1

Teljes szövegű keresés

1
1931. május 21
Ha időnkkel úgy rendelkezhetnénk, hogy kedvünkre lapozgatnánk az Óbuda-Aquincumi Gyorsfutár-ban (folyóirat, amelynek megjelenési ideje egyedül a felelős szerkesztőtől függ, nem pedig az előfizetőtől, mert Barnaláby szerkesztő úr függetlenségében nem engedi magát befolyásoltatni), ebben a közlönyben már a múlt század hatvanhetediki éve után nyomát találnák az óbudai hídnak.
Akkor egyesült ugyanis Pest, Buda és Óbuda egy közösérdekű fővárossá, és a meghódolásért már ekkor dunai hidat ígértek az óbudaiaknak, amely hídon majd kedvükre sétálhatnak át Pestre és Pestről vissza szeretett városukba.
Barnaláby úr újságján kívül ugyancsak a „Barnaláb”-hoz címezett vendéglőben (tulajdonos özvegy Braunhaxlerné) a törzsasztalnál, amely felett Albrecht főherceg hadastyánjainak alapítólevele függött a temetési és betegsegélyző egylet perselyeivel együtt (amíg az egylet könyveit egy elzárható fiókban egy Josef nevű kopasz pincér őrizte, akinek haja hátulról a feje búbjára volt fésülve), számtalanszor kifejtette az új óbudai híd jelentőségét, miközben Heuthaler Frigyes, Winkler István, Beringer, Ginderle és más ház- és telektulajdonosok ráeszméltek arra, hogy vagyonuk értéke jelentősen emelkedni fog, és könnyen gazdag ember lehet abból is, akinek csak egy szál dróttal elkerített zöldségeskertje van az Óbudai Duna-rakparton, amely arról nevezetes, hogy oda öreg pléh kályhacsöveken és kilyukadt bádogedényeken kívül nem raknak ki soha semmit.
Az új híd építkezését várta tehát az 1867-i esztendő óta mindenki Óbudán, akinek csak köze volt valaha ezekhez a girbegörbe utcákhoz, félig földbe temetkezett, ablakaival gyanakodva pislogó házakhoz és udvarokhoz, amelyek egyik utcáról a másikra nyíltak, és a bennük lakók akár két utcanevet és házszámot is mondhatnak magukénak,447 ha valamelyiket kérdezik. (Ilyen módos ember sok van Óbudán).
Azóta már néhány háztulajdonos (így például a tizenkét házas Heuthaler Frici, aki pedig leginkább számított volna, de még az idejével is fösvénykedett, mint akár a pénzével) elment az Újtemetőbe, amelyet éppen az új híd révén várható forgalom miatt jelöltek ki a régi, hegyoldali temető alatt, egy völgyben, ahová úgy nézhetnek a régi községbeli temető lakói lefelé, mint Ferenc József valóságos belső titkos tanácsosai néznek például a modern kormánytanácsokra.
Ezóta már csak néhány asszonyság maradt itt, akik az utolsó óbudai szüreten (a filoxéra idejében) még táncoltak azokra a nótákra, amelyekhez fütyülni, tenyeret és combot ütögetni, harisnyakötőt megmutatni is szabad volt. Fanatikusan megöregedtek, mintha nem fogna rajtuk a mindnyájunk közelében leskelődő halál, habár harisnyakötőjükre már senki sem kíváncsi.
De estefelé mégis ott látni őket a düledező kapuk mellé düledezve, ahonnan még mindig megfigyelik, hogy ez vagy ama hófehér szakállú férfi gazember módjára sündörög lehajtott fejével, kezével támogatott hátgerincével, vállalkozó léptekkel, persze, olyan házak környékén, ahol bort mérnek.
Ki tudna eligazodni azon, hogy az óbudai hídon kívül mire gondol még egy százesztendős asszony, amikor kibotorkál a tánciskola elé, és ott az unokáját várja?
De az unokájának még eszébe sem jut a tánciskolát elhagyni. Sőt púderét, ajkpirosítóját egy mellékszoba tüköre előtt éppen gavallérjával osztja meg, amint a táncos felhevült arcát is bedörzsöli, miután a saját pofikájával végzett.
Vajon várja az új hidat a leányka is, aki napjainkban olyan bokaugró szoknyát visel, amilyent a Népszínház fénykorában sem mert volna felölteni Baligovics Bojár Teruska, és olyan pompás harisnya feszül a lábán, amilyent még a regénybeli grófnők sem mutathattak meg szarvasbokájukon, a Redout-bálon, a tizenkilencedik században?
Vajon várja az új hidat a leányka, amely híd a hagyomány szerint (amint az öregek gondolták) egyszerre megváltoztatja Óbuda öreg képét, megcsinosítja a csintalanokat, kiegyenesíti a csigavonalba görbedt utcákat, helyükre igazítja a házak kalapjait, amelyeket a hatvanhetediki kiegyezés örömére csaptak félre (amikor Falk Miksa volt az óbudai takarékpénztár elnöke), „haltot” parancsol a lyukas esőcsatornáknak,448 amelyek szinte századok óta egyhangú keserűséggel csorognak, mert kijavításukat akkorára tervezik, amikor a híd építkezésével együtt Óbudán majd mindenfelé építeni fognak?
Véleményem szerint az óbudai kisasszony már rábízza az öregekre a várakozást arra nézve, hogy majd a maguk „óbudai hídján” sétáljanak át először Pestre (aminthogy ilyen emberek még laknak a Pacsirta utcában), az óbudai kisasszony már tudja az utat a közeli fővárosba az új híd nélkül is.
„A városok perifériáin mindig divatabb a divat, mint a város kellős közepén” – mondja Kammermayer Károly pesti polgárember korában. Nem kell Óbudát félteni, hogy elmarad a divattól. Akár hiszik, akár nem: az óbudai leányok még híd nélkül is tudják mindig a legújabb divatot.
Mondom, hogy az óbudai hidat igazándiban már csak azok az öregek várják, akik valahol, valamerre erre nézve valami ígéretet kaptak, és régi emberek módjára ragaszkodnak az ígéretek behajtásához. Igaz, hogy nehéz Andrássy Gyula (az idősebb) után menni, aki a három várost egyesítette, hogy Ferenc Józsefnek megfelelő fővárosa legyen. Nehéz Tisza Kálmánnal, Podmaniczky Frigyessel, a régi polgármesterekkel manapság beszélni, akik az óbudai híd várható örömeit rajzolgatták az idevalósiak képzelete elé, mint akár Barnaláby szerkesztő úr a „Braunhaxler”-hez címzett vendéglőben.
Az újlakiaknak a szomszédban, ezeknek a sokszor gúnyolt „kecskepásztorok”-nak azonban mégse lesz örökre igazuk. Felépítjük az óbudai hidat, és a rakpartra az öregasszonyok ócska bádog mosdótálai és egyéb hasonló edényei mellé másféle portékákat is „raknak”, ha majd a hídon megindul a forgalom.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages