Nem élhetek Pest nélkül
Nem élhetek Pest nélkül
Az elmúlt héten agyonlőtte magát egy úriember Pesten, akinek lakását a fővárosból vidékre kellett volna áttennie (egy püspöki uradalomban lett volna jószágigazgató), és a vége felé körülbelül azt mondta a vendéglői asztaltársaságának: „Nem élhetek Pest nélkül!”
*
Még a pesti temető is más, mint a vidéki – hogy ne beszéljünk egyéb örömeinkről, amelyek e városhoz fűznek… hogy ne beszéljünk egyéb bánatainkról, amelyek miatt halálunk napjáig (mint akár az öreg Podmaniczky báró) nem tudunk elszakadni ettől a sokszor szidott, gúnyolt, megvetett, hűtelen várostól.
És ne beszéljünk otthonainkról, amelyekből az utóbbi években kiforgatni akartak olyan agyafúrtsággal, amellyel Kaliforniában aranyat is lehet találni. Ne beszéljünk arról a négy festett, meszelt vagy tapétás falról, amelyen esti időben mindig másféle árnyképeket mutat a lámpafény; aszerint, amint kihúzták-e a sorsjegyünket napközben, vagy pedig mi „húztuk ki a lutrit” valamely balog lépésünkkel. Most ne beszéljünk a házmesterről, aki negyedszázad óta azon töri a fejét a kapunk alatt, hogyan kellemetlenkedhetne, hogy némely pénzbeli ajándékra tegyen szert; – hagyjuk a szomszédot, aki feljelentett a háború idején mint katonaszökevényt, a kommunisták alatt mint fehéret, az ellenforradalom napjaiban mint megrögzött kommunistát… hagyjuk az egész otthoni perpatvarokat, amelyekből mindenkinek kijut a maga része, aki nem egyedül lakik egy barlangban vagy egy kunyhóban a budai hegyek között. Gyönyörködjünk inkább városunkban.
…Már csak azért is érdemes reggelig ébren maradni, hogy az ember lássa a Keleti pályaudvar felett a várost felkelni; – azért is érdemes a várost végigrobotolni, hogy szemtanúi lehessünk annak a229 soha meg nem írható jelenetnek, amikor a hegységek felett búcsút mond a nap a pesti népnek.
…Érdemes lemenni az utcára, hogy megláthassuk, milyen öreg lett a hordár a sarkon, milyen nyűtt lett a bérkocsis gebéje, milyen új káromkodásokat találtak ki ismerőseink, amikor azt kérdezzük tőlük: hogy vannak.
…Érdemes elmennünk régi boltosainkhoz, fűszereseinkhez, szabóinkhoz, szénkereskedőinkhez, edényeseinkhez, akik évek óta megint a régi nyájassággal fogadnak (mintha mi sem történt volna tíz esztendő alatt), fehérneműt, bútort, könyvet, sőt élelmiszert is kínálnak a legolcsóbb részletfizetés mellett.
…Érdemes betekintenünk régi jó vendéglőinkbe, ahol bizonyos idő előtt a gazda még félvállról fogadta köszönésünket, most pedig gyermekeink februári bizonyítványai iránt érdeklődik. Itt most már szó sincs arról, hogy valaki, egy idegen elfoglalta sarokasztalunkat, ahol azelőtt annyi esztendőn át vártuk barátainkat, akik velünk jajunkat és kacajunkat majd megosztják. Éppen úgy terpeszkedhettünk három széken is, mint akár a békében, csak éppen a régi asztaltársasági tagok hiányzanak, ki erre, ki amarra elmendegélt, vagy talán lemondott a vendéglő örömeiről. Addig hangoskodtunk itt a sarokasztalnál, amíg véglegesen meguntuk egymást az örökös keserűségeinkkel, rigolyáinkkal… addig szidtuk a kocsmárost a változékony borai miatt, a kávést a rossz szellőztetés miatt, a pincért a piszkos frakkjáért, a szomszédot a duhajkodásáért, a szakácsnét a főztjéért, a ruhatárost a lassúságáért, a takarítóasszonyt a söpörgetése miatt, amíg valóban komolyan vettük panaszainkat, és elmaradoztunk a kaszinóból és kávéházból.
…De itt vannak az ingyenes látnivalók, a bolti kirakatok, amelyek az 1914-iki február pazarlásával mosolyognak a járókelőkre. Ah, kaviár, banán, francia szardínia, prágai sódar (ha akarod, van kassai is), osztriga és tengeri rák szúrja szíven az ínyencet. A szabók kirakataiban olyan londoni ruhaneműket látni, amelyek akkor voltak valódiak és divatosak, amikor a velszi herceg Pesten járt. Párizs valódi illatszereit erezheted az elegánsabb utcákban. És a nők talán sohasem voltak olyan szépek Pesten, mint ezen a télen, amikor messziről azt vélnék róluk, hogy valamennyien mezítelen lábbal járnak. A testszínű harisnya bizonyosan sok hullámot vet a férfiszívekben, csak néhány öregember mormog arról, hogy milyen mások voltak a női lábak,230 amikor még otthon kötötték a dohány- vagy ecetvirágszínű harisnyákat.
…És éjszaka, ha sétára indulsz, hogy elmerengjél régi ablakok alatt, ahol valamikor ideálod pörgette bokáit a házi bálon, meglepetve tapasztalhatod, hogy megint csak ki vannak világítva a farsangi ablakok, hattyúprémes nők lebbennek ki az ablakát rázkódtató, öreg konfortáblisból, zene zeng, virághímpor könnyedségével látszik szálladozni az élet…
Nem élhetek Pest nélkül.
(1925)231
