6. PÉLDÁZAT A TERÉZVÁROSI HITRŐL
6. PÉLDÁZAT A TERÉZVÁROSI HITRŐL
Igaz, hogy Terézia városnegyedében körülbelül a Király utca (annak is csak a páros számú oldala) az egyetlen, amely kanyarog, mint valamely női hajtincs, nem látni az utca elejéről még csak az utca derekáig sem, a legjobb barátok nem beszélhettek át egymáshoz boltjaikból, éppen az utca kanyarulata miatt. A híres tajtékpipametsző például még az utca közepéről sem láthatta Weisz Antal nevezetes sörházát, ahol valamikor svecháti sört mértek, amelyet az öreg Dréher úr csak kedvenc bécsi vendéglőseinek engedélyezett. (Ezt a Weiszot mindenki zsidónak tartotta a Király utcában, pedig, mint elhalálozásakor kiderült: rendes sváb volt a bormérő, aki a mimikri rendszer alapján harminc esztendeig szerepelt a hitsorsosok között. Igaz, hogy zsidó hitközségi adót nem fizetett, mint ugyanabban az időben a keresztény Tetétleni Ármin doktor.) De azért kanyarognak, legalábbis a sors útvesztőiben azok a Teréz-negyedbeli utcák is, amelyeket az Andrássy út mintájára nyílegyenesre építettek.
Az ember, aki naponta végigbandukolt például a lármás Teréz körúton, aki naponta megijedt az özvegy Konti Józsefné nagytrafikját őrző bulldogtól, aki mindennap találkozhatott a Terézváros Cyranójával, amint ügyvédi irodájából gyalogszerrel a Duna-part felé, a343 Házba baktatott (nem is történt ellene akkoriban semmiféle merénylet, csak mióta automobilon jár, nem biztonságos a napi járás-kelése), aki mindennap látta újra éledni, újra nyüzsögni, életre kelni és frissen megindulni a régebben szokásos jókedvvel a terézvárosi utcákat: az tudhatja megmondani, hogy még a vízmérővel kiegyenesített utcák is mily nagy kanyarulatokat végeztek attól az időponttól kezdve, mióta történetünket megkezdtük.
Harminc év nagy idő egy városnegyed életében is, habár a házakat nem harminc esztendő tartamára építik, az újonnan nyitó boltosok se akarnak bezárni legalábbis száz esztendeig, a kávéházak legalábbis olyan nagy szakállt akarnak ereszteni, mint az „Abbázia”, de még az utcai kereskedő se gondolja, hogy harminc év előtt felcserélné helyét, legfeljebb annyiban változik helyzete, hogy télen friss gyümölcs helyett sült tököt vagy gesztenyét árul. És mégis nagyot kanyarodtak Szent Terézia utcái, mialatt harmincszor jelentek meg a kalendáriumok.
Például az a fiatal fiskális, akit a messzi múlt időkben, amikor még nem vették véres komolysággal a különböző vicceket, hanem azt hitték, hogy a vicc arra való, hogy derüljünk rajta: neveztek „terézvárosi pápának”, „terézvárosi rabbinak”, „terézvárosi Tankrédnak”, „Szent Terézia zsidójának”, a „terézvárosi bölcsnek”, mint egykor Deák Ferencet nevezik vala a haza bölcsének, ó ez a nagy orrú fiskális se megy többé gyalogszerrel az utcákon, hogy útközben minden fa- és szénkereskedő megszorongassa a kezét, a megtermett boltosnék üzleti kabátjukból (ami nagyon kedves egyenruha egy dolgos asszonyon) nyájasan köszöntsék, a polgárok igyekezzenek neki jó reggelt kívánni – autóba, mégpedig miniszteri autóba ült a gyalogjáró követ. Hiszen addig is látták őt néha egyfogatún, különösen, ha valamely kültelki választójával volt dolga. De a pesti világfelfogás szerint az egyfogatú után sohasem következik az autó, legfeljebb valamely rozzant kétfogatú, amely kiérdemelt öregségében a bankba szokta vinni a polgárokat, hogy megtakarított tőkéjük után a kamatot felvegyék a házbérnegyed közeledtével. Az autóba születni szokás, már kora fiatalságától meg van jelölve az a pesti ember, aki majd valamikor autón nyargal e város utcáin, amikor még a taxinak híre-hamva sincs.
Miniszter lett az egykori ifjú fiskálisból, olyan miniszter, amilyenről a zsidók históriájában még eddig nem hallottak: igazságügyminiszter,344 vagy mint az anglománikusok mondják: a nagypecsét lordja. Ilyenformán megjelent a Teréz körúton az a bizonyos állami automobil, amely Tisza Kálmán híres szürkéi, az utolsó miniszteri fiáker óta oly gyakran változtatja az utasait. – Lám, már ekkor kanyarodott akkorát a Szent Teréz-negyedbeli utca, amelyre még a legvérmesebb álomkeverők sem számíthattak. Nem, sehogy nem lehetett valaha a horoszkópba beállítani, hogy a Terézvárosból az út Ferenc József szobájáig, az excellenciás megszólításig, a miniszteri termekig, az emberi hatalmasságok legnagyobbikához, a bársonyszékig vezethessen. Kardhordó Árpád és a többi egykori demokraták, akik valaha különcködésből, dacból, sőt sokan inkább juxból, mint meggyőződésből csatlakoztak a terézvárosi búcsún kibontott lobogó alá, már nem érhették meg Szent Terézia utcáinak eme nagy kanyarodását. Áronok voltak ők, akik az ígéret földjének kezdetén kifáradtak…
De megérték a nagy kanyarulatot, a demokratikus eszméknek sohasem képzelt győzelmét a Szent Terézia templomán őrködő kő arkangyalok és csendes szentek, akik mindig vigyáznak a magasságból e városnegyed hivő lelkéire. Hinni kell! – mondták a múlt idők emlékei.
Mindegy, hogy milyen valláson, felekezeten vagy párton van az ember: – egy dolog van a világon, amely a sors útjait kanyarítani tudja, ez pedig a becsületes hit. Amint a terézvárosi Cyrano példájából is látható.
(1926)345
