A vidéki fogadó elkeseredett lakója
A vidéki fogadó elkeseredett lakója
(Utazás Magyarországon 1924-ben)
(Utazás Magyarországon 1924-ben)
Megfordultál valaha a „Hársfá”-hoz címzett vendégfogadóban, ahol messze földről jövet is stációt tartottak az utasok a fogadósné nyájasságáért vagy a főztjéért, a gazda boráért vagy barátságáért, egy nótáért, amit itt tudnak a legjobban, egy jó ágyért, amelyben a legkellemesebb dolgokat lehetett álmodni?… Megfordultál valaha a „Bárány”-ban, a „Biká”-ban vagy az „Oroszlán”-ban, ahová aranypiros omnibuszon vittek be az állomásról, oly nyájassággal, mintha esztendők óta mindig téged vártak volna? És emlékszel a „Korona” vagy „Zöldfa” vörös bajszú portására, aki minden dolgodban tanáccsal, felvilágosítással szolgált a vidéki város életéről és lakosairól?
Nos, hát ismét útra keltem, hogy felkeressem ezeket a régi helyeket, ahová csak andalogva szállhatott vissza a fájdalmas gondolat… Mondhatom, hogy kissé meglepődtem, mikor a vasúti állomáson a személyvonat megérkezésekor nem várakozott rám senki, sem a „Bak” portása, aki sapkáját lengetve nevemen szólított, sem az omnibusz, amelynek befagyott ablakaira kukucskálólyukakat lehetett lehelni, hogy megpillantsa az ember azokat a vidéki házakat, amelyekben egykor boldog volt… A fogadó, úgy látszik, becsukott – gondoltam magamban. Nem, mondták, csak az utasvárás ment ki a divatból, hisz úgyis kétszer annyi az utas, mint azelőtt, a régi úton járó embernek kétszer annyit kell utazni, hogy megélhessen.
A bérszolga olyan rongyos és piszkos, mintha szabad óráiban regényhős volna egy betörőregényben. Csak hosszas unszolás után nyúl a poggyászodhoz, mert nyilván ez derogál neki. Méregkeverőnő külsejű szobaasszony gyanakodva néz végig: vajon nem azért jöttél-e, hogy hajnalban ellopjad az ágylepedőt? Az úgynevezett szobalány az egyik fogadóba egyenesen Mária-Nosztráról jött, a másik fogadóból pedig kiseprűzték. A fogadós, aki bizonyos idő múlva előkerül, legelső sorban az ajtóba vagy plafonba fúrt lyukon vesz szemügyre,222 mielőtt kijelentené, hogy szobádat éjszakára meg kell osztani egy úriemberrel, akinek azért kellett eljönni a Tiszántúlról, mert a horkolását nem állhatták.
Az ágyba nézel – tegnap gyilkoltak meg benne valakit. A szekrénybe nézel – fogasnak híre-hamva sincs, mert azt még a háborúban ellopták. Villanykörtét csak hosszas dörömbölés után csavarnak a lámpába, emlékül magukkal szokták vinni az utazók. A vaskályhából, amelybe hosszas könyörgés után befűtenek, valami sohasem érzett szag, füst árad ki – talán éppen egy megölt úriember földi maradványai égnek el ilyenformán a néhai fűtésnél. Az ablakfüggöny valamikor anno ájncban megakadt a felső ablaknál, emberi hatalom azt onnan le nem rángathatja, nyilván azért, hogy az elkeseredett utazónak ne legyen alkalma felkötni magát.
Mikor már elaludtál volna: egyszerre csak füstöt érzel. Nem történt nagyobb dolog, csak annyi, hogy egy valláskülönbségeken felhevült úriember gyufával felgyújtotta alattad a lószőr matracot, mert odalent a kávéházban híre terjedt, hogy megint egy bizonytalan vallású utazó szállott meg a fogadóban.
(1924)223
