Angyalos bankó
Angyalos bankó
Ebből a képeskönyvből, amely a háború előtti régi Magyarországot írja le, mint az egykori hírlapíró a Kis Tükör-be, nem maradhat ki a bankó, amelynek olyan jelentősége volt, mint akár a szerelemnek vagy az egészségnek.
„Krajcárból lesz a forint” – szólt a régi közmondás, és valóban éltek nevezetes emberek a régi Magyarországon, akik takarékosságuk, mindenről való lemondásuk, aszkéta életmódjuk révén végül meggazdagodtak. A harisnyák, a kebelben viselt zacskók, az egész életen át szolgáló, rongyos bőrbugyellárisok a megmondhatói, hogy mily hangyatürelemmel hordták össze a dolgos kezek az első százast, majd az ezrest; mily emberi testből való test volt a hosszú életen át melengetett, szalmazsákba varrt, szekrény titkos fiókjába, máskor föld alá ásott bankó!
A régi bankó valóban részese volt az emberi életnek, a százasok, ezresek papirosaiért annyit szolgáltak az emberek, mint Jákob Rebekáért. A megfeszített munkának, a virrasztott éjszakának, a fukarságnak és az önkéntes nélkülözésnek várva várt gyümölcse volt a régi ötvenforintoson helyet foglaló arató pár, a százforintos pufók asszonyfeje, az ezerforintos bankó halovány narancsszíne és kéttenyérnyi terjedelme. De még az ötös elnyújtott lábbal üldögélő, kalászos párkai is jelentékeny jutalmat jelentenek, míg az egyforintos, kékesszürke papiros már elegendő volt ahhoz, hogy az ember egy napra biztosítsa az élelmezését. Szinte megcsalva érezte magát a régi magyar, midőn jó forintosai helyett Wekerle kivereti Körmöcbányán az ezüstkoronákat. Úgy vélte, hogy a pénzegység kisebbedésével szegényedik Magyarország, új milliomosok, új gazdag emberek lettek, amint a pengő helyett koronákban kezdtünk beszélni. Eleinte azonban az élet olcsóbbodását jelentette a koronarendszer. Bizonyos nyugati gazdagság volt érezhető az országban. A forint idejében arra432 voltunk büszkék, hogy pénzünk csaknem kétszer többet ér, mint a francia pénz. Míg a koronák megérkezésével a régi gazdag emberek váltig azt akarták elhitetni, hogy a korona megközelíti a régi forint értékét. Csak a muzsikus cigányok, koldusok és egyéb vagabundok érezték magukat kijátszva Wekerle koronáival.
Milyen előkelőség volt egy régi százas!
Emléke úgy suhan tova mai pénzes pénztelenségünkben, mint egy előkelő, dús, nemes lovagnak az árnyképe, aki az embereket uraságra, gavallérságra tanította. A százas már a grandseigneurök osztályához tartozott, felváltása, elköltése, esetleges eltékozlása nem történt minden lelkiismeretfurdalás nélkül. A szegény ember kezében vagyonka, amelyen tehenet, házat, sorsboldogságot lehet vásárolni. Vigyáztak is reá az emberek. Rongyos százforintos bankóval nemigen lehetett találkozni, mint manapság méltatlan, foszladozó, meg nem becsült unokával, levasalatlan százkoronással. A százast már a bugyelláris felső rekeszében őrizte mindenki, és inkább lemondott apró és nagy élvezetről a tulajdonos, ha az százasa felváltásába került volna. Száz forinttal zsebében Pestre, Bécsbe, fürdőhelyre utazott az élnivágyó gavallér. Gondtalan heteket lehetett rajta vásárolni, kiélvezni a vakáció napjait, regényeket lehetett szőni. Esetleg megházasodni is lehetett száz forintra. Grófnők és kokottok beparfőmözték, és csak a vadonatújat kedvelték belőle. A férjember zsebében szivarszaga volt. De meg lehetett ismerni a faluról városba került bankót is.
Ha egyszer elindulnának a régi bankók (ha el nem égették őket), és meglátogatnák Magyarországot, mily furcsa tapasztalatokat gyűjtenének. Elmennének a régi bugyellárisokba, harisnyákba, kezekbe, ahol oly jól érezték magukat, mint fecske a fészkében: verébtojásokat találnának a régi kedves helyeken. A régi birtokosok, akik egykor a bankók tulajdonában emelt fővel, gondtalan szívvel és repkedő kedvvel élték életüket, házra, földbirtokra alkudoztak, nem féltek a holnap bizonytalanságától, még a betegségtől sem, manapság oly ijedt, bizonytalan és takarékosság nélküli emberek, mintha egy gonosz varázsló elbűvölte volna őket. Többé senki sem vasalja ki szeretettel a bankókat, mert nem érdemes e futóvendégekkel bíbelődni. Nem őrzik már harisnyában, fehérnemű között a színes papirosokat, ahonnan alkalomadtán oly meggondoltan vétettek elő, mint az ereklye;433 gyakran évekig hevernek elbújtatva fiókokban, és ünnepnaponkint megolvastattak, a számjegyeik feljegyeztettek, gyűrődéseik kisimíttattak, és olyan nehezen váltak meg a házból, mint az élet legdrágább java. A fukar többé nem rendezgeti őket magányos éjjeleken, midőn attól remeg, hogy ásni kezdik a ház falát. Az uzsorás liszteszsákját ölelgeti.
Céda leány lett az új bankó. Ma itt, holnap ott ver tanyát, sehol sem tartogatják szívesen, és eltávozása még csak annyi gondot sem okoz, mint egy futó kaland. Jön és megy, mint a bolygó zsidó. Vándorlásában elrongyosodik, szemétté foszlik, elmorzsolódik a mohón kapkodó emberi kezek között. A háború szennye, vére, gonoszsága van ragadva minden egyes darabhoz, mint a bűnjel a gyilkosok ruházatán. Ő itthon ölt, mint a bacilus nagy tömegével. Elválásunk tőle nem lesz fájdalmas, hanem megkönnyebbítő. Menjenek el a háború bankói, hogy többé sohase lássuk őket.
(1917)434
