5. MIT OLVAS A RÉGI DEMOKRATA?
5. MIT OLVAS A RÉGI DEMOKRATA?
Hiszen megválaszthatta Vázsonyit a Terézváros a maga követének – „nagyobb csodák is történtek a világon” – mondogatták vadalmafanyarsággal a régi szabadelvű polgárok –, a házak és az utcák mégse mentek el a helyükről, nem görbült meg Szent Teréz tornya, nem verték meg a háziurakat a lakóik, pedig Vázsonyi győzelme esetére ezt ígérgették az Andrássy úti kaszinóban. Ámde Klivényi vendéglőjében, a sarokbeli asztalnál, ahol „a kerület régi, tekintélyes polgárai szoktak találkozni” – mint régi zsurnaliszta nyelven nevezték azidétt, amikor a polgár kimenőjét élvezte: – a kispörkölt levének császárzsemlyével való „tupfolgatása” vagy a kis ezüstkocsin tologatott véres marhahúsnak szeletelése közben (mint ezt Petánovics vendéglős a millenáris kiállítás alatt divatba hozta) a tekintélyes polgár az asztalkendő felkötése alatt mégiscsak azt mondta:340
– Nagyon elszemtelenedtek a demokraták. Most már napilapot is tartanak. Maholnap már nem is köszönnek nekünk a cupringerek.
Hát valami igaza volt a „törzsasztal” mellett elhangzott megjegyzésnek – mert lépten-nyomon észre lehetett venni, hogy a fáspincéjük előtt fakötegeken üldögélő kis szénkereskedők már nem olvassák oly tömegesen Bródy Lajos lapját, a Zsurnált, mint azelőtt, a Képes Budapest is veszített publikumából, lelkes, jól öltözött fiatalemberek a hónuk alatt füzeteket hordanak széjjel a városban az úgynevezett demokraták között. Új Század volt a füzeteknek a címe, és dr. Báttaszéki Lajos szerkesztette őket, de nem nagy szerencsével. Az öreg redaktor lapjának ugyanis olyan akadémikus nívót adott, hogy a pucerájos vagy a kisfűszeres, aki egyébként már tűzbe ment volna a demokratikus eszmékért, ha megbolondult volna, se ért meg kerek tudnivalót a revü tartalmából. Mikor emiatt szemrehányást tettek az öreg Báttaszékinek, a szent életű férfi egykedvűen vállat vont:
– Én nem tudok piaci hangon írni. Ezért bukott meg az újságom már Békéscsabán is.
No, hiszen az Új Századnak se sok erőlködés kellett ahhoz, hogy beadja a kulcsot, pedig éppen akkor kezdődött benne egy cikksorozat az őskori demokratikus mozgalmakról.
Erre indították meg aztán a nyugtalan és bőrükben sehogy se férő pesti demokraták A Polgár című napilapot, amelynek szerkesztősége a Nagymező utcában volt.
Hát sajtó kellett, mert már abban az időben is tudta a józan európai ember, hogy odaát Amerikában nemhiába jár városról városra díszmagyar ruhában Kohányi Tihamér, hogy a magyarok sajtóját hatalmassá növelje. Itt, Magyarországon se ok nélkül indítja el országos körutakra az Egyetértés kiadója (valamint a Gresham Biztosító) Kossuth Ferencet. Hát a demokraták, akik az imént oly diadalmasan levizsgáztak eszméik mellett: majd csak elbírnak egy újságot is, amely mindennap azt írja, hogy a pesti demokratának nem kell félnie az ördögtől sem, amíg híven előfizet.
