Béla a „Griff”-ben
Béla a „Griff”-ben
Béla szeretett muzsikálni Délibábi úrnak, aki mindig a legnagyobb ábrándok között érkezett meg Pestre, mert itt befolyásos rokonai, kedves cimborái, vagy mint általában mondogatják: „kellő összeköttetései voltak”. Bizonyosnak látszott, hogy Délibábi úr képviselői mandátum, királyi közjegyzői kinevezés, főispáni megbízatás vagy egyéb életben való előhaladás nélkül nem tér haza vidékére. Délibábi úr az első estéken, amikor pesti barátai részére különböző butéliákkal rakatta meg az asztalt a „Griff”-ben vagy más fogadóban: hamiskásan hunyorított Béla felé. „Csak ne sajnáld, Béla, a nótákat ezektől a pesti ficsúroktól.” Béla nem sajnálta a nótákat Délibábi úrtól sem. Mindaddig, amíg Délibábi úr egy estén egyedül maradt, gyomorrontásról panaszkodott a szőke sváb pincérnek, kétszer is végignézte az étlapot, míg megfelelő „könnyű” eledelre talált, sokszor, ha nem figyeltek rá, a bal könyökére támaszkodott magányos asztalánál, és már éjfél előtt aludni ment fogadói szobájába, hogy a reggeli vonathoz fölébredhessen. Főispáni kinevezés nélkül ment haza vidékére. És csak hónapok múlva, amikor már kiheverte a pesti balesetet, jutott eszébe az a nóta, amit Bélától tanult a fővárosban való mulatozása közben.
Béla szeretett muzsikálni a leánykérőben járó, házassági terveket szövögető fiatalembereknek, akik a „Griff”-ben vagy egyéb fogadókban gyakran fölírták a pincér számolócédulájára a nótájukat, amely cédulát Bélához juttatták. Béla néha a cvikkerjét sem tette föl a cédula tartalmának az elolvasásához (pedig szemüveg nélkül a kottát sem látta), mégis körülbelül eltalálta azt a nótát, amelyet megbízója tőle kért. Általában Béla nevezetes volt arról, hogy egyetlen pillantással kitalálta a „Griff” és egyéb fogadók vőlegénykedő fiatalembereiből, de a magukat mórikáló kisasszonyok tettetéséből is a szívérzelmeket. Ritkán csalódott, amikor a „Csak egy kislány van a világon…” vagy az „Elmerengek sötét éjjel…” kezdetű dalocskák eljátszásába fogott.432
Miért is csalódott volna, amikor hosszú élete pályáján huszonnégyezer szívet muzsikált össze, amint a statisztikai füzetekben olvasható?
Béla szeretett muzsikálni öreguraknak, akik már kiábrándultak az élet hiábavalóságaiból, és idejüket leginkább azért töltötték a „Griff” ritkán elalvó lámpásai alatt, hogy ne kellessen még hazamenniök. Ha néha egy női nevet vagy annak kezdőbetűjét pingálták a fehér abroszra a gyújtófa kormával: az nem jelentett egyebet, mint csak annyit, hogy Béla kimuzsikálta a szívük mélyében rejtegetett titkot. Ezek az öregurak, akik éjféltáján elárulták magukat Bélának: rendszerint megkönnyebbült lélekkel távoztak a „Griff” ebédlőjéből, és többé nem sajnálták elmulasztott boldogságukat, mert okosan rájöttek, hogy miből élne meg a magyarországi cigányság, ha mindenki boldog lenne ezen a világon? Megnyugodva ballagtak tehát hazafelé Béla páciensei, miután kellő adagot beszedtek magukba a Radics-féle búfelejtó nótákból.
Béla szeretett foglalkozni zordon kedvű, mindig számjegyekkel bajlódó, a jó hangulat részére elveszettnek látszó lelkek megmentésével is. Kicsalogatta belőlük a „stim”-et, amelyet az élet küzdelmeiben elvesztettek. Szeretett muzsikálni leskelődő, hallgatódzó, irigykedő prímásoknak, akik a „Griff” falához lapulva, az ablak alatt szinte láthatatlanul hallgatták Béla nótáit, hogy egyet-mást ellessenek tudományából. Szeretett muzsikálni még azoknak a hevülékeny, de nem sok jelentőséggel rendelkező fiatal úriembereknek, akik már akkor is lelkesülni kezdtek „Béla bácsi”-tól, amikor csak a „Griff” bejáratánál, a kapu alatt olvasták, hogy „ma este Radics Béla muzsikál”. S ugyanilyen szempontból kedvelte azt a hölgyvilágot is, amely majd vénségére is táncra akar kerekedni, ha Béla a hegedűjével a füléhez hajol. Ezek a fruskák igazándiban a gavallérjaik kedvéért kacérkodnak a sok mindent tapasztalt Bélával, és valószínűleg ugyanúgy lobogtatták volna zsebkendőjüket egy falusi malacbanda felé is, ha a helyzet így kívánja.
Béla hatvanadik esztendején túl leginkább csak a bandája kedvéért szeretett muzsikálni, mert ennek a cigányságnak a sorsa, mindennapi megélhetése érdekelte, miután az élet elnehezedett fölöttük. Mi lesz a klárinétos várandós feleségével? Honnan vesznek tandíjat a növekedő zenészgyermekeknek? Hát a télire való meleg kabátok honnan kerülnek ki, ha beköszönt a hideg időjárás? – Ezek a gondolatok433 foglalkoztatták az öreg Bélát, amikor néha fölállott bandájából, az előtérbe lépett, és bokapörgető nótára gyújtott a „Griff”-ben.
Most, amikor majd egyedül marad odakünn a rákosi homokban, talán kedvére is muzsikálhat magának.
(1930)434
