1. LEVÉL A POLGÁR SZERKESZTŐJÉHEZ
1. LEVÉL A POLGÁR SZERKESZTŐJÉHEZ
Szent Terézia tornyán, a körbefutó erkélyen akkoriban még nemcsak a harangozó fiúk mutatkoztak, hanem felmászott oda a pesti polgár is, ha kedvére körülnézni akart kedves városnegyedében. A toronyerkélyről kedvére gyönyörködhetett a Sugár útból nemrégen átvedlett Andrássy útban, amely akkoriban kezdett a legkedvesebb lenni a főváros valamennyi utcakölyke között, büszkék is voltak reá a szülők! A toronyból elnézegethette a polgár a gyönyörűen ívelő Nagykörutat, amely azonban még nem mindenhol volt kiépítve – földszintes házak, falusi szekereknek való szalmás állások, vidékies csárdák mutatkoznak arrafelé, amerre a pesti Nagykörútnak a budaival kellene kezet fogni. (Azt hiszem, ez a baráti kézszorítás még ma sem történt meg eredményesen, a budaiak egy kicsit mindig lenézik a pestieket.) De láthatta a polgár büszkeségét; a város határában panorámásan kéklő, hívogatóan zöldellő városerdőt, amelyhez olyan fasor vezetett a Király utcából, amilyen fasor tán Párizsban sincs. És a Lövölde tér valóban úgy mosolygott a messziségben, mint valamely párizsi pasztellkép.
A polgár belső megelégedettséggel hagyhatta el tornyát: innen a magasból nézve: minden rendben látszott lenni a városban, a háztetők mindenfelé barátságosan füstölögtek, mielőtt a harangozó belefogott volna déli munkájába, megelégedettnek látszó emberek mendegéltek az utcákon, még késő őszidőben is ifjonti illata volt az egész városnak.
Nem csoda, hogy a polgár egy-egy toronyvizit után nagyobb önérzettel emelte fel a fejét úgy a családi körben, mint a szokott asztaltársaságnál. Szép, ifjú hajadon volt Pest, akinek apaságához köze volt minden polgárnak, aki hosszabb vagy rövidebb időt lakott a városban. Igaz, hogy a polgár maga még nagyon hasonlított ahhoz az örökké élő figurához, amelyet nagyon olvasott regényeiben a százkezű Honoré Balzac rajzolt a polgárról. A pesti polgár éppen úgy327 elkényelmesedett, elzsírosodott a maga változatlanul nyugodt életében, mint akár a francia polgár. Ennek megbízható frankja biztosította a messzi élet perspektíváit, míg a pesti polgár még mindig a becsületes forintban számolgatta vagyonát, életjáradékát, hátralévő boldog öregségét, mikor már a kereskedők és más modern emberek régen koronában kalkuláltak a városban.
Ha a pesti polgár nem is engedhette meg magának azt a luxust, mint a Balzac korabeli polgár, hogy negyvenedik életévén túl már pihengetni kezdett a munkájában, amelyet aztán ötvenedik évével végleg befejezettnek tekintett: – a pesti polgár sem dolgozta magát agyon, amikor már fáradozni kezdett. Utóvégre Ferenc József uralkodott az országban, minden polgár megreszkírozhatta, hogy hosszadalmasabban üldögéljen a maga sétaterein, az Andrássy út padjain, a kényelmetlen bőrszíj helyett lötyögős nadrágtartót viseljen, déli harangszóra megebédeljen, és ideje jöttével bizonyos hasat nevelgessen. Nem olyan szép domború hasat ugyan, mint az egyházi férfiak szoktak; olyan hegyes, öklelő hasat sem, amilyent a stréber fiskálisok ápolnak; hanem csak szolid, polgári hasat. Így történt aztán, hogy mikor a polgár feleségét Mehádiára vagy Franzensbadba küldték a régi jó háziorvosok, a polgár is elérkezettnek látta az időt, hogy ellátogasson azokra a csehországi fürdőkre, ahonnan a gyomor új életkedvvel szokott visszatérni.
Mondom, Ferenc József uralkodott az országban, a kamatos kamatok növekedéseikkel nyugodt éjszakákat szereztek a polgárnak, az üzletben is legfeljebb annyi változás szokott történni, hogy új segédet kellett fogadni, mert a régi önállósította magát, a nyugdíjasok egy percig sem szolgáltak tovább, mint az szükséges volt, az életjáradék akkor is biztos volt, ha nem Rothschild garantírozta, a polgár biztosan tudta, hogy mennyi adót kell fizetnie, mennyibe kerül egy új nadrág, mennyit fog megtakarítani a hónap végére, és mit csinál majd megtakarított pénzével. Tellett még arra is, hogy a temetőbe költözött elődeinek szép síremléket, a haza nagyjainak szobrot emeljen.
