3
3
Gyűjtötte-e a fogakat Tokaji Ábrahám, nem-e – nem tartozik ennek a történetnek szorosan a keretébe. Csak annyi bizonyos, hogy odvát – a várát – nem hagyta el. Ott élt, mint a borz, meghúzódott, és senkit se eresztett be magához. A gazdatisztjei csak jókedvében jutottak elébe, a fiairól tudni se akart. A fiúk sürgönyeit, sürgős leveleit elküldte a gazdatisztjéhez. Homonnai Benedek azután intézkedett úgy, ahogy akart, az öregúr nem törődött többé vele.
Csak azokat a híreket fogadta érdeklődéssel, amelyek huszonhét esztendős múltja után következő utódjáról, Gyárfás Endréről szóltak. Ezek a hírek eleinte kellemetes események voltak neki. Hiába volt akármilyen nagy úr Tokaji Ábrahám, mégis jólesett hallani, hogy a vármegye urai nem tartották magukhoz méltónak Gyárfás Endrét. Az installációjánál elmaradt a szokásos bandérium, valamint a kocsitábor is. Ha az a néhány elzüllött kurtanemes nincs, akik részint hivatalt, részint protekciót akartak az új főispántól, bizony senki se fogadja az állomásnál. Szitnyai Barna, a vármegye öreg alispánja még a megye cselédjeinek is megtiltotta, hogy díszruhájukat vegyék fel a fogadtatáskor, és a főispán egyedül ebédelt az „Arany Griff”-ben.
… Hiába, hiába, akármilyen nagy úr valaki, mégiscsak jólesik ilyen híreket hallani.
Gyárfás Endre aztán fogta magát, és szobát bérelt az „Arany Griff”-ben, a régi főispáni lakást pedig átalakíttatta megyei segédhivatallá.
– Kegyetlenség! – mondták a megyei urak.
Tokaji Ábrahám csak a markába nevetett:
– Tesz az az úr még egyebet is.
Hát tett is. Gyárfás Endre először bevezette azt a rendet a hivatalokba, hogy pontosan meg kell jelenni ott, mert mindenki csak azért kaphat fizetést, amiért dolgozik.
Ezen nevettek aztán nagyot a megyei urak.
– Azt szeretnénk látni, hogy Borcsik Ádámot megszabályozza a méltóságos úr. Akkor aztán beadjuk a derékot.407
Ki volt az a nevezetes Borcsik Ádám?
Ami a rangot illeti, Borcsik Ádámnál lehettek előkelőbb férfiak is a megyén, mert ő bizony csak írnok volt, de a hivatala azért kényelmesebb volt az alispánénál. Sohasem járt be máskor a hivatalba, mint elsején a fizetéséért. Azt felvette, és elment, nem mondta még azt sem, hogy befellegzett.
Így volt ez tíz esztendeig. Borcsik Ádámot mégse csapták el a hivatalából, pedig fegyelmezhetetlen, korhely, veszekedő férfiú volt. Józanul nem látta őt senki, Isten tudja, milyen nagy seb lehetett a szívében, hogy azt örökkön gyógyítgatni kellett. Hiába próbáltak meg vele mindent, reggelenkint hajdút küldtek a lakására, felköltették, délben sörrel csalogatták a megyeházára, Borcsik Ádám nem ment, undorodott a hivatalszoba levegőjétől.
Csak egyben volt nagy mester Borcsik. Ő volt az egyetlen írnok, aki a főispán diktálását le tudta írni. Szerette is ezért Tokaji Ábrahám. Előkerítették a föld alól is Borcsikot, aki nyomban kijózanodott ilyenkor. Kimosakodott, és lúdtollat faragott, mert a főispán szerette, ha azzal írt.
Így aztán Borcsik Ádám volt a hanyag, fegyelmezetlen megyei tisztviselőnek a mintaképe. Hej, sokan is szégyenkeztek miatta. Mindig szomjazott, mindig nagyon szomjazott… Ő volt az első, akit Gyárfás Endre nem talált a hivatalában, amikor reggel nyolc órakor végigsétált a megyeháza szobáin. Ni, mi lesz most Borcsikkal, mi lesz hat gyermekével, bizonyosan mehet koldulni. Szegény. Ez a kegyetlen ember nem ismert irgalmat. A főispán pedig csak annyit mondott:
– Ha előkerül Borcsik Ádám, küldjék hozzám…
Nosza, futottak a rossz hírrel Ádámért. Véged van, szegény Ádám, oda a hivatal. Ádám valahol az ér alatt dombérozott egy ravasz kis kocsmában. Mikor meghallotta, hogy mi történt vele, kivette a zsebéből ezüsthagymáját – nem volt már egyebe – azt vágta a vak vén nagybőgőshöz, aki mulatozásaiban elkísérte.
