A hajnali mise látogatói
A hajnali mise látogatói
Advent, 1924
Fölnyitom a szemem, amint álmomból hirtelen fölserkenek. Harangszó hallatszik odakünn, a Margitsziget éjtengere fölött. Egy másodperc múlva már megismerem a harang szavát: az a harang szól odakünn a sötétségben, amelyet a legenda szerint egy óbudai polgár öntetett annak emlékezetére, hogy az anyósát jól megverte. Ezt a harangot nagyon szerették hallgatni Óbudán, mert az óbudaiak manapság is elbánnak az anyósukkal, ha rákerül a sor.
Most a hajnali, még sötétben kezdődő, adventi misére, az úgynevezett rorátéhoz hívogat a harang. Szent Margit szigetéről már jóval a harangszó előtt elindultak kézilámpásaikkal az áhítatos kertészek, Bechánek főkertész úr vezetése mellett.
Egy fiatalkori hang azt mondja bennem (persze csak bátortalanul, mint ez már a magamfajta élettörténetű embereknél szokás), hogy ugorjak talpra, és siessek Pitner úr és a többi kertészek kézilámpásai után. (A múltkor még Grósz úr, a zsidó szerelő is hajnali misére ment.) De aztán csak sóhajtok egyet, amint azok szoktak sóhajtani, akik hirtelen fölébrednek kedvenc álmukból. Az imént álmukban még egy lázadó angyal hófehér kezét fogták… És amikor fölébrednek, már csak a takarót szorongatják. Persze hogy a hajnali sötétben ilyenkor mély sóhajtás hallatszik, mintha elszállott volna valaki a földről.224
Ámde az óbudai harang most végleg megtalálta az utat a süketté fúrt fülhöz, valamint a vakká mázolt szemhez, és látományokról beszél őkelme a múlt időkből.
…Látom magam keményítőszagú ministránsingben, a szatmári jezsuita kolostor kápolnájában páter Göbi mellett térdepelni az oltár lépcsőjén… De jó volna még mindig ott térdepelni!
…Hallom a lengyel határszéli, podolini piarista klastromnak a sekrestyecsöngettyűjét, ahol ugyancsak hivatalosan meg kellett jelennem a kárpáti éjszakában csikorgó hajnali miséken. Az ölnyire befagyott Poprád-folyóból kihallatszott a harangszóra a pisztrángok beszélgetése. A kolostor mögötti hegyoldalon leszakadt egy falu nagyságú hótömeg – a medve szánkázik, amikor fölébred a kolostori harangszóra.
…A következő látomány, amelyet az óbudai harang a szoba szendergó sötétségébe ringat, már egy serkedő bajszú diák kopogó lépteit visszhangozza nagy messziségből, a nyíregyházi girbegurba utcákról – mintha egy fiatal akác indulna el valamelyik alvó ház elől a hajnali misére, hogy álmos kis pesztonkáktól, fésűjüket még sötét hajnalon sem felejtgető, rátarti szobalányoktól, valamint tekintélyes szakácsnéktól kérdezősködjön a templom sötét hajójában a tegnap esti tollfosztóka mesemondásai felől.
…Aztán, mint a pisztoly villanása a sötétségben; jön Pest, benne a Szent Teréziáról elnevezett templom, ahová nagyfeszültségű, szinte lelket emésztő orfeumi éjszakák, „Erdélyi Borozó”-beli, kézitusás hajnalok, „Három Holló”-beli gordonkázások után volt szokás elvonulni, hogy szolgálatára lehessünk bizonyos hölgyeknek, akik, bár a tüzes szemű és strucctollas lovag barettjét viselték fejükön: a világ minden kincséért sem tudtak volna addig hazamenni, amíg kesztyűtlen ujjaikat meg nem mártják a hajnali mise jéghideg szenteltvizében… Az egyik oszlopnak dőlve Ady Endre áll, mint egy halálosan kimerült futár, aki a templom oszlopánál szundikál, amíg paripáját a szomszédos fogadóban megabrakoltatják… W. Jolán úrnő összes leánynövendékeivel megjelenik, mint olyan helyen, ahol senkinek se jut eszébe görbe szemmel nézni a szegény, eltévelyedett báránykákra… Révész Béla, az Ady-Szaturnusz mellékbolygója, elmélázva állong egy hozzája hasonlatos szentkép előtt… És itt van orosz nagyhercegi225 prémeivel, az Urál-bárányok kincseivel fölékesítetten a cigány származású Farkas kisasszony is, bár Szép Ernőnek sehol semmi nyoma…
Lehunyom a szemem, és nagyot gondolkozom, hogy vajon kiket találnék mostanában a hajnali misén, ha eszembe jutna fölkelni?…
(1924)226