De már amúgy sem félt a pesti demokrata, hirtelen megnövekedtek a szarvai, amikor észrevette, hogy ifjonti hevülékenysége elől mily ijedelemmel menekednek a régi, cúgos cipős polgárok, hogyan húzódnak vissza a tehetetlen gúny és a lenéző megvetés spanyolfalai mögé a régi világbeliek a nyílt csaták elől… Wolfner Pepi, az Andrássy úti könyvkiadó ugyan még mindig olyan ünnepélyesen, mint egy341 nemes velencei szenátor, ballag végig ebéd előtti sétájában az Andrássy úton, de egészségtani szempontból hajadonfővel jár, kalapját kezében viszi, mert nem akar köszönni, és nem akar köszöntést fogadni azóta, mióta a hatodik kerületben oly csúfosan megbukott a régi kaszinó. Szorongathatják egymás kezét az új demokraták, üdvözölhetik egymást olyan hangosan, mintha mindig kortesbeszédre készülődnének; átkiabálhatnak egymásnak az Andrássy út egyik oldaláról a másikra, miközben azt is teli szájjal megkérdezik, milyen emésztése volt az otthoni kisgyereknek – mégse foglalták el még teljesen ezt a várost. A külső Andrássy úti libakereskedő, ahol hajdanában Budapest minden valamirevaló libapecsenye-kedvelője kuncsaft volt, még mindig szívesebben szolgálja ki Lánczy Leóékat, mint például a nagy hasú Rácz doktort, pedig az se volt utolsó vevő. Nem, a gurmandéria nem való a demokratáknak. A húsvágók a finomabb falatokat ezután is a Nagy János utcába küldik, akármilyen lelkesen tapsolnak Vázsonyi Vilmos beszédeinek. És odakünn, a Bajza utca felé, talán megváltoztak a házmesterek, fűszeresek, lakók? A házmester, ha titkon Vázsonyira is adta voksát, bizony csak kezet csókol a lakóknak; a fűszerekről, csemegékről a nagy belvárosi cég gondoskodik, telefonrendelésre szállítja a vacsorát, és esze ágában sincs elsején a számlával alkalmatlankodni. A Kis János utcai szalonokban még mindig bizonyos mellékzöngével ejtik ki ezt a szót, hogy: demokrata. – Igen, mint hajdanában azt mondják a félvállról vett embernek, hogy: Szervusz, Psezina! – olyanformán mondja most az úrnő megunt udvarlójának, eldobott ismerősének a polgár: „Demokrata.” Demokrata lehet a péklegény, aki reggel a friss süteményt hozza, demokrata lehet a cupringer (de nem meri), demokrata lehet a városligeti kikiáltó, sőt demokrata lehet az az eltévelyedett fiatal ügyvéd is, ama Vázsonyi, aki jobb sorsra lett volna hivatott a nagy eszénél és tehetségénél fogva. (Még ma sem érthető, hogyan adhatta hozzá egy szalkai Schwartz a leányát.)
De már errefelé, ahol némi úrias csendesség észlelhető az Andrássy úton: igazán nem lehetett kívánni se Fejérváry Géza bárótól, a Mária Terézia-rend nagymesterétől, de még Schiffer Miksától, a nagyvállalkozótól sem, hogy beálljon demokratának.
Hát győzött Szt. Terézia városnegyedben a demokratikus eszme, de továbbra is olyan szegény maradt, mint akárcsak abban az időben, amikor a pártkassza céljaira hatosos kalábriász-differenciákat ajánlottak342 fel a lelkes tagok. Az Új Század című demokrata újság átadta a helyet A Polgárnak, hadd mutassa meg ő, hogy mit tud kikalapálni a kerület derék kispolgáraiból. Lelkes, fiatal zsurnaliszták ültek össze, és hajnalig tanakodtak, hogy mit kell az Aradi utcai fűszeresnek írni, hogy az ne csak éljenezze Vázsonyit, hanem a párt lapjára elő is fizessen. A kiküldött hirdetési ügynökök verejtékező homlokkal tértek vissza, mert a nagykereskedők azt válaszolták, hogy nem hirdetnek demokrata újságban, mert a demokraták úgysem tartoznak vevőközönségükhöz. A kávéházban Vázsonyi talán még szatirikusabb, mint valaha. Megelevenedett epe, olyan megjegyzéseket tesz, hogy valamely jámborabb vidéki ember bele is betegedhetne. De a pestiek már tudják, hogy Vázsonyi csak azért szatirikus, mert nincs pénze A Polgár fenntartásához. – Így „állott” a demokraták pesti bálja ama nevezetes „terézvárosi búcsú” után, amikor az Abbázia márványasztalainál már azt hitték, hogy legyőzték az egész világot.
