2
2
Akadt-e gazdája a pipáknak?
Eleinte úgy látszott, hogy nem. A lankadi tágas udvarházban ott álltak mozdulatlanul a híres pipák abban a sarokban, ahová még az öreg Ebeczky rakta őket. Az özvegyasszony mindennap megtörölgette a tajtékokat és borostyánokat. Óraszámra elnézte őket, míg könnybe borult a szeme, ha elgondolta, hogy melyikből szeretett szívni az apja, és melyikből a férje. De volt olyan is, amelyet Krasznay Pál, a szomszéd földesúr szeretett. Ez a Krasznay Pál hajdanában a pipázás ürügye alatt mindennap átlátogatott az öreg Ebeczkyhez, és bólongatva hallgatta az öreg meséit, regéit a pipagyűjteményről. Tán ő maga sem tudott róla, hogy tekintete néha szórakozottan eltévedt a pozsonyi országgyűlés jelenetéről – a pipáról – arrafelé, amerre Flóra ült kézimunkája mellett. Sőt egyszer a füst is torkán akadt, amire az öreg Ebeczky szigorúan rápirított:269
– Hol jár az eszünk, öcsém? Nem ér az ilyen pipázás semmit. Animó kell ahhoz.
A bárónénak csendes özvegységében most mind eszébe jutottak ezek a dolgok. Krasznay Pál is néha átsandított a kerítésen, mintha keresne valamit… Talán a kedves pipáját? Ejnye, hogy lehet ilyen nagy szerelemmel csüngeni egy tajtékpipán? Az özvegy báróné megszánta Krasznay uramat, s egyszer így szólt hozzá:
– Ha mindenáron pipázni akar, szomszéd úr, néha eljöhet…
Krasznay uram élt is az engedelemmel, és a nagy ebédlőben, amelynek egyik faláról az Ebeczky ősök tekingettek összehúzott szemöldökkel a szemközti falon függő Waldman bárókra, ismét barátságosan gomolygott a tajtékpipa füstje. Most már nem is kellett, hogy torkán akadjon a füst Krasznay Pálnak, hisz a nagy, bőrös karosszékből hiányzott a szigorú öreg. Nem is akadt meg torkán egyszer sem a füst. Amíg egyszer így szólt hozzá az özvegy báróné:
– Most már pipázzon otthon, szomszéd úr! – És neki ajándékozta a Mária Terézia pipát.
Igaz-e, nem-e? A pletyka mondja, hogy Krasznay uramnak otthon sohasem jutott eszébe pipázni.
Az idő kereke megint fordult egyet. Az ősök talán még mogorvábban néztek a falról, mint egyébkor, hisz a füstöt megszokták már ők is, de meg az özvegy báróné is. A falu túlsó felén lakott Hámory János, feleséges ember ugyan, de még mindig elég fiatal, csinos férfiú.
Ki ösmeri az asszonyok praktikáit? Ki tudná, miféle boszorkányos varázs volt a báróné pipáiban? Hámory uram ezelőtt sohasem pipázott, de egyszerre szenvedélyes pipás lett belőle, ott, a nagy ebédlőben. Az ősök megelégedetten nézegettek, míg a báróné Hámory uramat is megajándékozta azzal a pipával, amelyikből szívni szokott. Igaz, hogy nagy galiba lett ebből. A Hámory uram felesége otthon darabokra törte a pipát – talán éppen a férjeura fején: a báróné pipáinak rejtelmes híre így kerekedett.
… Jöttek, jöttek mindig új és új pipások a lankadi udvarházba. A nagy ebédlőben sohasem hiányzott a jóízű pipafüst. Még öreg alispánunk is kapott egy pipát ajándékba, amidőn éppen arra utazgatott. De később már csak éppen a fiatal szolgabíráknak, esküdteknek jutott a nevezetes pipákból. Fogytak, fogytak a pipák. Amily arányban a pipák fogytak, olyan arányban öregedett a báróné. Utóbb már pazarlóan bánt a pipákkal.270 Egyik-másik úriember két pipát is kapott tőle ajándékba, de a pipások száma mégis fogyatékán volt már a vármegyében.
Legutoljára a híres, nagy Napóleonra is rákerült volna a sor, de annak már nem akadt gazdája. A báróné megvénült, arca megráncosodott, haja sem volt már igazi. Bánkódásában rákapott tehát a csibukozásra. Ott pipázott mindig az udvar széles verandáján. A nagy Napóleont kilógatta a kertbe. De soha senkinek sem jutott eszébe utánanyúlni a híres pipának.
Még élnek ma is öreg urak a vármegyénkben, akik hamisan nevetnek, ha egyiket-másikat megpillantják a híres Ebeczky-féle pipák közül.
– Ugyan, hogy került hozzád, pajtás? – kérdik, és ravaszul nevetnek.
(1905)271
