A sáska
A sáska
Valahol, messze külföldön vagy talán itt, a budai hegyek között, barlangban vagy palotában él az a varázsló, aki felemeli a varázsvesszőt, és intésére kis Magyarországon megindulnak a számok.
Tengerünk elveszett, kaptunk helyette új tengert az arabs számjegyekből, amelyek hajdani Adriánk példájára mutatják a dagályt és az apályt. A tengert a hold járása-kelése apasztja vagy dagasztja, a hajósok, akik a nagy vizeken járnak, kitanulták már a hold és a tenger rokonságát, de mi, árva kis csónakosok, törékeny tutajosok könnyes szemű tudatlanságban, ijedelemben evezünk vizeinken, amikor a varázsvessző mozdulására a számjegyek hömpölyögni kezdenek körülöttünk, hullámokat vet a zérus, a 7-esek és 8-asok nyaldossák torkunkat, fojtogatnak a 2-esek, a szemünk látását veszik el az 5-ösök, a sok bel- és külföldi ellenség után nekünk lódult a puskájával le nem lőhető hadsereg, a számjegyek sáskaraja, hogy elpusztítsanak Magyarországon zöld füvet és forró munkát, felborítsanak özönlésükkel kis emberi kunyhókat, amelyeket eddig is csak az imádság őrzött, és embereket, akik az utóbbi években megtanultak oly vigyázatosan járni-kelni, mint a hegymászók, új, ismeretlen sirámokra tanítsák az öregeket, akik azt hitték, hogy már mindent tudnak a világ soráról, és olyan káromkodásokra a fiatalokat, amelyeket ezer esztendő alatt se mondtak el Magyarországon.
A számokkal keveredtünk harcba, mert nem becsültük meg a számok barátságát, az utolsó tíz esztendőben még a legjózanabbak, talán maguk a matematikai professzorok is elfelejtettek számolni, összeadni és kivonni, valamely új számtant akartunk felállítani háborúinkkal, életmódunkkal, forradalmainkkal, amely új matematikára csendes meghökkenéssel néztek alá a régi világ piramisai és tornyai. A számok eleinte hagyták magukat, mert hiszen rabjaink voltak. Be voltak csukva ők jól vasalt magtárainkba, kincses kamráinkba, a143 polgárok fiókjaiba, a nép hiszékenységébe. Oda voltak zárva a koronák értékei, ahová megszámlálhatatlan búzaszemeink, ott függtek a számok a nemzeti templom falán, a kard szomszédságában; a polgár Isten előtt is megesküdött koronája igazságáról, míg a nép a lehullott esőszemet is fel tudta mérni a korona értékével.
*
De a számok kezdtek kiszökdösni birtokunkból, mindig több búzászsák zuhant ki magtárainkból, hogy elfolyjon, mint a víz, mindig kevesebb lett az ezüstből, aranyból vert számjegy a kamaráinkban, a régi Magyarországból megmaradt jobbágyság: a változatlan helyzetű, raboskodó számjegy, amint a zavaros időkben kezdett önálló és szabad életet folytatni, olyan lett, mint a szegény zsellér, aki dolga jobbra fordultával négyökrös gazdának álmodja magát. Nőtt, növekedett a számok hatalma, amint mind többen jutottak szabadsághoz. Csodálatosan szaporodtak, bőségesebben a mezei egérnél, hogy a búzaszemek nem tudtak velük versenyt tartani; jobban tudtak áradni a vízcseppnél, hogy kiapadó, itthon maradt folyóink nem tudtak velük együtt növekedni: többen lettek, mint az égből lehullt eső, mint a szürkülő hajszál, mint a sóhajtás, amely Magyarország felől a csillagok felé száll…
Nem bírtak e szaporasággal szembeszállni se a tudósok, se a harcosok. A patkányméregtől csak meghíztak: a sovány l-es pohos, gazdag ember lett, hogy alig fért be a szegények ajtaján, a 2-es mindennap ikreket szült, hogy magja ne vesszen, a 3-as több tojáson ült, mint a legjobb kotlóstyúk, a 4-esre ráült a házbontó ács, és rossz zsindelyekkel szórta tele Magyarországot, az 5-ös több lett, mint ahány dolgos ujj van az országban, a 6-os olyan szaporaságot mutatott, hogy a munkára szánt napok nem tudták utolérni, a 7-es csak számjegy alakjában maradt meg az emberek tudatában, a szerencsehozó hetedik gyerek elmaradt az áhítatos családi életben, több nyolcas támadt az országban, mint valaha vitézkötés a nadrágokon, a kilences pedig sokszorosan túlhaladta az ikrák számait, amelyet halaink gyomrukban hordoznak.
A számok ellepték a földet, a vizet, a levegőt. Nem lehet előlük ágyba bújni, mint a mennydörgés elől, nem tudunk se a föld alá rejtőzni, mint a tatárok elől, sem a fára mászni, mint a medvétől. A sáskák megesznek körülöttünk mindent, az életünket.
(1922)
