A magyarok ezermestersége
A magyarok ezermestersége
Azon a vidéken, ahol valaha én gyerekeskedtem: atyám és nagyatyám furcsa, tizenkilencedik századbeli barátai nemigen ijedtek meg az élettől még akkor sem, amikor Hetvennél átkeltek vala az élet Tiszáján.
Most következnek azok az esztendők, amelyekre múltunkkal rászolgáltunk: az ízletes, zaftos, nyugalmas esztendők, amikor már csak nevetni lehet mindenen, ami körülöttünk történik. Csak éppen a bolond szívre kell némileg ügyelni. De Vargányai maholnap ennek is megtalálja a módját – mondogatták, és a változatosnak ígérkező ebéd előtt mindig tokaji bort ittak, hogy gyomrukat előkészítsék a meglepetésekre is.
Ki volt ez a Vargányai, akire nagyatyáink olyanformán hivatkoznak vala, mint az indzsellérek a hírneves mérnökökre, akik csodákat csináltak vala életük folyamán?
Vargányai volt a szívgép föltalálója.
Mondják, hogy többféle mesterséget űzött életében. Volt jó szagú patikárius; majd hegyes lábú táncmester, akinél köszönni szebben senki sem tudott a Tisza mentén, hogy a lakosság majd hanyatt vágódott, amikor ez az udvarias férfiú a városba betette a lábát, hogy ott darab időre tánciskolát nyisson; foglalkozott állatok gyógyításával is, helyettesítvén ama zöld nadrágos, dróttól zörgő embereket, akik messzi idegenből jártak hozzánk, és még a legmagyarabb vidékeken is „miskájerek”-nek nevezik őket; értett a zongoracsináláshoz is, de végül is kárbecslő lett, mint már annyian, amikor a biztosítótársaságok divatba kezdtek jönni nálunk. Körülbelül ez volt az egyetlen tiszteletre méltó állása (meg is maradt benne késő öregségéig), és kárvallott emberek kénytelenek voltak kezet fogni vele.
Azt mondhatni tehát, hogy nem iparszerűen kereskedett az általa föltalált szívgéppel, látszat szerint pusztán szívességből engedte át427 gépét azoknak a nagy tekintélyű uraknak, akik anélkül is kezet fogtak vele, hogy a tanyájukat az öreg juhásszal egy szeles éjszakán fölgyújtatták volna, mert szükségük volt készpénzre.
Vargányái, az örökélet, az állatorvosi teendők, a megkappanosítások, a biztosítások, a táncok föltalálója, már régen a múlt idők mulatságos emlékévé vált volna, ha megint csak el nem következnek vala olyan furcsa idők fölöttünk, hogy a magyar embernek nagyon sok mindent kell tudnia ahhoz, hogy megélhessen. Ezerféle mesterséghez kell értenie, hogy csak alig elviselhetővé tegye az életet.
Csak tekintsünk vissza az alig imént elmúlt éveken: mennyi mindennel próbálkoznak a magyarok. Miután a vadászkutya-dresszírozás, lóidomítás kiment a divatból: a sofőrségre, a pilótaságra, a gépkezelésre vetette magát minden második magyar ember. Hát még akkor nézünk csak nagyot, amikor tőzsdésnek csapott minden valamirevaló magyar ember, aki azt hitte, hogy jobban ért az értékpapírokhoz, mint akárki a frankfurtiak közül. Igaz, hogy ez idő tájt ugyancsak egy hóbortos fináncminiszter ült Magyarország nyakán, akit később a bolondokházába kellett zárni – de a magyarok tán még manapság is hiszik, hogy csupán privát szerencsétlenségük miatt nem gazdagodnak meg a tőzsdén. – Jöttek a különböző egyletek alapítói, akik mindenféle jelvényeket és jelszavakat árusítottak, amilyen haszontalanságokkal csak gyermekek vagy aggastyánok szoktak mulatni; ámde a föltalálók ötleteiből darab ideig komótosan éldegélnek. Mert nem is számít igazándiban magyar embernek, aki valamely egylet kötelékébe nem tartozik; mintha végképp elfelejtették volna a magyarok magányos, társtalan, néma és dacos életüket, amelyre a végzet kárhoztatta őket, amikor itt az idegenkedő idegenek között hazát alapítottak. – Megérkeznek az Amerikába csalogató ügynökök, akiket hajdanában a felvidéki vasúti állomásokon a magyar királyi csendőrség megláncolva kísért a főszolgabíró elé. Fölbukkannak az apostolok, akik koplalásra oktatják az amúgy is éhező magyarokat; a babonák könyvéből élethűen kiperdülnek a javasasszonyok; svábok és bizonytalan eredetű emberek emelgetik öklüket Hadúr oltára előtt a magyarság örök életéért…
Hol vagy te, kókler Vargányai, szeretett svindlerünk, te, régi jámborságunk, akivel már csak azért se volt szokás kezet fogni, mert a428 szívgépet föltalálta, amellyel akárki, érdemes vagy érdemtelen, tetszés szerint meghosszabbíthatta az életét, elvette a haláltól az arra megérett nemzedéket… Meddig szélhámoskodik még ez a mostani magyar nemzedék ezermesterségével, évről évre változó meggyőződésével, jellemtelenségével?
(1928)429
