Szent Teréz gyertyaöntői
Szent Teréz gyertyaöntői
Levél a szerkesztőhöz
Levél a szerkesztőhöz
Azt olvasom a kormányújságokban, tisztelt Szerkesztő Úr, hogy a terézvárosi gyertyaöntők ezentúl új arcképeket festenek azokra a gyertyákra, amelyekre régebben – a múlt időben – a Vázsonyi-választásokon a híres pesti fiskális arcképét festették. Bethlen István vagy új vezérkari főnöke, Kállay Tibor arcképe forog a gyertyaöntők között, hogy gyertyáikkal, fáklyáikkal, világosító eszközeikkel elkészülhessenek a legközelebbi választásra, amely a népes Terézvárosban tudvalevően legalábbis kivilágos kivirradtig szokott tartani. Illendő ilyenkor a választási helyiségekben gyertyákról is gondoskodni, nehogy az ellenpárt kortesei elvágják a villamos drótot. Szóval a terézvárosi gyertyaöntők már élveznek valamicskét abból a forgalomból, amely a kormány választásait mindenkor megelőzni szokta, akár Jókai Mórnak, akár Radocza Jánosnak, akár Wild Józsefnek hívják a kormány jelöltjét a terézvárosi kerületben, amely nevezetes pesti kerületre olyanformán szokott a mindenkori kormány vadászni, mint Heródes Saloméra.
*
Nézzük csak ezt a Terézvárost, amelyről annyi mindenféle mesemondás van, hogy Kóbor Tamás se tudta minden legendáját belefoglalni a regényeibe. A statisztika szerint az úgynevezett városi polgárságnak a gyűjtőmedencéje – annak a kispolgárnak, aki messziről nagyon tiszteli a tekintélyeket, de mindennapi foglalkozása, gondja, tennivalója, futkosása, evés-ivása, pihengetése közben nem szeret nagyobb urat látni magánál, mert azt kigúnyolja, keserűen élcelődik fölötte, szomszédjának, feleségének megjegyzést mond róla. Azt mondják, hogy külön humora van a Terézvárosnak, mint ahogy van Andrássy útja, Városligetje, áruháza, kávéháza, csemegekereskedése, szép asszonya, népszerű figurája és ügyvédje. Susztere és orvosdoktora, kéményseprője és bábaasszonya, vendéglőse és divatkereskedője, színháza367 és újságja, szemétje és utcaseprője, jókedve és szomorúsága… Valamiképpen mások itt az utcák, a házak, az emberek, mint a főváros egyéb negyedeiben, hiába tülköl végig az autóbusz az Andrássy úton más vidékről jött és más vidékre utazó pasasérjaival. Némelyek azt mondják, hogy több életkedv van itt az emberekben, mert nem ismerik a nyugodalmasságot, holott éppen a nevezetes terézvárosi kávéháznak voltak azok a híres, bölcs emberei, akik Eötvös Károly idejében mindig csak üldögéltek, és egymásnak hosszú történeteket meséltek el. Mások azt mondják, hogy éppen életbősége miatt olyan megbízhatatlan a Terézváros, mint egy soha meg nem öregedő primadonna. Könnyű dolog itt hatást elérni, mert az itteni lakosok hajlamosak a mindennapi sikerekre. Ámde a história mégiscsak azt mutatja, hogy minden élni vágyása, hazardériája, föltűnősége és gyakori kirívósága mellett van ebben a Szent Terézről elnevezett városrészben valamely olyan polgári elem, amely talán nem is mutatkozik mindennap az Andrássy úton, hanem csak a mellékutcákban; amely polgárság most talán jobban összeszorítja fogát munkája, megélhetése, adófizetése, élni vágyása közepette, mint azelőtt, amikor még könnyebb volt az élet, de az ellenzéki eszmétől nem tántorodik, mert ennek a városrésznek már múltja van a hűségességben.
*
Nagyon valószínű, tisztelt Szerkesztő Úr, hogy a gyertyaöntők (amint én őket ismerem) idejében elkészülnek a kormány gyertyáival: a korteseket sem kell félteni attól, hogy duhajkodásukban kirúgják a ház falát, mert jó pénzért a Terézvárosban is megtesznek ilyesmit; akadnak tán hiszékenyek, akik Bethlen állott vizét magasztalják, mint az élet új forrását; talán a lampionkereskedők, némely kiselejtezett egzisztenciák és minden gyanús üzlet körül settenkedő hírhedett nagyszájúak, az álhírlapírók, akik ilyenkor vígabban kuruttyolnak a naiv Wild József fülébe, mint a Margitsziget békái: komoly fogadalmakat tesznek a kormánypárt diadalmas terézvárosi elhelyezkedésére nézve – de, igen tisztelt Szerkesztő Úr, én, aki csöndes szemlélője (néha tán életunt spektátora) voltam a Terézváros különös életének, csak csöndesen mosolygok azon, hogy a gyertyaöntőket munkába állították. Nem viaszgyertyák kellenek a Terézvárosba – de sehová se az országba –, hanem: eszmék. Más szóval: ideálok.
(1926)368