– Húzd, a keservét…
Nem is került csak másnap a főispán elébe. Mit, mit nem beszélt vele a méltóságos úr, Borcsik sohasem mondta el. Csak annyi bizonyos, hogy az elzüllött ember ettől a naptól kezdve minden reggel legelső volt a hivatalában, amikor a főispán az órával kezében végigjárta az irodákat. A vidám délelőtti sörözéseknek örökre vége volt, még idősebb Simonkay Ferenc, az öreg levéltáros is csak lopva mert pipázgatni.408
– Jaj, mi lesz a világból – sóhajtották az öreg tisztviselők, akik sehogyan se tudtak beletörődni az új rendbe.
Hová lettek a restanciák? Hová lettek az indokolatlan hosszú szabadságok? A megyei huszárok csizmája ugyan nem ragyogott úgy, mint azelőtt, de már hajnalban takarítani kezdték a szobákat. A főispán hozatott valami egérirtó embert Pestről, aki az egész házból kiirtotta az egereket, most már azt sem lehetett ráfogni az elveszett aktákra, hogy az egerek rágták össze.
Történt, történt…
A legidősebb Tokaji fiú, a Huba könnyelműsége ebben az időben már nem ismert határt. Rengeteg adósságot csinált, és nem lehetett többé bírni vele. Külön zenekara volt a székvárosban, amely egyedül csak neki muzsikált. Ha megharagudott, összevásárolta a városkában található összes pezsgőspalackokat, és beleöntette tartalmukat a kanálisba, csakhogy a bakatisztek vagy pedig az öccsei ne ihassanak pezsgőt.
A három Tokaji fiú örökké hadilábon állott egymással. Együtt sohasem mulattak, együtt sohasem jártak. Néha háromfelé is szólott a muzsika a városka éjszakájában. A Huba cigánya – a félszemű Pandúr – a legtöbbet ért a cigányok között. A két fiú a Pandúrt szerette volna elhódítani Hubától. De sehogy sem sikerült nekik. A koporsóvásárló Ubul aztán összeállított magának egy zenekart csupa nagybőgősökből. Furcsa is volt, amikor ez a zenekar rágyújtott a nótázásra, ép fülű ember menekült onnan, de már Tokaji Ubul ezt a muzsikát szerette. A legkisebb, Töhötöm, amolyan húszesztendős forma lehetett, a városkában fekvő bakatisztekkel barátkozott, mert tudta, hogy ezért a bátyjai haragusznak. Különben is már többször kihívatta párbajra a testvérbátyjait, jó szerencse, mindig közbelépett valaki, aki megakadályozta a testvérpárbajt.
A fiúknak egyetlen ember imponált a világon. És ez senki más nem volt, mint Ali bácsi. (Igaz aztán, hogy Ali bácsi a három fiún kívül senkinek se imponált.) A nyolcvanéves aggastyánt néha még arra is rá lehetett venni, hogy elmenjen a fiúkkal mulatni. Persze, külön mindegyikkel. Ha megszimatolta, hogy valamelyiknél pénzmag van, ő volt az első, aki eret vágott az unokaöccsén. Adósság dolgokban tanácsadójuk volt, még szerelmi ügyekben is kikérték véleményét. Szerették is a fiúk Ali bácsit. Az öregúr néha három nachtmuzikot is kapott egy éjszaka, mindegyik fiútól egyet.
Amikor Homonnai, a tiszttartó vette át a fiúk gondozását, és az apjuk mit sem törődött velük, hirtelen nagyon megapadt a pénzforrásuk.409
A tiszttartó fösvény, végtelenségig garasoskodó ember volt, amellett becsületes, mint amilyenek a régi tiszttartók voltak. Tudta Tokaji Ábrahám, miért bízza reá a fiai gondját. Homonnai uram ravasz, régi róka volt, nem lehetett rajta kifogni olyan könnyen, mint a kegyelmes úron. Teljhatalommal volt felruházva a fiúk felett, annyi pénzt adott nekik, amennyit akart. Még attól se ijedt meg az öreg Homonnai, amikor Huba haragjában pisztolyt szegzett a mellének. A tiszttartó csendesen eltolta magától a fiatalurat.
– Kegyelmes úrfi, tavaly már meg tetszett járni a bolondok házát. Az idén újra elvisszük vagy hat hétre.
Huba meghökkent.