És ebben az időben, mikor még a Nagykörúton utána mutogattak annak az embernek, akinek tízezer forintja volt: szelíd irigykedés vagy pedig óvatos jóslat kísérte azokat, akik fiákeren vitették magukat a koronaherceg feleségéről nevezett útra; pesti háziúr vagy fővárosi bizottsági tag volt legszebb álmában a polgár; a nyugdíjasok jártak a legbüszkébben az utcákon, mert őket eltartja a kormány vagy328 a város, akármeddig élnek; a polgári igénytelenségben jelentős volt az a nap, amikor a polgár a feleségével, gyerekével sétálni ment, színházat látogathatott, vagy vendéglőben vacsorázhatott a házi költségvetés kalkulációja szerint: – ebben az időben mindenféle új eszmék kezdenek terjedezni a városban.
Egy cinikus írótól egyszer azt olvastam, hogy a pesti polgár azért lett hajlamos a demokratikus eszmék iránt, mert nem volt semmi testi fogyatkozása, ilyenformán ráért az elméje forgatására is. Egy még cinikusabb író azt fejtegette, hogy azok lettek Pesten először demokraták, akik mind az ideig hiába vártak valamely királyi kitüntetésre, és miután várakozásuk reménytelen volt, felcsaptak az új, süvöltve jövő demokrata eszmék katonáivá. Én azonban azt vallom, miután már ebben az időben is meglehetősen nyitott szemmel jártam a városban, hogy a demokratikus eszméknek oly pontosan meg kellett érkezni Pestre, mint a parthoz a hullámverésnek.
Az a „Weiszfeld gyerek”, aki a véderővita izgalmai közepette tűnik fel az egyetemi ifjúság soraiban: a kor küldöttje volt, mikor hol az ellustult kezénél, hol gömbölyded vállánál, hol meg hájasodó fejénél fogva rázogatni kezdte ezt a várost. (V. V.) Az öreg Légrády Károly lapjában nemhiába kapott helyet a nagy kitüntetésnek számító első oldalon, mert az öreg Légrádynak lehetett ezer hibája, de korának legjobb lapkiadója volt. És az a nyugodalmas pesti polgár, aki tegnap még öntelten nézegetett körül Szent Terézia tornyából az alant elterülő utcákon: bizonyára nem ok nélkül hagyta abba megszokott emésztési sétáját, hogy izgalmas gyűlésekben izgalmas szónoklatokat hallgasson, ha ezeknek az új eszméknek még nem jött volna el az idejük.
Szent Terézia városnegyedének utcáiban úgy kezdett trombitálni az új eszme jelszava, mint ha tűzoltók siettek volna valamely égő házhoz. A családi kör szelíd lámpafényénél vitára kelt az ifjú generáció a régivel: az apa, akit a háta mögött „vén pecsovicsnak” vagy „öreg mameluknak” neveznek, vitázik fiával, aki dagadt mellel demokratának vallja magát. Hát meg kell adni ennek az új eszmének, hogy nagy mértékben nevelte a polgár önérzetét, különösen az úgynevezett kispolgárságét, amely éppen a Szent Terézia oltalma alatt lévő fertályban küzdött a maga mindennapi gondjaival, örvendezett kis örömeinek, élt és meghalt, anélkül hogy valami magasabb eszme vezette volna életútjaiban. Ennek a kispolgárságnak már éppen olyan329 szüksége volt Pesten az új eszmére, mint hajdanában Galileában az egyszerű halászoknak.
…Hát ott voltunk Szent Terézia tornya körül, amikor a névtelen, addig ismeretlen pesti kispolgár első lélekemelő diadalmát aratta. Ennek a kornak néhány hangulatát akarom megírni a Polgárnak, mert a körülöttünk felnövekedő új világban mind kevesebben emlékeznek már a régi városra. Valamikor egy regényemben a vörös postakocsival utaztam be messzi láthatárokat, emberéleteket. Most csak csendben, elgondolkodó léptekkel ballagok végig Szent Terézia utcáin. Azt hiszem, itt is lesz néhány érdekes látnivaló..
Budapest,
1926 farsang elején
1926 farsang elején
