltán és édesanyja, Szendrey Júlia élete, ahogyan a hatvanas, hetvenes években gondolták és írták. Amikor Petőfi Zoltánról színdarabot játszottak egy pesti színházban: már akkor is más világ járta.
(Tizenhat esztendő előtt, éppen november 15-én vette műsorára a színjáték Petőfi Zoltán alakját, tehát még nem esett közbe se háború, se egyéb váratlan szerencsétlenség, hogy ne lehetne érezni a múlt század93 fanyarkás, édesded, megszedett szőlő szagát, illatát, hervadó, könnyes emlékét. Még nem voltak a fásultság álarca, füstje, korma alá rejtve az emberi érzelmek. És Petőfi Zoltán hiába haldoklik a színpadon.)
Vannak csodák, amelyek nem jönnek át egyik századból a másikba, így Petőfi Zoltán se vándorolhatott tovább, csak odáig, amíg Losonczy László volt a nevelőatyja, s az ő karján ment Kecskemétre. Megelégedett sarzsijával, a „Három Zoltán” káplárságával, és nem léphetett feljebb, csillaga hanyatlott Szendrey Júliáéval, hogy annál égbe szegeződőbben emelkedjen Petőfi Sándor alakja a völgyből.
A „Három Zoltánok”-ról és mentorukról azonban ne feledkezzünk meg, amikor a nagykőrösi emlékábécében Losonczy László nevéhez közelgünk. Losonczy László megkönnyezteti az elmúlt század nővilágát, mert bánat nélkül nem képzelhető a nő élete. A fejedelmek aranyfényéből jusson valamely csapongó gondolat a házereszek alatt, a betett ablakok, félretett könyvek álmélkodóinak is. A lantosnak, akit a „Három Zoltán” kísért. Mert mélázó vigadozás, felderülő szomorkodás nélkül a „Három Zoltán” se vélte az életet. – „Örök tavasz nyíljon neked – Isten veled, Isten veled.” Hihető, hogy így búcsúzni lehetett? Ez a viszontlátás reménysége, dala, hangja. Ne feledkezzünk meg Losonczyról az emléktábláknál.
(1929)94