– Csak azt ne, Homonnai – mormogta. – Inkább még azt is elmondom magának, hogy az Ubul öcsém honnan pénzel mostanában. Klein Farkas, az uzsorás ád neki pénzt hamis váltókra.
– Úgy – monda nagy aggodalommal Homonnai –, majd becsukatjuk Klein Farkast.
Hubának megvillant a szeme.
– Helyes, megérdemli – Ubul. De hát most mi lesz velem, nekem pénz kell.
– Nem adhatok.
Huba hízelkedve simogatta meg a tiszttartó borostás állat.
– Homonnai bácsi, hát a Töhötöm öcsémre nem kíváncsi? Arról tudnék még magának mesélni.
Az öreg fél szemmel pislogott Hubára:
– Nem mondom, kegyelmes úrfi, hogy semmit nem adhatok… Valami csak akad a ládafiában, pedig mind elvitték a héten is… Hát mi van Töhötöm úrfival?
Huba a Homonnai füléhez hajolt:
– Ali bácsival konspirált. Fel akarják magát jelenteni sikkasztásért.
– Úgy – mondta Homonnai –, Ali bácsi hecceli a fiatalurakat, ahelyett hogy jó útra vezetné őket. Majd megjelentem kegyelmes urunknak.
Csakhogy Hubának nem mindig voltak érdekes hírei, és Homonnai hajthatatlan maradt. Hiába fenyegetőzött, ígért, fogadkozott Huba. A tiszttartó csak a vállát vonogatta:
– Elköltöttük az egész jövedelmet. Tehát nincs kincs.
Huba ekkor még egy utolsó kísérletre szánta el magát. Levelet írt az apjának, amelyben megfenyegette, hogy olyant tesz, amivel szégyent borít az egész famíliára. A levél talán nem is jutott a kegyelmes úr kezébe,410 Huba választ se kapott, és másnap délelőtt beállított a megyeházára, és jelentkezett Gyárfás Endrénél.
– A családom nem ad annyit, hogy úri módon megélhessek, dolgozni akarok, méltóságos úr. Azért jöttem.
Tokaji Huba elszámította magát. Gyárfás Endre nem borult a nyakába, diadalmenetben sem hordozta körül a megyeházán, hogy íme eljött a dölyfös oligarcha sarjadéka, és munkát kér tőle, inkább savanyú arcot vágott, és a tenyerét lefelé fordította.
– A vármegyénél nincsen semmiféle szinekúra, fiatal barátom. A tisztviselőknek mind dolgozni kell.
Tokaji Huba elvörösödött.
– Méltóságod elfelejti, hogy én tiszteletbeli főszolgabírája vagyok a megyének. Kikérem magamnak ezt a hangot.
Gyárfás Endre nyugodtan nézett az előtte álló fiatalemberre.
– Helyes. Tehát ön feljebbvalója előtt áll, főszolgabíró úr. Miután megszoktam tisztviselőim kívánságait teljesíteni, amennyire lehetséges, a mai nappal beosztom önt a butykai járásba… Csak még arra akarom felkérni, hogy hivatali teendőit pontosan teljesítse, mert mint tisztviselő fegyelmi büntetéseket szenvedne.
Szólt a főispán, és sarkon fordult.
Tokaji Huba egy pillanatig azon gondolkozott, hogy valami rettentő nagy gorombaságot kiált utána, de amikor leért az utcára, már nyugodtabban gondolkozott.
– Utóvégre igaza van. Még én tartozom neki köszönettel, hogy nyomban teljesítette a kérésemet. Dolgozni fogok, aztán megütheti a guta Homonnait meg az öcsémet is.
Huba nyakas ember volt. Amit egyszer feltett magában, attól nem egykönnyen tért el. A butykai járás fenn volt a hegyek között. Vad oláhok, verekedő, rendetlen népség lakta a járást. Ide ment el Tokaji Huba, és egy fél esztendeig még csak hír sem hallatszott róla.
Tokaji Ábrahám, amikor meghallotta, hogy mi történt a legnagyobb fiával, csodálkozva kiáltott fel:
– Kezdek félni Gyárfás Endrétől. Hisz az az ember valóságos oroszlánszelídítő.
Emesse, aki naponkint meglátogatta az édesapját a nyergesi várban, így szólt:
– Jó volna Ubult és Töhötömöt is Gyárfás úrra bízni. Az könnyebben elbánna velük, mint Homonnai bácsi.411
Az öreg kegyelmes úr bólintott.
– Magam is azt gondolom, Gyárfás Endre jó instruktor volna a fiaim mellé. Jobb instruktor volna, mint főispán.
